„Nem önmagában problematikus, hogy idehaza a fülkeforr. élcsapat teli szájjal szidalmazza »az idegenek kéretlen segítségét«, miközben odakint az idegenek súlyos anyagiakban mérhető segítségéért ácsingózik.
Az amúgy sokat tapasztalt európaiak azt nem tudják megemészteni, hogy miközben szipolyozni akarjuk őket, a segítségnyújtással természetes módon együtt járó kötelezettségeket nem akarjuk vállalni, a szabályok betartásához nem fűlik a fogunk. Hanem inkább elkezdünk hablatyolni arról, hogy a másodrendűség egyenlőtlenségébe taszít bennünket a pénzhatalmi gyarmatosítók kettős mércéjének vasmarka. S mondjuk mindezt a legpofátlanabb kettős beszéd suttyóságával. Egyfolytában rinyálunk, hogy ’aggyá pézt’, közben meg azzal dicsekszünk, hogy mekkorát köpünk a felénk nyújtott tenyérbe. És ez a – főként belföldi fogyasztásra szánt – retorika itthon sikeres.
Részint azért, mert a szónokok látszólag alapvető értékek védelmét emelik a diskurzus középpontjába. Kinek ne volna fontos a szabadság, a nemzeti függetlenség, a szuverenitás kérdése. Ha ügyesen manipulálják ezeket a fogalmakat, lehet ám velük korbácsolni az indulatokat.
De úgy tűnik, Nyugaton már elég jól értik, hogy a Fidesz-szótárban a szabadság azt jelenti, hogy a hatalom birtokosai kontroll nélkül azt tehessék, amit akarnak. A függetlenség meg ebből következően elszakadást a közös európai normáktól, értékektől, és olykor a józan észtől. Mert azért olyat még nem nagyon láttak az Unióban, hogy egy tagállam úgy akarjon lejmolni a közös európai kasszából, hogy közben egyfolytában szidalmazza a kölcsönt folyósítók jó gyarmatosító nagynénikéjét.
Attól tartok, előbb-utóbb békén hagynak bennünket, és nem fogják ránk erőltetni a »kéretlen segítséget.«”