Flamandok a Szépművészetiben
(Kéri Gáspár)
Az elmúlt években látványos felújításon átesett budapesti Szépművészeti Múzeum nagyszabású időszaki kiállítással folytatja 2005-ben elkezdett tematikus sorozatát, melynek az a célja, hogy bemutassa az európai festészet meghatározó korszakait és lokális tendenciáit. A sorozatban most ötödikként megnyílt kiállítás a flamand barokk festészet 17. századi időszakára, benne Peter Paul Rubens festészetére, valamint annak közvetlen hatására koncentrál. A százhúsz műtárgyból álló anyag egy része a múzeum saját gyűjteményéből származik, másik részét pedig a világ negyven meghatározó közgyűjteményéből kölcsönözték a szentpétervári Ermitázstól a párizsi Louvre-ig, a londoni National Gallerytől a madridi Pradóig. Azontúl, hogy a Szépművészeti jelentős kultúrmissziót folytat e kiállításokkal – ezt bizonyítják a növekvő látogatószámok –, még azt a szándékát is igyekszik megvalósítani, hogy nemzetközi mércével mérve is meghatározó gyűjteményét hosszú évtizedek kihagyása után fokozatosan visszahelyezze a nemzetközi kulturális vérkeringésbe.
(Rubens, Van Dyck és a flamand
festészet fénykora – Szépművészeti Múzeum, október 30-ától február 16-áig)
Katarzisok
(Muray Gábor)
A cultura latin szó, a szellem és/vagy a föld művelését, kis túlzással magát az életet értjük alatta (vö.: Élet rovat). Ahogy pár napja Major Leventétől, az abasári vikingtől búcsúztunk (bővebben az előző oldalakon), arra gondoltam, hogy kevés nála kulturáltabb embert ismertem meg mostanában. Állami fenntartású iskolájában meghökkentő életderűvel műveli ki a jövő generációját, mellette szőlőt művel. Nem is akárhogyan. Azt mondja, csak a háttérből támogatva figyeli, segíti a természetes folyamatokat. Na, ez az alázat a cultura – azaz a kultúra – záloga. Ez a fenntarthatóság maga, ha így élnénk, nem lenne klímapánik meg fegyelmezési csőd az iskolákban. Kár, hogy az igazi hősök nem influenszerek. Pontosabban, nem az igazi hősök az influenszerek.