Három felújított állomást adtak át az M3-as metróvonal központi szakaszán

2022-05-14 17:44:00
Az átadón Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere köszönetet mondott a kormánynak.

Átadták a budapesti M3 metróvonal központi szakaszán a felújított Kálvin tér, Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák állomásokat, így szombaton délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a metró a déli szakaszon.

Karácsony: Budapest mindannyiunk közös otthona

„A 3-as metró felújítása átível önkormányzati ciklusokon, kívül áll pártpolitikai ügyeken, az egész ország közös ügye”

– hangsúlyozta a felújított szakasz ünnepélyes átadásán Budapest főpolgármestere. Karácsony Gergely felidézte, hogy a beruházás az Európai Unió, a magyar kormány és a Fővárosi Önkormányzat közreműködésének köszönhetően valósulhatott meg.

A főpolgármester köszönetet mondott az előző városvezetésnek is, amiért elindította a projektet,  megköszönte továbbá a főváros cégeinek és a kivitelezőknek az „elképesztő munkát”, amellyel határidőre sikerült átadni a három állomást. Mint kiemelte, a három felújított megállót akadálymentesítéssel látták el. Ez nemcsak gyakorlati kérdés, hanem egyfajta filozófia is: „Budapest mindannyiunk közös otthona” – fogalmazott. Karácsony Gergely köszönetet mondott a magyar kormány támogatásáért is, hozzátéve:

folytatni szeretné a párbeszédet a kormányzattal a következő metrófejlesztésekről.

„A most felújított megállók sok kulturális idézetet hordoznak: a Kálvin téri megálló Bartók Cantata Profanája előtt tiszteleg, a Corvin negyedben pedig a Star Wars filmekre utaló födémszerkezet alakult ki, amely a hiperűrugrást idézi meg” – közölte.

Tarlós István: Ez Budapest utóbbi nyolc évének legnagyobb műszaki beruházása

Tarlós István volt főpolgármester, országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy a 3-as metró Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító viszonylata, amely több utast szállít, mint a MÁV. „A most felújított három állomás az első szakaszban készült el, a vonal legmélyebb részén” – mondta.

Tarlós István felidézte, hogy a 2017-ben kezdődött rekonstrukció három ütemben valósul meg: először az északi szakasz készült el Újpest és a Lehel tér között, majd a déli rész Nagyvárad tér – Kőbánya-Kispest között. A legnehezebb, középső szakasz rekonstrukciója 2020 márciusában indult.

Az EU 2018-ban hagyta jóvá a nagyprojekt támogatási szerződését, a kormány töblettámogatásával együtt a főváros jelenleg mintegy 217 milliárd forintot fordíthat a megvalósításra.

„Ez Budapest utóbbi nyolc évének legnagyobb műszaki beruházása, amelyhez a kormány kezdettől támogatólag állt”

– ismertette az előzményeket.

Tarlós István elmondta, hogy a Kálvin tér, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák mind kiemelt jelentőségű állomások, melyek teljes körű akadálymentesítéséről már az előző városvezetés megállapodott 2017-ben. Magyarországon itt készültek először közforgalmú ferdepályás liftek – hívta fel a figyelmet a mozgólépcsők mellé épült felvonókra.

Ez a „nagyszabású és bonyolult mélyépítési feladat” két városvezetés és a kormány közös teljesítménye – hangsúlyozta Tarlós István.

A következő hónapokban még folytatódik a munka

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója kiemelte annak jelentőségét, hogy „az elmúlt időszak legnagyobb közlekedési beruházása” során határidőre adták át a három megállót, noha a munkálatokat nehezítette a világjárvány, az ukrajnai háború és az is, hogy felújítás közben részlegesen működik a metró.

„A következő tíz hónapban még folytatódik a munka, és az M3 teljes vonalát 2023. március 15-én adják át a közönségnek”

– közölte Bolla Tibor. A Budapesti Közlekedési Központ korábbi tájékoztatása szerint szombat délutántól Kőbánya-Kispesttől már a Kálvin térig jár a 3-as metró a déli szakaszon, de az állomás átépítése miatt a Nagyvárad téren nem állnak meg a szerelvények.

(MTI)

Nyitóképen Tarlós István, Karácsony Gergely és Bolla Tibor. Fotó: MTI/Balogh Zoltán