Az ördög vadkeleti köre

2022-05-11 19:25:00
Minél jobban szeretné Oroszország magához vonzani Ukrajnát, annál közelebb taszítja a Nyugathoz – a háború ennek az ördögi körnek a végső, tragikus következményekkel járó folyománya.

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

A lassan három hónapja dúló háborúról érkező hírek áradatában ma egészen elképzelhetetlennek tűnik, hogy Oroszország és Ukrajna kapcsolatai valaha is barátiak vagy legalábbis kevésbé ellenségesek lesznek a jövőben. A februárban indított orosz támadás olyan törést jelent a két nép történetében, amit aligha lehet majd könnyen helyrehozni.

Kívülállóként az ember hajlamos testvérháborúként „elintézni” az orosz–ukrán konfliktust, sőt a háború előtt még Vlagyimir Putyin is írt egy hosszú esszét, amelyben azt fejtegette, hogy a két nemzet valójában egy tőről fakad, ezért fel kellene hagyni az ellenségeskedéssel, és Ukrajnának együtt kellene működnie Oroszországgal a szebb jövőért. Az írás persze nem aratott osztatlan sikert Ukrajnában, ami nem is csoda, hiszen az orosz elnök olyan megállapításokat tett benne, mint hogy „ma csak az a jó hazafi Ukrajnában, aki gyűlöli az oroszokat. Sőt, az egész ukrán államiság is erre az ötletre kíván építkezni a jövőben”, ráadásul az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján az Oroszországgal való „együttműködés” gondolata sem lehetett túl szimpatikus az ukránoknak.

De miből táplálkozik ez az orosz hozzáállás Ukrajnához? Sokak szerint egyszerűen Moszkva imperializmusáról van szó, és ez nem is áll távol a valóságtól. A Szovjetunió felbomlását sok orosz afféle nemzeti katasztrófaként élte meg, hiszen ez a szuperhatalmi státusz elveszítését is magával hozta, és Oroszországból egy csapásra egy közepesen fejlett, viszonylag alacsony jövedelmű ország lett. Mindennek természetesen a Kreml is tudatában volt, ezért a Szovjetunió „újjászervezésére” irányuló kísérletek már az 1990-es évek elején megkezdődtek.

A jelenlegi konfliktus szempontjából különösen érdekes, hogy a szovjet utódállamok függetlenedés utáni integrációját – és az orosz dominancia átmentését – célzó Független Államok Közössége születésénél éppen az ukránok bábáskodtak. A szláv trojkának is nevezett csoport tagjaként ugyanis Leonyid Kravcsuk, Ukrajna első elnöke is ott volt azon a találkozón, ahol Mihail Gorbacsov felajánlotta neki és Sztanyiszlav Suskevicsnek, Belarusz – a napokban elhunyt – első államfőjének, hogy alapítsák újra a Szovjetuniót. Kravcsukot és Suskevicset nem nyűgözte le az ötlet, így egyfajta kompromisszumos megoldásként csak az azóta is afféle „à la carte rendszerben” működő FÁK jött létre, amelyből Ukrajna 2018-ban kilépett.

Kijev ekkor még közel sem olyan határozott oroszellenes külpolitikát folytatott, mint napjainkban. A fiatal ukrán állam vezetőiben élt ugyan egyfajta távolságtartás az oroszokkal szemben, amit az 1994-es budapesti memorandum is bizonyít, azonban a jelszó az maradt, hogy meg kell őrizni a pragmatikus együttműködést, és kerülni kell az összetűzéseket Oroszországgal. Leonyid Kucsma elnöksége idején ezt az úgynevezett multivektorális külpolitika váltotta fel, amely egyszerre tűzte ki célul az oroszokkal és a nyugati szövetségi rendszerekkel való szoros kapcsolatok és integráció kiépítését – igaz, a reformok és az oligarchiával való szakítás iránti nyitottság szinte teljes hiánya folytán a nyugati törekvés nap­jainkig is inkább csak deklaratív maradt.

Nyitóképen: Kinek a hazája? A kijevi Haza anyácska óriásszobor a szovjet címerrel. Fotó: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés