De miért őrül meg újra az ország Korda Györgyékért?

2022-09-17 14:31:00

Írta: Veczán Zoltán
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Korda György és Balázs Klári kapcsán: fiatalok tömegei hallgatják újra dalaikat – leginkább egyet, a Repteret –, sőt: éneklik velük az egymást érő fellépéseiken. Korda Gyuri lenne mindenki pajkos nagypapája? A jelenség nyomába eredtünk!

„Nem erőltetett ez egy kicsit? Hány éves maga, kétszáz?” – vetődik oda az öregemberhez Antoine a Keleti pályaudvaron Cseh Tamás baritonjába burkolva, hogy kötekedjen egy jót. Öregekre vadásznak fiatal sihederek az utcán Dino Buzzati legismertebb novellájában, azzal az elszántsággal, hogy megöljék őket, mert öregek. „OK, boomer”torkolják le a tekintélyére támaszkodó idősebbeket akár az ausztrál parlamentben.

Gyakorlatilag a hatvanas évek óta tapintható a generációk közötti – sokszor generált – feszültség, s akkor egyszer csak itt van Korda György és Balázs Klári, a kedves idős házaspár,

akiken szeretettel, sőt rajongással csüngenek a kétezerhúszas évek fiataljai.

Mi lehet a titkuk? Pontosabban: mennyire titok – és mennyire TikTok – mindez?

Gyuri bácsiék párosa csak egy jópofa mém a fiatalok fejében, amelyet felkap a tinédzserszeszély, majd eldob megint?

Kordáék fogadtatása a 2022-es Szigeten

 

Kérdeztünk tizenéveseket, kérdeztünk szakembert, s megpróbáltunk magunk is utánajárni, mi is ez az egész.

Maguktól az érintettektől ilyesféle reakciókat kaptunk:

  • „Mert reptér”;
  • „Mert jó a hangja és tetszenek a számai”;
  • „Mert nagy átéléssel adja a zenéit és kapcsolódik a hallgatókkal és jó hangulatot csinál”;
  • „Mert aranyosan néz ki és olyan aranyos az előadásmódja is, a zenéit most így fejből annyira nem vágom, de a Repteret szeretem”;

továbbá:

  • „Az ki a f…” (a srác nem „fenét” mondott);
  • illetve volt még egy illetlenség is, ami a szélzsák és Korda György kapcsán másmilyen zacskó lobogását hozta párhuzamba.

A Reptér új videója

 

A válaszok csak újabb kérdéseket szültek. Egyrészt: mi az, ami miatt az egyébként egymással, a világgal és mindenkivel, különösen az idősebbekkel szemben hiperkritikus tinédzserek körében Kordáék nem cikik?

Másrészt, következve az előbbiből: mennyire őszinte az a rajongás, amely körülveszi őket?

Vagyis tényleg mentesülnek az öregebbeket sújtó lesajnálástól, mert életkoruk folytán már kiesnek a fiatalokkal szemben tekintélyt gyakorló célpontok köréből, mint amikor az ellenséges frontvonal mögé kerül az ember, vagy egyszerűen csak nem veszik észre, hogy kinevetik őket?

Ciki vagy cuki?

Utóbbi mellett is szólnának érvek: igaz, nem korosztályi, hanem szociokulturális távolságból nézve, de rövid emlékezetű felívelése volt például Kis Grófónak a Pixával közösen összehozott Bulibáró című számnak, aminek hatására középosztálybeli fiatalok is felfedezték maguknak az előadót, aki ugyanakkor a kérdést sem feltétlenül értette, amikor mások feltették (feltettem) neki,

hogy egyébként nem zavarja-e, hogy a közönség egy része nem vele, hanem rajta szórakozik.

A lényeg, hogy szórakoznak – néhány dala később komoly, bár kétes jellegű népszerűségre tett szert (Mert a nézését meg a járását).

De ott van Hide The Pain Harold, az egyik legismertebb magyar mém személyiség is, akinek sajátos arckifejezése először gúny tárgyává vált, de az arc gazdája, Arató András nyugdíjas mérnök képes volt ezen felülkerekedve meglovagolni a hirtelen jött népszerűséget, lapunknak pedig már úgy nyilatkozott,

„eszméletlen jó, hogy így alakult az életem!”

Negatív példaként megemlíthetjük Dévényi Tibi bácsi produkcióit is, aki egyetemista bulikon volt sokszor dj, és bizony előfordult, hogy a fiatalok megunták, és konkrétan megdobálták a piros labdáival, egyszóval a kép vegyes.

Székely Leventével, az Ifjúságkutató Intézet vezetőjével próbáljuk megfejteni most a Korda-jelenséget, s felfedni valahogyan a rajongók motivációit.

„Néhány dolgot emelnék ki” – fogalmazott a kutató – „az egyik, hogy szerintem kell egy jó produkció ahhoz, hogy valami sikeres legyen, ez a Kordáéknál a Reptérrel megvan. Ez egy alapvetően egy jó dal, jól dúdolható, jól táncolható”. Emellett Székely szerint fontos az előadók „karizmája, cukiságfaktora”. Nem mellesleg hozzátett ehhez, hogy

a Budapest Airport forgatott a számhoz egy klipet (lásd fent), amit 3,5 millióan láttak...

Székely felidézte, amikor az MCC Feszten éppen az Intézet sátrát zárták, fiatalok siettek el mellettük Kordáék koncertjére, egyikük éppen telefonált, és közölte, hogy most le kell tennie mert „mindjárt kezdődik a Korda Gyuri bácsi”.

„A hangsúlyából pedig nem azt éreztem, hogy menni kell kiröhögni az öreget, aki ott bohóckodik, hanem őszinte lelkesedést hallottam benne. Nekem ott az csapódott le, hogy oda az emberek bulizni mentek, és azért, hogy hallják kétszer a Reptér című számot” – fogalmaz Székely, aki szerint így

az ironikus álrajongás és az őszinte szeretet spektrumán sokféle Korda-fogyasztó elhelyezhető.

Mielőtt menő lett volna

Felidézi, egyébként Kordáéknak már volt egy reneszánsza, mégpedig a kétezres évek elején a pókerrel (álljon itt egy kicsit áporodott, meglehetősen rossz vicc erről: „Magyarországon is elterjedt a póker – hiába próbálták Kordában tartani”), egyszóval a brandépítés a fiatalabbak irányába már ekkor elindult.

Segíti a házaspárt az is, hogy – mint arra Székely rámutat – egyre kevésbé kötődik az ifjúsági szubkultúra zenei irányzatokhoz, vagyis már nem lehet ránézésre megmondani valakiről, milyen zenét kedvel, nem ez adja az identitásának a lényegét, s ez átjárhatóbbá tette ezeket a szubkulturális közegeket.

„Attól még, hogy te rocker vagy, nyugodtan mehetsz csápolni a Korda Gyurira, ha úgy tetszik”

– summázza.

De az sem kizárt, hogy az ironikus álrajongásból, a poénból koncertre járásból van átmenet abba az irányba, hogy valaki őszintén megszereti a saját nagyszüleinek (dédszüleinek) generációját idéző Korda-házaspárt.

Székely szerint jellemző lehetett az a bevonódás, hogy fiatal véleményvezérek odamennek poénból bulizni rá, és akkor már jön a többi is, kulminálódik a rajongó tömeg (idekívánkozik az egyik fiatal megjegyzése „én arra flexelek, hogy már azelőtt ismertem a Reptért, mielőtt menő lett volna”). A határok mindenesetre elmosódnak itt is, kérdés, a rajongó szerepével mennyire azonosulnak őszintén a fiatalok.

A szigetes fellépés videón

Mindeki pajkos nagypapája

A kutató Erving Goffman szociológust idézi: eszerint a szereppel való azonosulás három feltétele a ragaszkodás a szerephez, a szerep eljátszásához szükséges jogosultság és tehetség bizonyítása, valamint az aktív elkötelezettség vagy spontán érdekeltség a szóban forgó szerepcselekvésbe. Vagyis: ha szereptávolítást látunk – kikacsintást a rajongásból, mint a zacskós párhuzammal élő idézett fiatalnál –, az mutatja, hogy a rajongás nem őszinte, s ilyenre is akad bőven példa.

Azonban „a lényeg, hogy Kordáék ki tudtak szabadulni, vagy talán nem is voltak igazán részesei annak a középosztályból induló trash-rajongásnak, mint például Dévényi Tibi bácsi vagy szegény Uhrin Benedek” – hangsúlyozza Székely. Ilyenkor jellemző, hogy valaki bulizik, de például a szerep eltúlzásával, parodisztikus módon jelzi, hogy ez valójában nem őszinte: például sikít, ha meglátja az előadókat, szerelmet vall Gyuri bácsinak, effélék.

A fiataloknál mindig jelen van egy jókora adag irónia – állapítja meg.

„Ugyanakkor arra fogadást is mernék kötni, hogy az ott lévő fiataloknak a Reptéren kívül nem nagyon van más a playlistjén a Korda-életműből”

– teszi hozzá Székely.

Persze még itt bejátszik sok minden, a különbözőség, az autentikusság, egyediség iránti vágy a fiataloknál, ami kevesek által hallgatott-ismert vagy a saját korosztályukban nem népszerű, akár egzotikus zenei élmények fogyasztása felé viszi őket; bár, ha Kordáéknál így is lenne, ez már bőven átbillent mainstreammé.

Más kérdés, hogy Kordáék kapcsán Székely érez egyfajta tiszteletet, és annak a gonosz figyelemnek a hiányát a fiatalok részéről, ami a bakikra vadászna. „Korda nem egy szerepet játszik, hanem saját magát, az ötvenes évek óta. Ő mindenki pajkos nagypapája. Persze, ebben a figyelemben van olykor némi lesajnálás is egyeseknél is, de a tisztelet és a szeretet kölcsönös a közönség és az előadó között”.

S valószínűleg ez a legfontosabb különbség.