Foglalkozzunk egy picit a MIÉP-pel!

„A szavazók zöme ugyan nem az SZDSZ-re és nem a MIÉP-re szavazott, hanem – ’98-tól – az MSZP-re és a Fideszre, de a két kisebb párt volt az, amely a legsarkosabban képviselte azt, amely alapján ez a viszonyrendszer kialakult. Ez a két párt volt az, amely a legmélyebbre ásta az árkot, ez a két párt volt az, amely a legjobban hajtotta a hideg polgárháború páncélvonatát. És akkor itt álljunk meg egy pillanatra. Mit ígért a Fidesz és mit valósít meg? Azt, hogy győzelemre vezeti híveit a hideg polgárháborúban, hogy új időszámítás kezdődik és, hogy írmagját sem hagyja meg az ellenségnek. Amikor Lánczi András azt mondja, „hogy amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” akkor egyrészt azt mondja, hogy ez nem korrupció, csak annak nevezik (lófaszt nem az), másrészt igazat mond: valóban ezt ígérték. Amikor a magyar jobboldal azt panaszolja, hogy a rendszerváltás utáni baloldal hazavitte a korábban állami vagyont (a spontán privatizációtól a Horn-kormány alatti privatizációig, amely egyik nyertesét amúgy Gyurcsány Ferencnek hívják), akkor nem azt ostorozza, hogy így összefonódik a politikai és gazdasági elit és az kiüresíti a demokratikus intézményrendszert. Csak azt nevezi bajnak, hogy nem a jobboldal tehette meg, hiszen annak joga lenne hozzá, azt illeti, az a nemzet, a baloldal viszont nem az, tehát az meglopja a nemzetet. Másképpen: ha „ők” csinálják korrupció, ha „mi” csináljuk, akkor meg a nemzet érdeke. És pontosan ezért tart itt ez az ország. Azért, mert a rendszerváltás után kialakult a jobb- és baloldali szavakkal körülírt, egymással rivalizálópolitikai elitek az államra zsákmányként tekintenek, és mert a kizárólagosságra törekednek. A ’90-es évek eleje óta az az üzenet mindkét oldalnak, hogy a másikat végleg le kell győzni, vagy azért, mert az mucsai és fasiszta vagy azért, mert az hazaáruló és komcsi. 

Az SZDSZ-es írásomra érkezett egy reakció, amely szerint inkább a MIÉP-pel kéne foglalkoznom, hiszen az van hatalmon. Egyetértek vele. Az SZDSZ és a MIÉP szimbólumok, egy-egy attitűdöt jelentenek (épp ezért fölösleges figyelmeztetni arra, hogy jogi vagy gyakorlati értelemben vett pártként megszűntek, vagy majdnem megszűntek), azt az attitűdöt, amely a teljes bal- vagy jobboldal megszűnését, a döntéshozatalból való kizárását hirdetik. Igen, a Fidesz a MIÉP programját valósítja meg, az összefogáspártok pedig az SZDSZ-ét hirdetik. Mert ez az egész nem más, mint egy kibaszott mese a jó és a rossz harcáról, amellyel etetnek bennünket. És amellyel igazolni lehet minden hatalmi túlkapást.

Ideje lenne eltemetni a MIÉP-et is. A politikának nem szabad arról szólnia, hogy hatalomra jutva bebetonozzuk magunkat. Nem szabad azt ígérnie, hogy csak egyszer jussunk úgy igazából hatalomra és akkor jól elsöpörjük a másik oldalt és még óhajtani sem szabad ezt a végső leszámolást. Az – úgy látszik – fel sem merül, hogy el kéne viselni a plurális demokráciát, hogy fel kéne adni az egész ország magunk képére formálásának igényét és a helyett abban kéne megállapodni, hogy mihez nem nyúlunk és mibe nem türemkedünk be azonnal, ahogy hatalomra jutottunk. A kiút a szarból az, ha figyelmen kívül hagyjuk a kultúrharcos jelszavak mögött felsorakozott, az államot foglyul ejtő politikai-gazdasági elitek küzdelmét, és mindkettőre rákényszerítünk olyan jogállami és demokratikus eszközöket, melyekkel kontrollálhatók, nem pedig drukkolunk annak, hogy egyik vagy másik megszabadulhasson azoktól.”