A Kaliforniai Rákmegelőzési Intézet munkatársa, Scarlett Lin Gomez és a San Diegó-i Orvostudományi Egyetem PhD-hallgatója, María Elena Martínez csaknem 800 ezer, Kaliforniában élő felnőtt adatait elemezte. A vizsgálatba azokat válogatták be, akiknél invazív daganatot állapítottak meg 2000 és 2009 között. Az adatokat 2012 végéig vizsgálták.
A kutatók megállapították, hogy a nem házas rákbetegek halálozási aránya magasabb volt, mint a házasoké. A nőtlen férfi páciensek halálozási aránya 27 százalékkal volt magasabb a házasokénál, a nem házas nőké 19 százalékkal a férjes asszonyokénál. Ezeket az eredményeket nem magyarázza kielégítően sem a házaspárok nagyobb anyagi helyzete, sem a magán-egészségbiztosításuk, sem az, hogy jobb környéken élnek.
A házasság előnyei változtak etnikum szerint: az európai származásúak élvezték a legtöbb, a Latin-Amerikából és a Csendes-óceán ázsiai szigeteiről származók a legkevesebb kedvező hatását.
A születési hely is számított: azok a latin-amerikaiak és csendes-óceániak, akik az Egyesült Államokban születtek, többet profitáltak a házasság tényéből, mint akik az országon kívül jöttek világra.
„Ugyan más tanulmányok is kimutatták a házasélet védő hatásait, a mienk az első, amelyik nagy létszámú résztvevő adatait vizsgálva becsülte meg, mennyire magyarázhatják az anyagi erőforrások a védő hatást. Kutatásunk azt bizonyítja, hogy a kulcs az emberi támogatás" – magyarázta Gomez.
A kutatók szerint azoknak az orvosok és egészségügyi szakembereknek, akik nem házas rákos betegeket kezelnek, fel kell tenniük a kérdést, van-e a páciens barátai, ismerősei között, aki testileg-érzelmileg támasza lehetne.
Mivel a házasságon kívül élők, valamint – a népesség idősödése miatt – a rákos betegek száma növekszik az Egyesült Államokban, az eredményeknek fontos közegészségügyi vonatkozásai lehetnek.
„További kutatások szükségesek az összefüggések pontos okainak megértésére, hogy a leendő nem házas rákbetegek olyan segítséget kaphassanak, amely növeli a túlélési esélyeiket" – hangsúlyozta Martinez.