Európa megtagadói

„Miközben a klímabálvánnyá vált tizenhat éves svéd diáklány, az Asperger-szindrómával diagnosztizált Tonhalhegy (Thunberg) Gréta már javában az Atlanti-óceán hűvös habjain hajókázik, hogy Amerikából időben odaérjen a december elején, Madridban kezdődő ENSZ-klímakonferenciára, nyilván halvány sejtelme sincs arról, hogy nagy dolgok vannak távoli hazájában.

Egy hét elején ismertetett közvélemény-kutatás szerint a nemzeti radikális, bevándorlásellenes Svéd Demokraták először vált a legnépszerűbb párttá, s vezetője kijelentette, hogy az elkövetkező száz évben éppúgy szeretnének részt venni az ország alakításában, ahogy a szociáldemokraták tették az elmúlt száz esztendőben. Ez utóbbiak vezetője, a zöldekkel együtt kisebbségben kormányzó, gyakorlatilag bármelyik percben megbuk(tat)ható Stefan Löfven épp aznap ismerte be, hogy a menedékkérők sikertelen társadalmi integrációja és a rendőrség felkészületlensége is oka annak, hogy emelkedett a szervezett bűnözés szintje és az ezzel össze­függő erőszakos cselekmények száma Svédországban. Az eredeti szakmája szerint hegesztő, majd szakszervezeti funkcionárius kormányfő azért píszí módon gyorsan hozzátette, hogy szerinte »az egyes jogsértések nem függnek az elkövető etnikai hovatartozásától«. De, Löfven elvtárs – éppen hogy nagyon is függnek, ahogy ezt rajta kívül szinte minden svéd tudja, a temérdek áldozattól és hozzátartozóiktól a nyitott szemmel járkáló honpolgárokon át a biztonsági, rendvédelmi szakemberekig. A robbantások, lövöldözések, gyilkosságok, gyújtogatások, rablások, lakásbetörések, nők ellen elkövetett egyéni és csoportos nemi erőszakcselekmények a mindennapi élet szerves részeivé váltak a nagyobb városokban, kivált Malmőben és Stockholmban.”