MSZP: Ujhelyi István fizesse ki a tartozását, és adja vissza EP-képviselői mandátumát!

2022-10-02 14:18:00
„A hosszú barátság alapja a pontos elszámolás” – fogalmazott az MSZP az Ujhelyi Istvánnak címzett levelében.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, vasárnap délelőtt Ujhelyi István baloldali EP-képviselő nyílt levélben jelezte pártja, az MSZP felé kilépési szándékát. Mint fogalmazott: „hosszú idő tépelődése, belső vajúdása és gyászmunkája után írom most ezeket a sorokat”.

Időközben az MSZP is reagált Ujhelyi levelére:

„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból. Abból a közösségből, amelynek nemrég még azt ígérte, továbbra is aktív tagja lesz, és elszántan küzd a közös sikerekért” 

„Csalódva, de barátsággal gondolunk Ujhelyi Istvánra. Azonban – ahogy a mondás is tartja – a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás. Arra kérjük Ujhelyi Istvánt, rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását, egyben felszólítjuk, hogy adja vissza EP-képviselői mandátumát, amelyet a Magyar Szocialista Párttól kapott” – idézte a 444.hu az ellenzéki párt reakcióját.

Kapcsolódó:

Ujhelyi István is távozik az MSZP-ből
„Valami összeragaszthatatlanul eltört” – fogalmazott búcsúlevelében az MSZP EP-képviselője.
Bővebben...

Nyitókép: Facebook