Feljelentést tett a bíró Szilágyi Liliána édesapja ellen

2022-09-20 15:26:00
Évekre börtönbe kerülhet Szilágyi Zoltán.

Rendőrségi nyomozás indul Szilágyi Liliána ügyében – írta a life.hu. Mint ismert, az Európa-bajnoki ezüstérmes úszónő még 2021 végén állt nyilvánosság elé, hogy elmondja, édesapja, a korábbi olimpikon Szilágyi Zoltán éveken át zaklatta és bántalmazta őt.

Szilágyi Zoltán a Liliána által elmondottakat többször cáfolta, majd becsületsértési pert indított lánya ellen. Az ügy pénteki tárgyalásán Liliána vallomása alapján a rágalmazási pert a bíró felfüggesztette, és feljelentést tett, így

a volt úszónő apja ellen nyomozást indítottak

–  húzták alá.

Tizenkilenc tanút hallgatnak meg az ügyben

Az üggyel kapcsolatban Szilágyi Liliána ügyvédje a Borsnak is nyilatkozott. Keviczki István azt mondta: a becsületsértés miatt indult ügyekben lehetőség van úgynevezett valóságbizonyításra, és az erre irányuló indítványuknak a bíróság helyt is adott.

Ezzel összefüggésben összesen 19 tanút – köztük Szilágyi Liliána édesanyját –  jelentették be a bíróság előtt. 

Nyitókép: Szilágyi Liliána Facebook-oldala