Fekete-Győr András: Bemutatom nektek a magyar történelem első Momentum-frakcióját

2022-05-02 22:11:00
A Momentum frakcióvezetője szerint hétfőn a magyar Országgyűlésbe is megérkezett a korszakváltás szele.

A parlament alakuló ülését követően az első ciklusát kezdő Momentum-frakció is összeállt egy közös képre a Kossuth téren. Fekete-Győr András, a párt parlamenti frakció vezetője a fotóhoz az alábbi kísérőszöveget írta:

„A cserszegtomaji polgármesteri hivataltól Terézvároson és az Európai Parlamenten át

már a magyar Országgyűlésbe is megérkezett a korszakváltás szele!

Bemutatom Nektek a magyar történelem első Momentum-frakcióját:”

Ahogy arról portálunk is beszámolt, a Momentumnak mozgalmasan telt az első napja az Országgyűlésben. Mint kiderült, alternatív esküt is tettek, az ülés előtt pedig nem győztek a közösségi médiában beszámolni a történésekről. 

Az eskütételüket követőn pedig a DK és a Párbeszéd politikusaival közösen elhagyták az üléstermet.

Nyitókép: Fekete-Győr András Facebook-oldala