Első karakter
Közélet
A klímaváltozást nem tagadja, a környezetvédelem ősi, keresztény gondolat, a konzervatív értelmiség természete a kritikus szolidaritás, Pálinkás József okos tudósember, de nem mindenben ért vele egyet – mondja lapunknak Balog Zoltán. A Fidesz pártalapítványának elnökét Kötcse titkairól is megkérdeztük.
Közeleg az önkormányzati választás, és jól tudjuk, hogy a budapesti pártelvárásokhoz képest vidéken gyakran átrajzolódnak az íróasztal mögött elképzelt, ideálisnak gondolt szövetségkötések. Néhány megyei jogú város esetében végigvettük, hogy miként alakulnak a pártok közti együttműködések.
Ez egy polgári kerület, ahol a polgári létet nem a pártpreferencia vagy a világnézet határozza meg – állítja lapunknak adott interjújában Láng Zsolt. A II. kerület polgármesterét a Szent János-kórház és az Átrium színház jövőjéről is kérdeztük.
Ha az adóm jó, akkor legyen jó a zászlóm, a himnuszom és a nyelvem is – mondja Böjte Csaba ferences szerzetes. Ferenc pápa nagy tisztelője szerint nem a románokkal van a baj, hanem a fiatalok elvándorlásával és az iskolák kiürülésével. A befogadás gazdaggá tette, ugyanakkor vallja, nem Európában kell mindannyiunknak összegyűlni, mert akkor el fog süllyedni a földrész.
Nagyszüleinknek igazuk volt, a nagybetűs Nyugat, Európa és Magyarország jövője nem a migrációban, nem a humanoid robotokban, hanem bennünk, családjainkban van.
A politikai siker és a politikai viták mélysége között összefüggés van.
Külhon
Huszonhat évig élt Nagykárolyban, s most már évek óta futva jár vissza a külhoni vidékekre – adományokat gyűjtve, lassan egész mozgalmat szervezve. Gui Angéla jótékonysági aktivista az egyes emberek közötti és az össznemzeti szolidaritás fontosságáról és jó példáiról mesél lapunknak.
Külföld
Tony Abbott volt kormányfő nevéhez fűződik az Ausztráliába tartó embercsempész hajók visszafordítása és a szigorú bevándorlási politika, amiért sokan még saját pártjában is túlságosan jobboldalinak és populistának tartották. A politikust a III. Budapesti Demográfiai Konferencián a konzervativizmus helyzetéről és a zöld jobboldaliságról is kérdeztük.
Erősen megosztott politikummal és zajos választási kampánnyal köszöntött be az ősz Lengyelországba, ahol október 13-án tartanak parlamenti választást. A tét: a Jog és Igazságosság kormányzásának folytatása vagy a sokszínű ellenzék hatalomra jutása.
Szeptember 17-én megismételt előre hozott választást tartanak Izraelben – ahol ismét Benjamin Netanjahu miniszterelnök és kihívóinak patthelyzetére lehet felkészülni. Körképünk a zsidó állam színes politikai életéről.
Benjamin Netanjahu megítélése immár nemcsak a publicisták és a politológusok feladata, de a történészeké is.
A zöld hullámnak lesz egy nem szándékolt következménye: egy régi-új törésvonalat hoz létre kelet és nyugat között.
Precedens
Mást sem lehet hallani a bevándorláspárti baloldaltól, mint hogy harcolni kell az éghajlatváltozás ellen. Hangzatos szólamokon és sokszor kontraproduktív látszatintézkedéseken túl azonban semmi konkrétummal nem álltak elő. Egy esetet kivéve: arra jutottak, minél több „klímamenekültet” kell befogadnia Európának.
Egy dolgot biztosan megmutattak a brit belpolitika nehezen követhető fordulatai: a nemzetállami demokráciákban a szuverenitás végső letéteményese a parlament. Erre az Egyesült Királyság rendszere a leglátványosabb példa.
Makronóm
Több mint tíz éve tart a globális gazdasági fellendülés. Ez a példátlanul hosszú konjunktúra előbb-utóbb véget ér, a kérdés csak az, hogyan. Augusztusban kigyulladtak a gazdasági vészjelzők, mégsem szükségszerű az összeomlás. Az amerikai elnök élénkítési programot követel, a szlovák kormányfő már válságra készül, miközben a magyar gazdaság éppen a leggyorsabban növekszik Európában.
Meta
50 könyv a jövőről
Ebben a rovatban ötven izgalmas könyvet mutatok be, sajátosan magyar szemszögből. Akad közöttük frissen publikált munka éppúgy, ahogyan réges-rég megjelent kötet. Ami összeköti őket, hogy kiváló útjelzőként szolgálnak a jövőhöz.
Feminens
Családja lemondott róla, gyerekkorában kézről kézre adták, volt, ahol szíjjal verték, végül a kickboxban találta meg magát. Portrénk Zsiga Melindáról, Magyarország ötvenkét kilós kickboxbajnokáról.
Budapesti történetek
Égbe szökő szikár torony emelkedik az öreg fák és régi villák fölé a budai hegyek között, ahogy kibontakozik előttünk egy meghitt hangulatú kis tér: stílussal, ízléssel – és szellemiséggel.
Jegyzet
Élet
Az elképesztő fesztiválkarriert befutott modern magyar rabszolgasztori, az Egy nő fogságban után most Almási Tamás tokaji aszúról forgatott dokuját vette szárnya alá Magyarország egyik legsikeresebb dokumentumfilmes producere, Ugrin Julianna. A Folyékony arany a napokban a miskolci CineFesten debütál, és szeptember 19-től látható a mozikban.
„Tokaj kitörési lehetőségét egy borvidéki szintű marketingstratégia kidolgozásában látom” – mondja a Pajzos Pincészet francia katalán ügyvezetője. Laurent Comas szerint az aszú simán veri egyik legnagyobb világpiaci kihívóját, a dupla áron kínált sauternes-i bort, ez azonban önmagában kevés.
„Új, kortárs művészeti forradalomnak vagy a fogyasztói társadalom szemfényvesztésének vagyunk tanúi…”
Bosznai Tibor, a Hadik Kávéház vezetője, a Szatyor Bár és Galéria alapító-tulajdonosa.
Utolsó Figyelmeztetés