Ezért beszéljünk a háborúról a gyerekekkel! – pszichológus a Mandinernek

2022-03-12 19:00:00

Írta: Konopás Noémi
Az elnyomott félelmek komoly problémákhoz vezethetnek. Az elfojtásból jön a szorongás – véli Szmolka Orsolya. Hogyan csökkentsük ennek esélyét, és hogyan segítsünk gyermekeinknek?

Becsapódó bombák, harckocsik, fegyverek, földig rombolt házak, elgyötört arcú, egy szál gurulós bőrönddel menekülő emberek, metróalagútban felsíró újszülöttek, légópincékben plüsseiket szorongató gyerekek. Három hete ezek a borzalmas képek ömlenek mindenhonnan. A covidjárvány okozta szorongást a még csontig hatolóbb háborús félelem váltotta fel. Ha akarjuk, ha nem, az orosz-ukrán háború képei a különböző médiatartalmakon vagy a kortársaikon keresztül eljutnak a gyermekeinkhez is. „»Tagja vagyunk az EU-nak, majd az megvéd minket!«; »Nem az EU, hanem NATO«” – mutat egy részletet a lányom az osztálycsoport levelezéséből.

Fotó: Maciej Luczniewski/AFP

„Az orosz-ukrán háború kirobbanása napi szintű téma a praxisomban is” – mondja a Mandinernek Szmolka Orsolya pszichológus. Bármennyire is lehetetlen vállalkozásnak tűnik, az első, amit szerinte a szülőknek meg kell tenniük:

korlátozni, és megszűrni a gyermekek hírfogyasztását.

Békeidőben is rendkívül fontos, hogy a tartalomfogyasztásuk életkorhoz mérten történjen, most pedig különösen az. Ne a legextrémebb híreket meséljük a kisebbeknek, és a nagyobbak információéhségét se ezekkel elégítsük ki. „Ők ugyan sok mindent megértenek, de mégsem felnőttek, így sokkal mélyebben, traumatikusabban, szorongáskeltőbben reagálnak ugyanazokra a hírekre” – teszi hozzá.

A médiatartalmak korlátozása mellett a másik kulcsszó a beszélgetés. Ha akarjuk, ha nem, a gyerekek érzik, hogy mi felnőttek is félünk, és hogy a gondolataink a háború körül forognak. Fontos, hogy megosszuk velük, minket is foglalkoztat a téma, igyekszünk óvatosak lenni mind gazdasági, mind más téren. „Az érzéseink felvállalásával azt üzenjük, hogy van tere az ő félelmeiknek is. Az sosem vezet jóra, ha azt mondjuk a gyereknek, hogy ne félj, ne gondolj rá, ne foglalkozz vele.

Az elnyomott félelmek komoly problémákhoz vezethetnek. Az elfojtásból jön a szorongás”

– hangsúlyozza a szakértő. Meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy lehet szomorúnak vagy dühösnek lenni, és lehet félni is. „Ezek olyan érzelmek, amiket igenis meg lehet élni. Nagyon fontos viszont, hogy utána fel kell tudnunk oldani ezt” – emeli ki. Ehhez pedig elengedhetetlen a beszélgetés. Kérdezzük meg, pontosan mitől tartanak, mi zajlik érzéseik hátterében. Biztosítsuk őket arról, hogy lehet, hogy ott dúl a háború, de a családban biztos bázisuk van, ahol bármiről beszélgethetnek, ott vagyunk nekik.

A helyzetet nehezíti, hogy a járvány okozta krízist még ki sem hevertük, máris itt a következő. Sok gyerek sajnos a pandémia miatt megtapasztalta, milyen elveszíteni azt, akit szeret, vagy milyen a létbizonytalanság nehéz terhe, ha esetleg a szülők elvesztették a munkájukat. Ezek a gyerekek még hajlamosabbak a szorongásra.

„Ezekben a hetekben előfordulhat, hogy a gyerekek nem adekvátan reagálnak teljesen normális hétköznapi szituációkra” – hívja fel a figyelmet a pszichológus. Az olyan agresszív megnyilvánulásoktól, mint a kiabálás, a dühkitörés az olyanokig, hogy hallani sem akar semmiről, elvonul, és magára csapja az ajtót, sok minden előfordulhat.

A hárításba menekülő gyerekekre különösen figyelni kell.

A szorongásról árulkodhat az is, ha megromlik a gyerek alvása, vagy nincs étvágya, esetleg sokkal többet számítógépezik, vagy elvonul a társasági élettől. Nem minden gyerek megy oda a szüleihez, hogy „beszélgessünk a szomszédban zajló háborúról”. Szülőként pedig nagyon résen kell lenni, hogy észrevegyük, hogy ez most nem a serdülőkori nehéz állapot, hanem lehet, hogy van mögöttes tartalma.

A kisebbek nehezebben beszélnek az érzéseikről, hozzájuk a játékkal férkőzhetünk közelebb, hiszen bábokkal, vagy állatokkal sokkal jobban meg tudják személyesíteni a saját érzéseiket – javasolja a szakértő. A játéknak nem kell konkrétan a háborúhoz kapcsolódnia, megvívhatjuk a harcot a sárkánnyal, amiben aztán a jó győzedelmeskedik, mindenki békében él. „Tudom, hogy kevés idő jut manapság erre, de időt kell szánni erre is” – emeli ki a pszichológus.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

A másik, hogy érdemes a gyerekeknek megmutatni térképen, hol zajlik a háború. A kisebbeknek fogalma sincs erről, hol van Ukrajna, mennyire van messze, ami még inkább misztifikálja az egész helyzetet. Jó, ha látják, közel van, de annyira azért nem. Érdemes arról is beszélni, hogy háborúk sajnos eddig is zajlottak, de aztán valahogy ki tudtak békülni a felek. „A háború a gyerekek számára ködös kifejezés. Gondoljunk csak bele, már a harminc-negyvenes korosztálynak sincs róla saját tapasztalata, csak a nagyszülők elmondásaiból ismerik, de a mi gyermekeinknek már annyi sem” – mutat rá Szmolka Orsolya.  Ezért nagyon fontos tisztába kerülni a történet földrajzi részével is.

A járvánnyal összehasonlítva a mostani helyzetet, a pszichológus azt mondja,

a háborús állapot sokkal direktebb félelmet képes kiváltani.

A hozzá forduló kliensek hozzáállása is rendkívül széles skálán mozog, vannak, akik már útlevelet csináltatnak, és azon gondolkodnak, hogy kivegyék-e a pénzüket a bankból, és persze vannak, akik azt mondják, messze van az, nem eszik olyan forrón a kását. Felhívja a figyelmet arra, hogy nem borítékolható, hogy a nyugodtabb szülők gyermeke ugyanígy érez majd, ezért is nagyon fontos, hogy adjunk teret nekik a beszélgetésre. Ellenkező esetben félő, hogy félelmeiket a saját képzeletük segítségével töltik ki, ami jellemzően borúsabb összképet szül, mint a valóság.

Nagyon jó, ha segítünk a menekülteknek, és ebbe bevonjuk a gyermeket is. A segítés nemcsak érzékenyíti őket mások problémái iránt, de megkapják a kompetenciaérzést is. Vagyis nem azt érzik, hogy csak úgy történnek körülöttük a dolgok, és nincs ráhatásuk. Ha bekapcsolódunk önkéntes folyamatba, azt érezhetjük, hogy a világ jobb hely lett egy kicsit, és ez az érzés óriási erőt tud adni. A gyerekek pedig elsajátíthatnak egy nagyon fontos megküzdési stratégiát.

Nagyon fontos, hogy szakítsunk időt a mentális és fizikai egészségünkre, legyen együtt a család, menjenek együtt kirándulni, sportoljanak. Ne felejtsük, ezeknek óriási szorongásoldó ereje van. A közös programokban rögzül, hogy nem vagyok egyedül, van kihez fordulnom. A gyerekekben erősítsük, hogy ez a helyzet valóban nehéz, de rengeteg felnőtt dolgozik azon, hogy megoldódjon.

Nyitókép: Menekült kislány Beregsurányban
Ficsor Márton/Mandiner