A legdurvább diktatúrák nem vallási alapon jöttek létre – éppen ellenkezőleg

„Nem támadjuk a vallást, csak akkor, ha az belekeveredik a politikába” – hangoztatta Gérard Biard Charlie Hebdo-főszerkesztő az amerikai NBC amerikai tévének nyilatkozva az MTI összefoglalója szerint. Biard úgy látja, „ha Isten belekeveredik a politikába, a demokrácia veszélybe kerül”. „Hívőnek lenni személyes döntés, ami senki másra nem tartozik. Ezt tiszteletben tartjuk, ugyanúgy, mint az egyes személyek magánéletét, ha azok nem ártják magánéletüket a közszférába” – tette hozzá. „Az hirdetjük, hogy Isten nem lehet politikai vagy közszereplő. Magánszemélynek kell lennie.”

A főszerkesztő olyat is mondott, hogy „a vallás nem lehet politikai érv”. „Ha a hit, a vallási érvelés bekerül a politikai arénába, akkor totalitárius érveléssé válik. A szekularizmus megvéd bennünket ettől. A szekularizmus szavatolja a demokráciát és biztosítja a békét. A szekularizmus lehetővé teszi, hogy minden hívő és nem hívő békében éljen, ez az, amit mi védelmezünk” – mondta Biard.

Nos, mindenekelőtt: a történelem során a legdurvább diktatúrákat éppen a szekuláris ateizmus jellemezte, ezeknek pedig – mások mellett – leginkább tótawéi kifejezéssel élve a valláskárosultak álltak ellent. Úgy tűnik, az ateizmus, szekularizmus is veszélyeztetheti a demokráciát, ha belekeveredik a politikába. Totalitarizmust szinte bármiből lehet csinálni, tekintve hogy mindenfajta berendezkedést emberek alkotnak, így a legerősebb intézményi kontroll mellett is van esély arra, hogy vigyázatlanság esetén felbukkan és követőkre talál egy wannabe diktátor.

Másodszor: akkor a demokráciában mindenki képviselheti a maga világnézetét, vagy esetleg a francia változat olyan, mint a kommunizmus, és csak a templomban lehet hinni? Ez a „hit magánügy” és a közéletben való kötelező szekularizmus pontosan olyan, mintha azt mondanánk egy vallásos társadalomban, hogy az ateizmus magánügy, otthon lehet ateistának lenni, a közéletben meg nem. Nos, ha egy képzeletbeli buddhista közösség úgy gondolja, kivonul a semmibe, és konszenzussal úgy dönt, hogy alapít egy buddhista államot, akkor ez a buddhista állam demokratikus alapon jött létre. Ez van.

Vagy ha nem, akkor álljanak elő a szekularizmus hívei a fatvával. Ha a vallásos embereknek helye van a demokráciában, de a vallásnak nincs, akkor mégis milyen képviselettel bírnak a vallásosak? Mi lenne, ha azt mondanánk, ateistáknak helye van a demokráciában, de az ateizmusnak nincs? Olálá. Ráadásul a demokráciának olyan kötelező premisszái sincsenek, hogy racionalistának kéne lenni. A demokráciában, úgy alapvetően, mindenki képviselheti, amit gondol, ésszerű vagy sem, sértő-e vagy sem, stb. 

A vallás mint magánügy kérdésköre időről időre előkerül, s mindannyiszor leszögezzük, hogy ha a vallásosak szerint a vallás közügy, akkor az közügy. Közügy az, amiből közügyet csinálnak. Ez van. Azért, mert ha ők is teljes jogú tagjai a demokráciának, akkor joguk van a közéletben is képviselni világnézeti álláspontjukat. Ha nincs, akkor másodrangú állampolgárok. Ők meg pont a szekularizmust találják veszélyesnek, na? Ateistának lenni, szekularistának lenni, baloldalinak lenni is „személyes döntés” kérdése, sőt akár demokratának lenni is az. Akkor most ezek is maradjanak a négy fal között?