Első karakter
Közélet
Pitbull, takarító, hóhér: Palkovics László nem bánja ezeket a címkéket, azt pedig kifejezetten fontosnak tartja, hogy egy politikus legyen lojális. Az innovációs minisztertől megtudtuk, hogy bár nem vonnak össze egyetemeket, elképzelhető, hogy az intézmények közösen adnak ki diplomát a jövőben.
Bárki, aki eddig megpróbált a cigányokról és a fogamzásgátlásról vitát nyitni, darázsfészekbe nyúlt. Ezen muszáj változtatni, és ki kell végre mondani: oktatás, felvilágosítás és nagyon sok óvszer kell a cigánytelepekre.
Karácsony kommunikációja Gyurcsány 2006-os alakításához hasonlít, Tordai a demokrácia szélsőértékének tekinthető, Puzsér szórakoztatja, és soha nem haragudott rá – nyilatkozza lapunknak Tarlós István. Budapest főpolgármestere az esélyekről, a tervekről, a kihívókról és a kormánnyal való konfliktusokról beszél a Mandinernek.
Elvárható-e, hogy egy középiskolából kikerülő diák legalább középszinten beszéljen egy idegen nyelvet? Utánajártunk annak, hogy adva vannak-e a feltételek az egyetemi bejutáshoz szükséges kötelező nyelvvizsga bevezetéséhez.
Shakespeare gátlástalan kalandorainak és zsarnokainak személyiségéről, életpályájáról, valamint hatalmi eszköztáráról ír Stephen Greenblatt irodalomtörténész abban a könyvében, amelyet Angela Merkel német kancellár a soproni látogatása előtt olvasott.
Dudás Diána életét gyökeresen megváltoztatta a szcientológiához való csatlakozás. A kezdeti sikereket egyre több csalódás és sok pénzkiadás követte, végül Diána az ideg-összeroppanás szélére került. A szcientológiával kapcsolatos élményeiről, az azokról írt könyvéről egy budai kávézóban beszélgettünk.
A kormánypárt részéről a brüsszelezés befejezése bel- és külpolitikai okokból is racionális húzásnak tűnik.
Külhon
Visszakerültek a városi terek a kolozsvári magyarsághoz, tudunk ünnepelni, és ebből mindenki nyer – mondja Gergely Balázs régész, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője.
Külföld
Japán most is a világ harmadik gazdasági hatalma az USA és Kína után, több ezer éves civilizációja, teljesítménye és szervezettsége máig tiszteletet parancsol. De az évtizedek óta tartó gazdasági pangás, a demográfiai krízis és a növekvő regionális feszültségek árnyékot vetnek az épp új császári korszakot kezdő hatalomra.
Százötven évvel a világra nyitás után is őrzi Japán a helyét a globális politika és gazdaság nagyhatalmai között – de az évszázados regionális feszültségek is kitartanak máig.
A politikai veterán, centrista Joe Biden, a szintén veterán, ámde radikálisabb balos Bernie Sanders, valamint a demokrata populizmus egyre népszerűbb képviselője, Elizabeth Warren küzd Donald Trump elnök kihívójának szerepéért – és a Demokrata Párt lelkéért.
Amit Törökország meg tud és meg mer tenni, az már nem az új világ előszele, hanem maga az új világ.
Precedens
Napjaink hazai jobboldali politikájának egyik sarokfogalmává a keresztény szabadság vált. De mit értünk alatta? Elég csak betartani a tízparancsolatot, vagy modern értékeink is a keresztény szabadságban gyökereznek?
Makronóm
Magyarország száguld, Németország lefulladt – mondják elemzők a Makronómnak. A két gazdaság közötti kapcsolatok olyan szorosak, hogy normális esetben nem lehetne hazánk az uniós növekedési rangsor élén, Németország pedig a végén. A magyar gazdaság mélyrétegeibe fúrunk, hogy feltárjuk az okokat.
Nem az állam dönti el a tudományos igazságokat, és mindenki szabadon kutathat, de az állam nem köteles minden kutatást finanszírozni.
Meta
50 könyv a jövőről
Ebben a rovatban ötven izgalmas könyvet mutatok be, sajátosan magyar szemszögből. Akad közöttük frissen publikált munka éppúgy, ahogyan réges-rég megjelent kötet. Ami összeköti őket, hogy kiváló útjelzőként szolgálnak a jövőhöz.
Feminens
A színpadon primadonna, otthon inkább kismókus, lélekben pedig egy a rendszeridegen gyerekek közül. Kolonits Klára operanénekessel beszélgettünk.
Jegyzet
A giccs ízlésrombolás, önfelmentés és mellébeszélés. Ideje felismerni és szembenézni vele, a saját józanságunk érdekében.
Élet
Az ország legjobbjának járó nagydíjat kapta azért a kenyérért, amelyet a kisapáti cigánysor elején süt nap mint nap. Ha holnaptól falut kellene igazgatnia, azt is megoldaná, ám inkább marad a kemence mellett, karvezetői diplomával. Kovács Bea, a Búzalelke Pékség alapítója gyüttmentségről, pékforradalomról és a Szent György-hegy jövőjéről.
Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum igazgatója.
A budapesti Opera szobrai végigkísérték az elmúlt évszázad magyar sorsfordulóit: ideje újra elgondolkodni rajtuk.
A világ metropoliszai egyre csak növekednek, ami az élelmiszer-termelés és ellátás új kihívásait hozza magával. Hogyan termelhetünk majd ennivalót magunknak a jövő városaiban?
Utolsó Figyelmeztetés
Rá kellett döbbennem: az öregedés nem lineáris folyamat, hanem szakaszos felismerések láncolata.