Embertelen, de nem betiltott: mik a kazettás bombák és a termobarikus fegyverek?

2022-04-05 08:51:00
Kazettás bombák, fehér foszfor, termobarikus fegyverek és egyéb embertelen, de nem betiltott katonai eszközök: az ukrajnai háború kapcsán a hadviselés kétes eszközeiről is újra elindultak a viták. Folytatódik Háború, közelről cikksorozatunk!

Írta: Somkuti Bálint

 

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. Az eddigi cikkek:

Tényleg elakadt Ukrajnában az orosz hadsereg?

Véres és pusztító – így ostromolnak városokat a 21. században

Mi is az a Javelin? Bemutatjuk az ukránok csodafegyverét!

 

Török drónok pusztítanak az ukrajnai háborúban – egy új korszak kezdete?

***

Egy háború mindig embertelen. A békés együttélést meghatározó törvények és erkölcsi szabályok, azaz a társadalom működését szabályozó írott és íratlan előírások háború idején felfüggesztésre kerülnek. A római hitvilág kétarcú Janus istene kitűnően jellemezte a béke és hadiállapot közti éles határvonalat, és mégis egymást feltételező létezését. Még az úgy nevezett katonai horizont alatt élő népeknél, azaz ott, ahol a harcos és a felnőtt férfi szerepe nem vált szét, még ott is létezett a két állapot közötti különbség, elég csak az indiántörténetekre és a „hadiösvényre lépés” ceremóniájára gondolni.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a háborúkra ne vonatkoztak volna szabályok: ezt a fogalmat a biztonság és védelempolitika a hadijog, ius in bello néven ismeri.

Az emberi természetbe genetikailag kódolt erőszakot már a legelső államok is igyekeztek szabályozni.

Így a görög eposzok által olyan részletesen leírt, sokszor a konfliktusokat is eldöntő hősi párbajai, vagy a természeti népek kiválasztott harcosainak rituális összecsapásai a termelésben pótolhatatlan katonák életének megkímélésével is jártak.

Az olyan, általában eltérő életkörülmények közül érkező hódítók, mint a hunok vagy a mongolok viszont sokszor szándékosan rájátszottak ellenfeleik eltérő háborús szabályainak semmibevételére.

Bizonyos eszközök, megoldások használatáról ugyan saját jól felfogott érdekükben a hadviselő felek már korábban lemondtak, mint például Európában a mérgezett lövedékek vagy a katonai légpuskák, az első átfogó szabályozásra mégis a 19. század végéig kellett várni. A modern kor technikai vívmányai okozta óriási pusztítás nyomán ekkor születtek meg a hadviselés szabályait rögzítő és az alkalmazható eszközöket korlátozó genfi és hágai megállapodások elődjei.

Az első betiltott eszköz a borzalmas sérüléseket okozó expanzív puskalőszer, ismert nevén a „dum dum golyó” volt. Jellemző, hogy a megállapodás csak a „nemzetközi”, azaz nyugati államok közötti háborúkra vonatkozott,

a lövedéktípus használata a más kategóriába sorolt gyarmati háborúkban megengedett volt.

A két semleges országban, azaz a hollandiai Hágában és a svájci Genfben aláírt megállapodások egységes rendszerbe foglalására a második világháború után, 1949-ben Genfben került sor. A Genfi egyezmények által lefektetett alapelveket a hidegháború alatt és után is számos alkalommal próbálták különböző fegyvertípusokra kiterjeszteni, több-kevesebb sikerrel.

A cikkünk elején említett eszközök közül egyik sincs egyértelműen betiltva, bár brutalitásuk miatt több próbálkozás is történt már, a nagy területre ható és/vagy embertelenül súlyos sérüléseket okozó hatásmechanizmusuk miatt. A szinte olthatatlanul égő fehér foszfor esetében például létezik egy 1980-as ENSZ határozat, amely a civilek elleni, gyújtóeszközökkel végrehajtott támadásokat ítéli el, azonban a legtöbb modern háborúban lakott területen zajlanak az összecsapások, ahol nem dönthető el egyértelműen, hogy vannak-e civilek a környéken. Így történhetett, hogy az amerikai és az izraeli fegyveres erők is használták már hadműveleteik során tűzgyújtásra, éles kritikákat kiváltva ezzel a sajtóból.

És itt érdemes egy kis kitérőt tenni.

A második világháború elhozta a totális háborúk korát,

ahol a hagyományos megkülönböztetés a civil és katonai célpontok között megszűnt. Bár már 1939 előtt is voltak példák népirtással végződő fegyveres konfliktusokra, illetve civil célpontokra mért katonai csapásokra, az I. világháború egyértelműen a csatamezőkön dőlt el, sőt Guernica elpusztítása sem befolyásolta jelentősen a spanyol polgárháború kimenetelét.  

A terrorbombázások eszközét azonban az utolsó világégés során mindkét oldal használta, és sokszor nem is maguk a bombák, hanem az általuk keltett tűzvészek okozták a nagyobb pusztulást. Ez a harcmodor a két atombomba ledobásában csúcsosodott ki. A válogatás nélkül pusztító fegyverek nem-harcolókra gyakorolt hatása miatt született meg a civil célpontok ellen használt gyújtóbombák tilalma, és általában a korlátlan pusztításra tiltására irányuló kezdeményezések.

TOS-1A orosz termobarikus rakéták akcióban

 

A sokat támadott fegyvertípusok közé tartoznak a kazettás lőszerek is. Egy ilyen lövedék számtalan kicsi robbanóeszközt tartalmaz, amelyek szétszóródva azonnal robbannak, de ez a módszer alkalmas például aknamezők telepítésére is. A fürtös bombának is nevezett eszköz fő célja minél nagyobb területre hatni. Azonban a kis lőszerek gyújtója sokszor meghibásodik, és a fel nem robbant töltetek sokszor évtizedek múlva is képesek jelentős pusztítást okozni, ahogy az a Vietnámban vagy Laoszban bebizonyosodott. Késleltetett hatásuktól elsősorban a civilek szenvednek, ezért mozgalom indult betiltásukra, amely a 107 állam által aláírt 2008-as Dublini nyilatkozatban öltött testet. A nemes kezdeményezés hatását jelentősen csökkenti, hogy

a hazánk által is érvénybe léptetett megállapodást a legnagyobb fegyvergyártók, az USA, Oroszország és Kína nem írták alá,

így rájuk nem is érvényes. 

Ugyanez igaz a termobarikusnak nevezett lőszerekre is. Ezen vákuumbombaként, vagy aeroszol bombaként is ismert eszközök szintén régóta ismertek, bár a közvélemény viszonylag keveset tud róluk. Egyes jelentések szerint már a II. világháborúban is használták azt a viszonylag egyszerű módszert, amely során éghető anyagot, általában benzint porlasztanak a levegőbe, amely keverék begyújtása után magas hőfokon ég el. A folyamat először jelentős hőhatást, majd vákuumot hoz létre, egyszerre gyújtva tüzeket, illetve az óriási légnyomáskülönbséggel pusztítva a környezetet. Hatását jól mutatja, hogy az amerikai hadsereg Vietnámban ilyen fegyvereket használt a sűrű dzsungelben helikopterek leszállására alkalmas területek létrehozására.

Bár embertelen a hatásmechanizmusa, sokrétű katonai felhasználási módjai miatt betiltásra még ez sem került. Jól jellemzi az alkalmazásával járó nehézségeket, hogy az orosz fegyveres erőknél úgy a kézi rakétavető, mind a lánctalpas alvázra szerelt sorozatvető változat a műszaki csapatoknál került rendszeresítésre. Mivel helységharcban kitűnően használható, a NATO is rendszerben tart ilyen elven működő eszközöket. 

Összefoglalva elmondható, hogy hiába kíséri végig az emberi történelmet a nem-harcolók megóvására irányuló törekvés, az új technológiákat alkalmazó harci eszközök és az urbanizáció

nem hogy csökkentette a civil áldozatok esélyét, hanem inkább növelte.

A válogatás nélkül pusztító fegyverek betiltására irányuló erőfeszítések ellenére ezek a sokszor brutális sérüléseket okozó eszközök hatékonyságuk miatt még egy ideig sajnos velünk maradnak.