„Közép-Európának kisebbségi komplexusa van”

VINCENT LIEGEY
1979-ben született Besançonban, mérnöki végzettséget szerzett, a nemnövekedési mozgalom francia szóvivője. A budapesti Cargonomia teherbiciklis logisztikai és tanácsadói központ egyik koordinátora. Céljuk, hogy támogassák és elérhetővé tegyék a helyben termelt élelmiszereket olyan közösségek számára, amelyeknek a lakhelyük miatt nincs erre lehetőségük. Budapesten vagy közelében termelt és előállított egészséges élelmiszereket szállítanak ki a város különböző pontjaira saját készítésű teherbiciklikkel.

Miért költözött Magyarországra? 

2002-ben utaztam ide egy barátomhoz. A Keleti pályaudvar-nál találkoztunk, és szerelembe estem Budapesttel, az épített környezettel, a Dunával, a szabadság és a kreativitás hangula-tával. Az első sokk az volt, hogy otthon keleti blokknak hívtuk ezeket az országokat, ami azt az érzést keltette, hogy valahol egy másik bolygón vannak, ideérve viszont megértettem, hogy a különbségek nem a valóságban, hanem a beszédmódban és a képzeletünkben vannak.

A magyar gazdaság nő a leggyorsabban az EU-ban, de ön növekedésellenes aktivista. Nem lehet, hogy rossz országot választott? 

Pontosabb lenne növekedéskritikust mondani. Budapest ér-dekes, kreatív és szabad város maradhat, ha tanul a nyugati nagyvárosok kihívásaiból. Az elmúlt négy-öt évben azonban elszabaduló tömegturizmus sújtja a várost, sok az ostoba legény- és lánybúcsú a bulinegyedben. Ezek az emberek más szabadságkultúrában nőttek fel. Elkezdett a városrész a tipikus nyugati, idióta, neoliberális szabadságillúzió marhaságára ha-jazni. Eltűntek az egyedi helyek, és olyanok nyíltak, amelyek a világon bárhol máshol is lehetnének.

A dunai hajóbalesetnél is ilyen problémát lát? 

Nem lepődtem meg, mert mikor hagyjuk, hogy elszabaduljon a kontrollálatlan növekedés, ez előbb-utóbb katasztrófához vezethet, ha a szabályozás nem tart lépést. Ha viszont túlsza-bályozás alakul ki, a szabadság lehetetlenül el.

Az alternatíva? 

A nemnövekedés. Lehet, hogy korábban nem nőtt így a helyi gazdaság, de nagy szabadságot éreztem, amely a szabadsággal felelősen élni képes közösségekre épült. Nem teszünk butasá-gokat egy egész éjjel nyitva tartó helyen, ha a közelben lakunk, ismerjük a helyieket, vagy oda járunk kiállításokra, filmekre, koncertekre. De a nyugati turistáknak fogalmuk sincs arról a környezetről, amelybe érkeznek. Nem tapasztaltak abban sem, hogyan kell élni a szabadsággal. Nyugat-Európában minden erősebben van szabályozva, mint Magyarországon, és a minden-napi élet, illetve a pillanatai piaci áruvá váltak. Párizsban nem tudnék olyan egyszerűen közösségi eseményeket szervezni, mint Budapesten.

Mivel foglalkozik? 

Csodálatos magyar közösségekkel ismerkedtem meg, amelyek az alternatív életformákat keresik Budapesten – legyen szó a biogazdálkodásról, a városi mezőgazdálkodásról és kertész-kedésről, a biopékségekről, és így tovább. A multikulturális világ és a magamfajták érdekes egyensúlyba kerülnek ilyenkor a helyi gyökerekkel. Ezek az új trendek kiválóan illeszkednek a magyar kultúrához és adottságokhoz – a csodálatos vidékhez, a nagyszerű termőföldhöz, a kiváló éghajlathoz –, a célom, hogy beágyazzuk ezeket a magyar kulturális közegbe.