Szobrok

„Miért kell szégyellnünk Pázmány Pétert, a legrégebbi, folyamatosan működő magyar egyetem megalapítóját (Nagyszombat), a bécsi ifjúsági nevelőintézet, papnevelde megteremtőjét (Pázmáneum), az irodalmi barokk stílus egyik legnagyobb alakját, a katolicizmus támogatóját? Mi a bajuk Werbőczy István országbíróval, a Tripartitum (Hármaskönyv), a magyar szokásjog gyűjteményének írójával, aki alapul vette az Aranybullát? Aztán mi volt a baj Andrássy Gyulával, a kiegyezés utáni első magyar miniszterelnökkel, az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminiszterével, aki sokat tett a nemzetiségekért, a horvát–magyar kiegyezésért? Végül mi a baj a ledöntött Tisza-szobor újraavatásával? Csak nem az, hogy Tisza hosszú ideig ellenezte a Monarchia háborúba lépését? Vagy az, hogy idejekorán felismerte a pánszláv hatalmi terjeszkedést, amely ellen megpróbált kiegyezni a szerbekkel? Az MSZP ellenzi a szobor újraállítását, mondván, a volt miniszterelnök nem fejezte ki a nemzet egységét. A szoboravatáson a mostani miniszterelnök viszont így látta: a Tisza-szoborral a darabjaira hullott liberalizmus után most egy nemzeti kor kezdődik, olyan kor, amelyben van értelme magyar jövőről beszélni, miután a kormány az elmúlt négy évben visszaadta az ország becsületét. Tisza István kijelentette: »Töredelmesen bevallom, nemzeti alapon állunk.« Orbán Viktor hozzátette: »Nemcsak nemzeti alapokon állunk, de a szabadság alapján is.« 

Nos, ezek a gondolatok jelentenek nagy bajt már száz éve a liberális és baloldali eszmehordozóknak. Mit mondhatnánk? Kéretik, ne határozza már meg egy icipici erőszakos kisebbség, hogy milyen szobrot kívánnak a magyarok. Ha szeretnénk felállítani a német megszállásra, a szabadságunk eltiprására figyelmeztető emlékművet, amely minden magyar fájdalmát fogalmazza meg, akkor legyen. Elegünk van abból, hogy ízlés- és kultúrterrorjuk folytatódjon, amelyet a csaknem ötvenéves kommunista uralom alatt elszenvedtünk: a Lenin- és Sztálin-szobrokat, a tanácsköztársasági emlékműveket, a töméntelenül sok hősi szovjetkatona-szobrot, amelyekhez semmi közünk. A szoborállítás joga maradjon továbbra is a magyar érzelmű többség, a magyar nép akaratának kifejeződése. Ez az igazi demokrácia.”