Magyarország nem sziget

„»Húsz éve dolgozom azon – nyilatkozta nemrég Orbán Viktor - hogy mindenkinek elmondjam, újra és újra nyugodtan, hogy mi, amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor szövetségeseket választottunk, és nem „főnököt”«. Sokan átéltük, milyen érzés volt önálló életet kezdeni, és úgy kelni reggel, azt teszek, amit akarok. Hasonló érzés fogott el mindenkit 1990-et követően: szuverén államként, mostantól – bizonyos szabályok kivételével - azt csinálunk, amit akarunk. Ám egy évtized múlva, Magyarország – saját, jól felfogott érdekében - részévé vált egy nagyobb közösségnek, az EU-nak. A belépés pillanatától kezdve – mint amikor a társasház lakóivá váltunk - már nem mondhatjuk a többieknek: semmi közöd ahhoz, mit teszek. Ha mégis így viselkedsz, lehet, nem rúgják azonnal rád az ajtót. Pusztán azt fogod tapasztalni: nem támogatják a te jelöltedet, nem segítenek ki, amikor rászorulsz, a remélt baráti gesztust hiába várod. Most úgy véled, könnyen túlteszed magad ezen, ám ismétlődően ez nagyon fájdalmas lesz. Annál is inkább, mert amit te megtagadtál, arra úgy gondolod, jogod volt, amit meg te elvársz, arról úgy érzed, jár neked. Ezekben a helyzetekben – Európában – a büntetés valóban nem közvetlen megtorlásként történik. Sem tankok nem jönnek, sem nyilvánosan nem feddik meg vezetőinket, csak azt tapasztalod, félrenéznek, ha segíteni kellene, és nem nézik el neked azt, amit másnak igen.

Ifjúkorom kedves könyve – E. Hemingway: Akiért a harang szól – egy ötszáz évvel ezelőtt élt angol költő (John Donne) versét idéző egy mottóval indul. »Senki sem önálló sziget: minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja, ha egy göröngyöt elmos a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátod házát, vagy a te birtokod, minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel, ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.« Minden ember - olvastam ki a regényből - felelősséggel tartozik másokért, még a háborúban is, amikor halálos veszély fenyegeti őt. Napjainkban újraértelmezni kényszerülünk Donne - Ashdown által is idézett – gondolatát, miszerint egyetlen ember sem sziget. A 21. században veszélyek tornyosulnak az emberiség előtt, és válságok fenyegetik Európát. Ebben a helyzetben egyetlen nemzet – legyen a legnagyobb - sem önálló sziget. Minden nemzet felelősséggel tartozik a többiekért, és ezen nem változtat, ha vezetői ezt másként gondolják. A fontos csak az: mások elvárják tőle a közakarat teljesítését, és szomorú lesz annak a sorsa, aki nem hajol meg ez előtt.”