Hány esztendő kell még a székelyek autonómiájához?

„A németek dicsőséges nemzetegyesítéséből nekünk, magyaroknak is jutott egy szerény szerep – az osztrák határ megnyitásával ott statisztálhattunk a keletnémet polgárok nyugatra távozásakor. Ezt a nemes gesztust sosem felejtik el a németek felemlegetni, ha az egységet ünneplik.

Mégis mintha megfeledkeznének rólunk Nyugat–Európában, hogy a trianoni békediktátum óta rendezetlen a határon túli magyar nemzetközösségek önrendelkezésének kérdése. Pedig a legnagyobb tömbben élő külhoni magyar közösségünk, a székely hosszú évtizedek óta követeli az autonómiát. Már 1995–ben megszületett a Csapó József–féle autonómiakoncepció, amit ugyan bírálnak, mivel nem teszi érdekeltté a többségi nemzetet a székely önrendelkezésben, mégiscsak történelmi szerepet tölt be az autonómiáról folyó diskurzusban. Fontos mérföldkövet jelent az autonómiafolyamatban a Románia EU–s csatlakozását (2007) megelőző évben megtartott ditrói Székely nemzetgyűlés, mely kimondta, hogy »a trianoni békeszerződést aláíró nagyhatalmaktól követelje az erdélyi magyarság a székelység 86 éve tartó jogfosztásának orvoslását, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetétől, az Európai Uniótól a székely nép önrendelkezési jogának elismeréseként, Székelyföld autonóm státusának nemzetközi egyezmény általi szavatolását«. 2013–ban a Székelyek Nagy Menetelése hívta fel a figyelmet az önrendelkezési törekvésekre, az eseményt Kárpát–medence–szerte szimpátiatüntetések követték. Pár héttel ezelőtt pedig, október 24–én őrtüzek gyúltak a Székelyföld határán fekvő településeken, hogy kifejezzék a terület oszthatatlan történelmi egységét.

Hány év, hány megmozdulás szükséges még, hogy amit Dél–Tirol, Katalónia vagy Wales esetében jogos követelésként értékeltek, végre Székelyföld számára is meghozza a várt önállósodást? A Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartája felszólítja a tagállamokat, hogy politikájuk kialakítása során vegyék figyelembe a kisebbségek szükségleteit és igényeit, tiszteletben tartva a hagyományaikat. A charta a lisszaboni szerződésben is megerősített szubszidiaritás európai elvével együtt támogatja a kisebbségek önrendelkezési törekvéseit. A falak Magyarország és Románia közt a székely autonómia tekintetében azonban nem akarnak leomlani. Mégis azok, akik úgy gondolják, hogy ezek a falak még ötven, vagy akár száz év múlva is megosztják a székelyeket, és a Magyarország területén élő magyarokat, tévednek.

Csakúgy, mint Honecker 1989–ben.”