Első karakter
Az egyház nem teheti meg, hogy az épp divatos ideológiáknak alávetve magát megváltoztassa azt, amit Jézus tanított. Persze haladó testvéreinknek éppen ez nem tetszik. Vágvölgyi Gergely írása.
Közélet
Nemcsak sorsunk, de hivatásunk is, hogy próbáljuk a megértést, a párbeszédet keresni – mondja történelmi kontextusba ágyazva Magyarország kelet és nyugat közötti hídszerepéről Erdő Péter bíboros. Az ukrajnai háború árnyékában létrejövő pápalátogatásról és az egyház modern kori kihívásairól kérdeztük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érsekét.
Alig másfél év után ismét Magyarországra érkezik Ferenc pápa, aki ezúttal apostoli úton keresi fel hazánkat. A szentatyát megragadta mindaz, amit Csíksomlyón és Budapesten tapasztalt, most az értékeinkre kívánja felhívni a világ figyelmét, és buzdítani akar. Összefoglalónk!
Ketyeg az óra, indul a visszaszámlálás: bő egy év múlva európai parlamenti választásokat tartanak az Európai Unió huszonhét tagállamában. Fokozódik a helyezkedés nemcsak Magyarországon, de az európai porondon is, hogy az egyes politikai erők minél kedvezőbb pozícióból várhassák a jövő évben esedékes megméretést.
Úgy kell megvalósítani a szuverenitásunkat, hogy közben globális együttműködéseket építünk, ez a rendeltetése a CPAC Hungarynek is – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ főigazgatójával a május 4-én és 5-én esedékes konzervatív összejövetel apropóján beszélgettünk.
Miért írt levelet Věra Jourovának? Kapott már választ tőle? Most már tényleg jönnek az uniós források? Barátunk vagy az ellenfelünk az USA? Interjúnk az igazságügyi miniszterrel.
Külhon
Egy elfeledett tragédia: 1944 októberében legalább 150 magyar, ruszin, de főként szlovák honvéddel végeztek a Vihorlát hegységben garázdálkodó partizánalakulatok.
Külföld
A folyamatos izraeli tüntetések valódi célja Netanjahu megbuktatása.
Élelmezésünk miatt nem kell aggódnunk, van autóiparunk is – de az önvédelmünk hiányos, a nélkülözhetetlen csipek terén meg nem állunk szinte sehol. Megvizsgáltuk, hol tart Európa a mostanában egyre többször emlegetett stratégiai autonómiájával!
Makronóm
A pénzvilágot több nyugati bank bedőlése rázta meg márciusban. A média heteken át globális bankválsággal riogatott, mások nyugtatni próbálták a kedélyeket, mondván, a bankszektor ma izmosabb, mint a 2008-as pénzügyi válság idején. Van-e ok a pánikra? Elemzésünk.
Meta
„A nagyszerű bor arról ismerszik meg, hogy egyetlen kortyban is a teljesség élményét adja.”
Könyvek a jövőről
Az országokat ugyanúgy kell vezetni, mint a vállalatokat – ez a neoliberális dogma vezetett a multinacionális üzleti tanácsadó cégek felemelkedéséhez. A nyugati kormányok leépítették belső innovációs képességüket, s inkább kiszervezik a szellemi munkát. A modell azonban megbukott – állítja a világ leghangosabb közgazdásza.
Tudomány
Százhúsz éve született Neumann János, az egyik legnagyobb, máig ható magyar tudós, aki az atomfizikától a számítógépek elméletéig megkerülhetetlen kutatásokat végzett.
Jegyzet
A jelenlétünk családunk, gyermekeink mindennapjaiban sokkal fontosabb, mint bármi más feladat, amit el kell végeznünk.
Sport
A film egyik legfontosabb küldetése az inspiráció – mondja Kiss Gergely. A háromszoros olimpiai bajnok A nemzet aranyai című alkotás sikeres fogadtatása után mesélt a Mandinernek
a tizenöt éven át tartó sikerkorszak felemelő és szívszaggató pillanatairól.
Élet
Értékes tárgyakkal gyarapodott a Magyar Nemzeti Múzeum: Bolla Kálmán orvos különleges habán kerámiáit ajánlotta fel az intézménynek. A gyűjteményről Ridovics Anna művészettörténész, szakmuzeológus írt összegzést.
„Azt hiszem, mindig volt bennem egyfajta tisztaság, valami, amit nem lehet tanítani. Vagy van az embernek, vagy nincs: ez a hit. Amikor eltévelyedtem az úton, vagy kicsit elszaladt velem a ló, a Jóisten mindig visszaterelgetett magához.” Hűvösvölgyi Ildikóval beszélgettünk zenéről, színházról és zenés színházról, a hosszú házasság titkáról és a negyvenéves Macskákról.
Tizenkilenc éves korában szervezte az első fesztiválját Sopronban, harminc év után ott szervezi a legújabbat is, amelyben a zene mellett nagy szerepet kap a képzőművészet és a gasztronómia is. Lobenwein Norbertet a fő programjait tekintve április 28. és 30. között megrendezendő I. SopronFestről kérdeztük.
Csaba testvért jelölték Nobel-békedíjra, aztán beletaposták a sárba. Lehet, hogy nem sikerült minden egyes lelket megmenteni, lehet, hogy hibázott is, de mindig bízott az emberben. Csender Levente írása.
Megkaphatta volna az Oscart is: a norvég film olyan szemszögből mesél a háborúról, amilyet ritkán láthatunk.
Utolsó Figyelmeztetés