Ökoszorongás, és ami mögötte van

Egyenlőség, vágykielégítés, kényelmesség – ezek korunk, a posztmodern populáris világkultúrájának ékes jelszavai. Ezek nevében „sikerült” létrehozni egy olyan túlfogyasztói társadalmat, melyet mára ökoszorongásba és klímahisztériába hajszoltak. Lassan lelepleződik, hogy az emberi jogi alapokra helyezett komfortos jólét korrumpálja a lelket: az egész indusztrializációról, urbanizációról, technológiai fejlődésről, fogyasztáscentrikusságról – melyek a kortárs liberalizmus szellemi-stratégiai alapjai – derül most ki, hogy környezetromboló. De ne szaladjunk ennyire előre, először nézzük meg, hogyan is tudták hipnotizálni és uralmuk alá vonni a legújabb kori liberálisok a társadalmi közízlést.

Mindenekelőtt úgy, hogy a rendre, fegyelemre, hierarchikusságra, tekintélytiszteletre és a fáradságos munka gyümölcseire alapozó – mondjuk úgy – polgári-keresztyén paradigma érvényességével szemben egy első blikkre sokkal vonzóbb ember- és világképet kínáltak. A progresszió elmebéli kőművesei mindenki számára szimpatikussá formált hívószavaikkal elhitették az emberekkel, hogy létezik egy a korábbiakhoz képest sokkal könnyebb, kényelmesebb út az igazsághoz – pontosabban, mivel hogy „mindenkinek kicsit igaza van”, az egyéni boldogsághoz.

MINDENKI EGYENLŐ?

A liberális pr mindehhez igénybe vett egyik alapszignálja a totális, korlátokat nem ismerő egyenlőségelvűsdi, egalitarianizmus. A politikai marketingben ez nem az Isten és törvény előtti egyenlőséget jelenti, annál sokkal többet és abnormálisabbat: azt, hogy valamennyi kulturális kód, magatartási forma – tértől és időtől függetlenül – egyenlő, ab ovo ki van zárva tehát az egyes értékrendszerek alá-fölérendeltsége. Ez nyilván csak úgy lehetséges, ha a relativizálás, a különböző kánonok viszonylagossá tétele totálissá válik, ami nemcsak abba torkollik, hogy nem létezhet nagybetűs Igazság, hanem abba is, hogy nem tehető különbség semmi – még a nyilvánvalóan Jó és Rossz – között sem. A toleranciamánia, az érzékenyítéskultusz, a „ne sértsünk meg senkit se” tétele és a legabszurdabb gondolatok méltánylása mind ebből fakad, ahogy nyilván a politikai korrektség is.