A járvány morálfilozófiája

Bajban ismerszik meg a jó barát – tartja a régi közmondás, melynek igazságtartalmát mi sem mutatja jobban, mint hogy gyakorlatilag minden európai nyelvben találunk hasonló bölcsességet. Ha pedig igaznak fogadjuk el a fenti állítást, akkor belátjuk, most aktuálisabb, mint valaha. Merthogy baj, az van dögivel: néhány hét alatt globális méretű fenyegetéssé vált a koronavírus, ilyen súlyú pandémiára utoljára a múlt század első felében volt példa, amikor a spanyolnátha kiirtotta a bolygó emberi lakosságának 3-5 százalékát. Érdemes tehát számot vetnünk, hogyan is állunk a közmondásbeli barátok terén. Kezdjük mindjárt legszűkebb szövetségesi rendszerünkkel: az Európai Unióval. Elkerülve a száz- és ezermilliárdos uniós segítség mibenlétéről szóló politikai vitákat, szögezzük le: az EU még komoly szerepet játszhat a járványt követő gazdasági válság kezelésében, az egészségügyi krízis kezelésében viszont már biztosan megbukott. A déli periférián kialakult katasztrofális helyzet okait még évekig elemzik majd, de e kutatások eredményei nélkül is nyugodtan elmondhatjuk, súlyos károkat okozott, hogy az állampolgárok pénzén fenntartott uniós járványügyi hivatal inkompetens módon viselkedett. Még az első áldozatok halálakor is alacsony kockázatúnak minősítette az utóbbi száz év legsúlyosabb egészségügyi krízisét. Ezek után teljesen magára hagyta a járványt totálisan félrekezelő Olaszországot. E súlyos állítás alatt nemcsak azt értem, hogy az EU sem anyagi, sem egészségügyi infrastrukturális segítséget nem nyújtott Itáliának, hanem azt is, hogy tétlenül nézte, ahogy az olasz politikusok nyilvános mulatságokat szerveztek, miközben legfontosabb feladatuk az lett volna, hogy megértessék az emberekkel: maradjanak otthon.

A magyar állampolgárok szabadságjogaiért mindig vérszomjasan harcba induló Európai Parlament ugyanúgy néma maradt, mint a nagybetűs szakmaiságot megtestesítő Európai Bizottság. Igaz, utóbbi elnökének legalább annyi gerince volt, hogy később bocsánatot kért mindezért. Ezek ismeretében talán külön hangsúlyozni sem szükséges, hogy Magyarország nem számíthat az EU segítségére a járvány elleni harcban. Elkerülve az újabb felesleges köröket, e helyütt rögzítsünk csak annyit, hogy a magyar védekezést az sem segítette, hogy a fentebb említett uniós szervezetek érdemi hozzájárulás hiányában, saját tehetetlenségüket és inkompetenciájukat leplezve éppen azt a magyar törvényt választották dicsőséges demokrácia-hadjáratuk következő áldozatául, mely a védekezés egyik alappillére. De ne legyünk igazságtalanok: a máskor a szolidaritás csillogó eszményképét mindenek fölé helyező uniós tagállamok sem siettek megsegíteni egymást. Ráadásul mindezt olyannyira szembeötlően tették, hogy sok liberális gondolkodó számára okoztak a magyarországi, „komoly aggodalomra okot adó diktatórikus intézkedésekhez” hasonló fájdalmat.