Húsz fok alatti lakáshőmérsékletet tanácsol a holland kormány

2022-04-02 16:06:00
Így akarnak rezsit csökkenteni. Az átlaghőmérséklet náluk júliusban is csupán 17 °C.

Mark Rutte kormánya azt tanácsolta a háztartásoknak, hogy állítsák 19 fokra a termosztátot napközben, este pedig 15 fokra. Rob Jetten holland klímaügyi és Hugo de Jonge lakásügyi és területrendezési miniszter Delftben nagyszabású energiatakarékossági kampányt indított, amelynek célja, hogy az energiatakarékossággal kapcsolatos gyakorlati tanácsokat adjon a háztartásoknak és a vállalkozásoknak.

A kampány főbb üzenetei, hogy kevesebbet használják a fűtést, a hűtést valamint a zuhanyzót. 

Jetten úgy fogalmazott, hogy „az energiatakarékosság az elmúlt években nem kapta meg azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Ezen szeretnénk változtatni. A program jót tesz a pénztárcának és az éghajlatnak, valamint enyhíti függőségünket az Oroszországból érkező gáztól”.

A háztartásoknak azt tanácsolták, hogy állítsák át a termosztátot 19 illetve 15 fokra, ne használják annyit a klímát nyáron valamint rövidebb ideig zuhanyozzanak.

Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Bart Maat