Gesztusok

Két évvel ezelőtt, április 15-én égett ki a párizsi Notre-Dame-székesegyház, az európai keresztény kultúra egyik szimbolikus épülete. Bár nem vált teljesen a lángok martalékává, újjáépítése a legoptimistább becslések szerint is legalább másfél-két évtizedig eltart, addig állványzatok és toronydaruk veszik körbe a Szajna-parti gótikus templomot. 

A nyomozás szerint emberi mulasztás okozta a tüzet, tehát nem gyújtogatásról, a kereszténység elleni provokációról volt szó – bár a 21. század európai polgárait valószínűleg egyik magyarázat sem rázta volna meg jobban, mint a másik: mindegyik tökéletesen rásimult volna a korszellemre, amelyben nemcsak a gondatlanság, hanem a fenyegetettség állandó érzése is alapélménnyé vált. A lángba boruló Notre-Dame képei bejárták a világot, a felmérhetetlen veszteség láttán az emberek a Facebookon hashtaggel vagy profilképükre aggatott jelvénnyel fejezték ki dühüket, egyben igyekeztek csökkenteni tehetetlenségüket. A Charlie Hebdo-merénylet után persze már megszokhattuk a szolidaritás kifejezésének e környezetbarát és erőfeszítés-mentes módját, mára általánossá vált az effajta véleménynyilvánítás, a szimatszatyorra kitűzött punkjelvények világát idéző plecsnik használata a virtuális térben. Bármennyire könnyű volt is két kattintással kinyilvánítani, hogy osztozunk az európai kultúra e közös tragédiájában, kiállunk a székesegyházon keresztül megragadható értékek mellett, a gesztus túlmutatott magán.