„Oroszbarát magyar ugar: ezeken nem lehet segíteni”

2022-05-04 11:21:00

Veczán Zoltán
Mandiner
Itt a New York Time Post újabb objektív riportja hazánkról!

„Mi ez a bűz?” – kérdezi fotósunk, ahogy megérkezünk. Körbeszimatolok, rutinosan mosolygok: Budapest, barátom, ez pedig a diktatúra lehelete. Új kolléga, nem rovom fel neki.

Azért érkeztünk a magyarok egykor szebb napokat látott fővárosába, hogy a New York Time Post kedves olvasóinak is bemutassuk, hogyan hat a vaskos orosz propaganda. Méghozzá egy olyan országban, amelyik 1968-ban egyszer már fellázadt a szovjetek ellen. Most a szovjetbarát diktatúrát oroszbarát hibrid rezsimre cserélték, és a nép – igaz, sok csalás mellett, de – negyedszer is leszavazott a gumicsizmára, amely barna sárba tapossa az arcát.

Megszokták, megszerették a rettegést. Megszerették a gyűlölködést.

Először hiteles információforrásként egy Polina fedőnevű ukrán menekülttel találkozunk. Nehéz hozzá bejutni, mi fél tizenkettőre kaptunk időpontot, negyedkor a BBC, háromnegyedkor már a Deutsche Welle készít vele interjút. Látszik rajta, mennyire felzaklatta, hogy ebben az oroszpárti kis diktatúrában kell egy levegőt belélegeznie olyanokkal, akik szerint Ukrajna nem a világ demokráciájának szívcsakrája.

„Egészen hihetetlen, itt mindenki az orosz propagandát szívja magába már az anyatejjel” – mondja feldúltan. Nem érti az emberek ukránellenességét. „Minden normális országban, ha az ember lendíti a karját, és azt kiáltja, »slava Ukrajina!«, visszamosolyognak rá, itt meg majdnem bevittek a rendőrök, mert azt hitték az Azov-légiós horogkeresztemre, hogy náci jelkép. Nyugaton azt vinnék be, aki ilyen hülyeséget mond, de itt az embereket nem érdekli a valóság” – sorolja jogos sérelmeit.

Polinától azt is megtudjuk, nem érdemes a többi Magyarországra menekült ukránnal beszélnünk, úgyis csak az orbáni-putyini propagandát hallanánk: hogy szállást kaptak, meg élelmet, meg orvosi ellátást, meg hogy a magyarok kedvesek velük.

„Kínozzák őket, egy külön csarnokot is kialakítottak erre a célra”

– súgja mikrofonunkba bizalmasan Polina.

Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de fontos tudni: ha segítenek is a magyarok az ukrán menekülteknek, az azért van, mert rasszisták, hiszen az ukránok fehérek – magyarázza a muciológia szakos bölcsészlány, Panka (37). Ő személy szerint azért is dühös az Orbán-rezsimre, mert nem terjesztik ki a kedvezményes ársapkát a macskatápra. „Addig nem hagyom megnőni a frufrum, amíg ez nem változik!” – mondja bátran. Nem kis vakmerőség kell ehhez ebben az országban.

Értékes információkkal gazdagodva megyünk tovább – szerencsénk vagy szerencsétlenségünk, éppen egy május elsejei felvonulásra érkezünk. Ilyenkor, amióta Orbán 2010-ben despotikusan átvette a hatalmat, az Ándrasí nevű főútjukon vonulnak el, a Varósligetbe, amiből teljesen kipusztította a fákat a rezsim.

„Látják? Platánfáknak álcázzák, de ez itt mind térkő” – mutat körbe a főváros ellenzéki főpolgármestere, Szilveszter Gergely, szemléltetve a pusztítást.

A főpolgármester úr szakértő: volt már rá példa, hogy egy szalvétára rajzolt fel egy fát, és bejött.

„Próbáltuk menteni, ami menthető, de nem sikerült. Nézze, hiába láncolták magukat a ligetvédőink ide, csak felépült ez az ocsmányság” – egy sárgás tetejű üvegépületre mutat, amely telis-tele van a diktatúra ismérveivel: derékszög, merőleges, párhuzamos. Szilveszter lemondóan csóválja a fejét, elbúcsúzunk.

Hirtelen árnyék vetül ránk: megborzongok. Egy léggömb emelkedik a Varósliget fölé.

„Mint a náci zeppelinek” – mondja egy ismerős hang.

Régi ismerősünk, Várungi Krisztián történész az; fehérek közt egy európai. Széleskörű tudásával máris könnyebb értelmezni, mit is látunk.

„A rezsim által kiforgatott történelemkönyvekben úgy áll, hogy Ukrajna is a Szovjetunió része volt, meg hogy ők is a szovjet hadsereg kötelékeiben harcoltak és rohanták le Magyarországot, de ez nem igaz” – sorolja a történész –, „vagy ha mégis ültek szovjet tankokban, biztos, hogy direkt mellélőttek Záhony után.”

Várungin érezhető az indulat, beszélgetésünk közben gyakran a sípjába fúj. „Orbán revizionista. Maga szerint mégis miről tárgyaltak Putyinnal Moszkvában? Kárpátaljáról! Pedig Kárpátalja ősi ukrán föld, még a Kijevi Ukr idejéből, mielőtt a honfoglaló magyarok elragadták volna.” – tart gyorstalpaló történelemleckét.

Így mindjárt más megvilágításba kerülnek a dolgok.

Igyekszünk független, autentikus forráshoz fordulni, ezért felkeressük a budapesti ukrán nagykövetséget is.

„Mind tudjuk, hogy Putyin megosztja a legbelső titkait Orbánnal, együtt tervelték ki a háborút is” – ezt már az ukrán nagykövetasszony mondja diplomatikus hangon. „Pedig mi barátoknak tekintjük a magyarokat, csak nehezen értjük egymást. Ezért szerettük volna törvényekkel elérni, hogy Kárpátalján is minden magyar megtanuljon ukránul, hogy többet beszélgethessünk” – mosolyog kissé szomorúan.

Május elseje alkalmával a nagykövetség is készült egyébként programokkal, de az oroszbérenc magyarokat láthatóan nem érdekli az esemény. A legnépszerűbb egyébként a Demokrata Darts: a hagyományos darts tábla pontszámos szelvényei helyett ukrajnai ellenzéki újságok és pártok nevei szerepelnek, a játékosok pedig az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt mintázó maszkban dobálhatnak rá célba: amelyiket eltalálják, azt tiltja be az elnök. Akinek először sikerül az összeset „betiltani”, az kapja a Demokrácia Díjat és fő műsoridőben sorozatot az RTL-en.

„Megtesszük a barátságért, amit lehet, noha tudjuk jól, csak bántásra számíthatunk”

– mondja szomorúan a nagykövetasszony.

Kérdésünkre, hogy tényleg halott erdélyi szavazókat küld-e harcba Orbán Oroszország mellett, ingatja a fejét: diplomataként nem foglalhat állást ilyen kérdésekben, de csodálkozna, ha nem lenne igaz a híresztelés. S elég ránézni Putyin ajkaira: azért vannak úgy megnyúlva, hogy a tizenöt méteres asztal fölött is átnyúlva Orbán fülébe súghassa a hadi titkokat, amiket saját legbelső köre sem ismert.

(Kérdéseinkkel természetesen megkerestük a Miniszterelnökséget, ha válaszolnak, a cikk aljában harminc nap múlva frissítjük az írásunkat).

Bár az újabb diktatórikus kétharmad megtépázta, egy dologban Budapest azonban a régi maradt: a főváros kulturális élete az elnyomásban virágzik. Nem csak abban, hogy

bátor önkéntesek kinyomtatták az ellenzéki internetet, és levitték vidékre,

de például abban is látszik, hogy virágzik a szamizdatszínház. Sajnos időnk már nem engedi, hogy megnézzük a nemrég bemutatott, Zelenszkij című darabot, amit igaz történet alapján vittek színpadra, és amiben a benyomuló orosz deszantosok lövéseit a péniszével (a darab szerint van így, én nem tudom, mi az, nem vagyok biológus) veri vissza az elnök, majd az oroszok kénköves füstté válva távoznak Európa demokratikus szívéből. Állítólag azért késlekedtek a bemutatóval, mert nem tudták, hogy ki játssza Zelenszkijt: Schilling Árpád vagy Galla Miklós. Szerették volna felkérni a főszerepre Nagy Ervint, de ő sajnos disszidált, Molnár Áron, noÁr pedig feloszlott.

Lehangoltan távozunk: ezen az országon nem lehet segíteni.

 

 

(Megj.: riportparódiánk célpontja nem a szenvedő ukrán nép és nem a menekültek – mellettük kiállunk, róluk számos riportban és híradásban megemlékeztünk –, hanem a Magyarországról szóló, egyre abszurdabb hangvételű külföldi írások és politikai üzengetések, amik lassan már egy szinten vannak az orosz propagandával.)