Videón minden, amit a szocialista vesztegetési ügyről tudni lehet

2022-03-04 10:23:00
A parkolási korrupciós ügyben Horváth Csaba zuglói polgármester, Molnár Zsolt pártigazgató, Tóth Csaba parlamenti képviselő is érintett lehet a gyanú szerint – a Mediaworks Hírcentrum összefoglalója.

A háború árnyékában érthetően kisebb figyelmet kap a zuglói korrupciós botrány, amelyben a gyanú szerint több, még aktív és egy, már visszavonult szocialista politikus érintett lehet. A Fővárosi Közgyűlés múlt szerdai ülésén február 23-i már nem is tudott részt venni Horváth Csaba zuglói polgármester, hiszen házkutatást tartottak a lakásában. Kiderült, hogy Tóth Csaba, a XIV. kerület MSZP-s tótumfaktuma – aki időközben megbukott, hiszen az előválasztáson sem indult el végül – is benne lehet a „parkolási buliban”, ami persze nem meglepő, ismerve az ő tevékenységét. Az már váratlanabb hír volt, hogy állítólag Molnár Zsolt, a párt erős embere – aki jelenleg pártigazgató és budapesti elnök – is kaphatott a vesztegetési pénzből. A legújabb információk szerint pedig Baja Ferenc korábbi miniszter és az MSZP meghatározó figurája is korrumpálódhatott.

Úgy tűnik, a nyomozóknak azért sikerült eljutniuk a magas beosztású baloldali politikusokhoz, mert Fuzik Zsolt, a SIS Parking Kft. egyik vezetője – akit jelenleg költségvetési csalással gyanúsítanak – vádalkut kötött a hatóságokkal, legalábbis ez derül ki a Magyar Nemzet birtokába került tanúvallomásából. A baloldali politikusok természetesen tagadnak.

A Mediaworks Hírcentrum egy videós anyagban foglalta össze a történteket.