Török harci repülőgépek sértették meg a görög légteret egy amerikai támaszpont közelében

2022-05-20 22:47:00
Athén a történtek miatt tiltakozását fejezte ki a török nagykövetnél, s tájékoztatta az ügyről az EU-t, a NATO-t és az ENSZ-t.

Török harci repülőgépek megsértették a görög légteret pénteken az északkeleti országrészben fekvő Alekszandropolisz térségében – jelentette be a görög külügyminisztérium.

A tárca közlése szerint a török gépek mintegy 2,5 kilométerre megközelítették a várost, amelynek kikötőjében egy amerikai támaszpont is működik. A minisztérium „a nemzeti szuverenitás párját ritkító megsértéséről” és „a török provokációk egyértelmű eszkalációjáról” beszélt. A közlemény szerint Törökország cselekménye aláássa a NATO összetartását és célkitűzéseit, és egyértelmű veszélyt jelent az Európai Unióra is, mivel Alekszandropolisz a szövetségesek egyik fontos csomópontja. Athén a történtek miatt tiltakozását fejezte ki a török nagykövetnél, s tájékoztatta az ügyről az EU-t, a NATO-t és az ENSZ-t.

Az alekszandropoliszi kikötőben működő amerikai támaszponton keresztül mindössze néhány óra alatt lehet eljuttatni Ukrajna határához a katonai segélynek szánt hadifelszereléseket. Az Egyesült Államok ezzel megkerüli a Dardanellák tengerszorost és a Boszporuszt.

(MTI)

(Fotónk illusztráció: 2004. szeptember 8-i felvétel a török légierő egyik Phantom F-4-es vadászgépéről valahol Törökországban. MTI/EPA)