Akit hiába akart elüldözni Kádár: Lénárd Ödön szerzetes élete

2022-04-20 14:31:00

Írta: Sal Endre
Háromszor ítélték el és börtönözték be a kommunista diktatúra alatt, összesen 18 és fél évet töltött a rácsok mögött. Kádár János és az Állami Egyházügyi Hivatal is azt szerették volna, ha elhagyja Magyarországot, de Lénárd Ödön piarista szerzetes maradt. Az életéről részletesebben is olvashat a Magyar hősök című kötetben.

Lénárd Ödön 1911. szeptember 11-én született Budapesten, Loszkot Ödön néven. Tizenöt évesen lépett be a piarista rendbe, szerzetesi fogadalmat 1933-ban tett, nevét abban az évben magyarosította Lénárdra.

A nagy próbatételek évtizedei a II. világháborút követően jöttek el számára. Mindszenty József bíboros, hercegprímás 1946-ban őt nevezte ki az Actio Catholica kulturális titkárává, valamint 1947-től ő irányította a Katolikus Szülők Vallásos Közösségének egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozását. Nem meglepő, hogy az egyházellenes hadjáratba kezdő kommunista párt ellenségének tekintette. Az egyházi iskolák államosításáról szóló törvény életbelépésének másnapján,

1948. június 17-én tartóztatta le az ÁVO.  

A szerzetes pap emlékei szerint először talán nem is akarták letartóztatni. A hivatali helyiségében megjelent Décsi Gyula alezredes egy rendőr-, két nyomozótiszt és egy gépíró társaságában. Az egyházi tevékenységére vonatkozó kérdéseket akartak feltenni, mire Lénárd világossá tette, hogy ilyen ügyekről csak akkor kérdezhetik, ha bemutatják neki az esztergomi érsek írásos engedélyét. „Décsi erre odavágta, »akkor letartóztatom!« Mire azt feleltem: »No, és ez mit változtat a dolgon?« Mikor a kihallgatásom mindössze kilenc napja után az alezredes átadott az ügyészségnek, az előtérben ez volt hozzám az utolsó mondata: »Egyszer majd belátja, hogy elrontotta az életét, mert bedőlt egy amerikai tippekre ugró főpapnak!« Nem volt rá idő, hely, mód, hogy vitát kezdjek, ezért csak vállat vontam.”

Lénárd Ödön a vádlottak padján (fotó: Arcanum/Zalai Hírlap)

 

Lénárdot 1948. július 23-án 6 év börtönre és 10 év hivatalvesztésre ítélték. A Gyűjtőfogházban és Vácon is raboskodott, és 14 hónapot töltött magánzárkában. Lelki erejét jól mutatja, hogy a zárka magányában nemhogy megtört volna, hanem kibontakoztatta magában a vers erejét. Költő lett, verseit – íróeszköz híján – fejben alkotta meg, és memorizálta. Később mintegy 150 költeményt hívott elő az emlékezetéből.

Végül nem töltötte ki első büntetését, és a sors egy érdekes fordulattal is meglepte az őt letartóztató Décsi Gyulával kapcsolatban. 1953-ban, „mikor több mint öt év után a Nagy Imre-féle amnesztiával szabadultam, itthon tudtam meg, hogy Décsi még börtönben van, mert őt a Péter Gábor és társai perben ítélték el. Elnevettem magam, és azt mondtam: »Ha ma találkoznánk, megkérdezném tőle, hogy azt ugyan tisztáztuk, hogy én hol rontottam el az életemet, de mondja, alezredes úr, maga a magáét hol rontotta el?«.”

A börtönből szabadult Lénárd Ödön hivatalosan nem térhetett vissza az egyházi pályára, hiszen nem tette le a kommunista diktatúra által megkövetelt államesküt. Ebben az időszakban kifutóként és

vízóra-leolvasóként kereste a kenyerét, de titokban továbbra is gyakorolta papi hivatását is.

1955-ben társalapítója volt az illegális ciszterci női közösségnek.

A szerzetest néhány évvel később ismét bíróság elé állították: a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével és egy titkos keresztény párt megszervezésével vádolták, és 7 év 6 hónapra ítélték. Ezúttal azonban „csupán” bő 2 évet töltött a rácsok mögött, 1963. március 21-én Kádár János ugyanis az országgyűlés előtt bejelentette az amnesztiát. Lénárd hat nappal később ennek révén szabadulhatott.

Mivel lelkipásztori hivatásának gyakorlásától továbbra sem tudták eltántorítani, 1966. április 19-én egy házkutatást követően ismét letartóztatták. A Budapesti Fővárosi Bíróság 8 év börtönre ítélte, majd korábbi ítéletei összevonásával 19 év szigorított, börtönben letöltendő szabadságvesztést állapítottak meg számára.

További magyar hősökről olvashat a kötetben

 

Szabadulásában ezúttal is a diplomácia játszott szerepet. A Vatikán és Magyarország közötti enyhülés folyományaként merült fel Lénárd Ödön szabadon bocsátásának lehetősége. Ez végül 1977. június 30-án történt meg. Maga az elítélt, akinek mindössze fél éve volt hátra a rá kiszabott büntetésből, alig hitte el a hírt: „Reggel nyolc órakor munkába mentünk, és fél 9-kor rohanva jön utánam egy fegyőr: szedje össze a dolgait, azonnal szabadul. Álljon meg a menet – mondtam –, majd egy fél év múlva, de nem most. Mert hallottam a börtönrádióban, hogy van a börtönben egy, az enyémhez hasonló nevű fogoly, és ha most maguk engem tévedésből kieresztenek, abból maguknak kellemetlenségük lesz. Elszaladt telefonálni, majd rohanva visszajött: jöjjön azonnal, magáról van szó.”

Kádár János az MSZMP Politikai Bizottsága előtt előadta, hogy örömére szolgálna, ha szabadulása után a meg nem alkuvó pap elhagyná az országot. Az Állami Egyházügyi Hivatal is ezt szorgalmazta. Lénárd azonban itthon maradt, nyugdíjat nem kaphatott, egy nyugati, katolikus karitászszervezet támogatta egészen a rendszerváltozásig. 1990 után nagy lendülettel fogott neki a katolikus egyház közelmúltjának feltárásához és az erre vonatkozó források összegyűjtéséhez. Hajlíthatatlanságának titkát ő maga foglalta össze memoárjában:

„A hős és a gyáva között ott van a különbség, hogy a hős fél és marad, a gyáva pedig fél, és – elszalad! (…)

a hős fogalma valójában erkölcsi fogalom: tudva és akarva lehet csak hősnek lenni, és ez nem elég, kell hozzá az Úristen külön kegyelme is.”

Az elvhűség példaképe végül 2003. május 23-án, 91 évesen hunyt el Kismaroson.

 

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner gondozásában megjelent Magyar hősök kötetben további olyan kivételes emberek élettörténetéről olvashat, akik akár az életüket is kockára tették honfitársaikért, hazájukért.