Már a közeljövőben rövidülhet a várakozási idő – a Magyar Kórházszövetség elnöke a Mandinernek

2022-03-11 19:00:00

Írta: Konopás Noémi
A betegségek csak bizonyos súlyossági fokig gyógyíthatók rizikómentesen a magánegészségügyben – mondja lapunknak Ficzere Andrea, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki szerint nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az egészségügyi dolgozók kilépjenek a rendszerből. Mint mondja, a járvány alatt felszínen maradtak a kórházak, de a finanszírozáson mindenképpen változtatni kell. Interjú.

Évek óta terítéken van az egészségügy átalakítása, a járvány csak megerősítette, hogy egyre égetőbb szükség van a megújulásra. Mely területek nem várhatnak tovább és melyek a főbb elképzelések jelenleg? 

Legfontosabb célunk, hogy szükség esetén minden magyar állampolgár egyenlő eséllyel kerüljön olyan egészségügyi intézménybe, ahol a megfelelő ellátás biztosított számára. Fontos, hogy senki ne bolyongjon fölöslegesen a rendszerben, azaz optimális időben optimális helyen kapjon ellátást, ott, ahol minden szükséges feltétel – személyzet, eszközök, finanszírozás – megvan. 

Optimális időben, optimális helyen. Ez nem mindig valósul meg: a covid miatt még tovább nőttek az amúgy is olykor hosszú várólisták, vannak műtétek, amelyekre akár öt évet is várni kell. Milyen megoldásokat lát a várólisták csökkentésére?

Az elmúlt két évben a covidos betegek ellátása volt az egészségügy fókuszában, emiatt sajnos nagyon sok egyéb problémával küzdő beteg kényszerült várakozásra. Ugyanakkor ebben az időszakban is elláttuk a daganatos, valamint a súlyos állapotban lévő, akut kezelésre szoruló betegeket. A várakozó betegek számára adnak reményt és lehetőséget a különböző várólistaprogramok, amelyek a korábbi lehetőségeken – például csípő-, és térdízület protézis, szürkehályog műtét – túl azoknak a beavatkozásoknak a nagyszámú elvégzését is lehetővé teszik, amelyeket a pandémia az elmúlt időszakban gátolt. A kórházakban kezelt covidos betegek számának csökkenésével párhuzamosan

nő a várólistaprogram keretein belül ellátott betegek száma.

Reményeink szerint már a közeljövőben lényegesen kevesebb beteg várakozik majd műtétekre, és valószínűleg a várakozási idő is rövidülni fog. 

Tudna konkrét példát mondani ezekre a programokra? Hol és milyen módon működnek már? 

A kiemelt várólistaprogramban nemcsak a várólista-köteles ellátási formákat finanszírozzák, hanem az úgynevezett kapacitáshiányos várólistán lévő beavatkozások is kitüntetett figyelmet kapnak. Utóbbi keretein belül számos egyéb diagnosztikai, járó-, és fekvőbeteg ellátás (például nőgyógyászati, sebészeti, urológiai beavatkozások) kap plusz 30 százalékkal finanszírozott támogatást, amelynek célja a várakozók számának és a várakozás idejének gyors csökkentése. A programban résztvevő személyzet számára a plusz összeg 80 százalékát tudjuk az elvégzett munkáért kifizetni, ami nagyon sokat jelent a kollégáinknak. 

Nem vagyunk ezzel az utolsó utáni pillanatban? A betegek ideje ketyeg, az állapotuk pedig folyamatosan romlik.

A betegek egy része a várakozás miatt valóban rosszabb állapotban kerül műtétre, és ezért sajnos több a szövődmény. Esetenként több időt, energiát, és ki kell mondani, több pénzt is igényel az ellátásuk, ráadásul a gyógyulási esélyeik is csökkennek. Nem kérdés, hogy nagyon fontos lehetőség a betegek és az intézmények számára is a program, ezért minden olyan intézménynek, amely alkalmas a megjelölt beavatkozások elvégzésére, a lehető legtöbbet kell megtennie a sikeres teljesítés érdekében.

A várólisták miatt sokan kényszerülnek arra, hogy a magánegészségügyben gyógyuljanak. Sokak szerint ez nem igazságos.

A magánellátást jellemzően csak a tehetősebbek tudják igénybe venni, ugyanakkor muszáj hangsúlyozni, hogy

a betegségek csak bizonyos súlyossági fokig gyógyíthatók rizikómentesen a magánegészségügyben.

A súlyosabb, komplex szemléletet és esetleg intenzív osztályos hátteret igénylő problémák ellátása továbbra is az állami rendszer feladata, hiszen ott van jelen minden szükséges társszakma, speciális eszközpark, illetve finanszírozás. Egy daganatos beteg felelősségteljes ellátására például nem kerülhet sor a magánellátóban, mivel a kezelés folyamata hosszadalmas, és speciális tudás, eszközök, valamint jelentős finanszírozás nélkül kivitelezhetetlen. A betegbiztonság is fontos kérdés, s ez legnagyobb mértékben az állami intézményekben garantálható. Ismerjük a betegek igényeit, akik egyre nagyobb számban keresik fel a privát szférát, de fontos, hogy ne cikázzanak ide-oda a két rendszer között. Éles határok mentén kell szabályozni a magán és állami rendszer egymáshoz való viszonyát. A legfontosabb, hogy minden beteg időben kerüljön ellátásra, és ne az ellátók, hanem a betegek érdekei határozzák meg a gyógyítás folyamatát.

Csakhogy az ellátás sajnos mégis sokszor késlekedik, nincs elég szakdolgozó, tavaly a hírek szerint ötezerötszáz dolgozó távozott az állami egészségügyből. Mennyire érzik meg az ő hiányukat?

A szakdolgozók hiányát már évek óta érezzük, ráadásul jelentős javulásra nem nagyon számítunk a közeljövőben. Nélkülük nincs egészségügy, ők talán a legfontosabb részei az ellátórendszernek. A két éve zajló pandémia sem segített,

nagyon elfáradtak a kollégák. Sokuk kiégett, a felmondást vagy a pályaelhagyást fontolgatják.

Közös felelősségünk, hogy a rendszerben tartsuk őket, pénzzel, odafigyeléssel, pihentetéssel, mentális támogatással, a biztonságérzet megteremtésével. Nem tudom eleget hangsúlyozni az utánpótlásnevelés fontosságát, a fiatalok bevonzását a rendszerbe. Az orvosok közül a szülészet-nőgyógyászat érezte meg leginkább a magánellátók elszívó erejét, nagyon gyorsan tenni kell valamit azért, hogy ismét vonzó legyen számukra az állami rendszer. Ha ez nem történik meg időben, csökkenni fog a szülések száma, mert a lakosság jelentős része nem engedheti meg magának azt, hogy a privát rendszerben adjon életet a gyermekének. 

Mire céloz, kilátásban van ennek kapcsán valamiféle szabályzás?

Ahogy említettem, a betegek legnagyobb biztonságban az állami rendszerben vannak, különösen igaz ez a veszélyeztetett várandósok szülésére, illetve a koraszülöttek ellátására. A jól követhető és számonkérhető szabályokban keresendő a megoldás, amelynek egyik példája a szülésekre vonatkozó szabad orvosválasztás. Az államiból távozott szülész orvosok és így a szülészet-nőgyógyászati osztályok számára ki kell dolgozni egy olyan megoldást, amely lehetővé teszi a várandósok számára, hogy a terhesgondozást és szülést ugyanaz a választott orvos végezze. Ez egy bizalmi kapcsolat, amit csak az ért meg igazán, aki már érezte a kiszolgáltatottságot, valamint a bizalom és odafigyelés hiányát ebben a csodálatos, de azért testet-lelket megterhelő helyzetben.

A szülésélmény pedig kihat a következő gyermek vállalására is.

Így igaz, ráadásul nemcsak az anya, hanem az újszülött életét is befolyásolja a szülésélmény. Családok sorsára is negatívan hathat a rossz tapasztalat, miközben éppen az a célunk, hogy minél több gyermek szülessen Magyarországon. 

Lehet egyébként további elvándorlásra számítani?

Nehéz megmondani. Én magam – számos példát látva – 

abban bízom, hogy azok közül is visszajön sok szakember, akik már távoztak a rendszerből.

Ugyanakkor félő, hogy ha komoly válaszút elé állítjuk őket, akkor esetleg a könnyebb ellenállás irányába mozdulnak, és a magánellátás mellett teszik le a voksukat, ott ugyanis nem feltétlenül kell ügyelni, bizonyos területeken több pénzt kapnak, vagy esetleg jobb körülmények között dolgoznak. Ha azonban szakmai szempontból közelítjük meg a kérdést, néhány kivételtől eltekintve beszűkül a mozgásterük: elvész az állami rendszerre jellemző színes, változatos, folyamatos továbbképzést igénylő munkavégzés, mivel a magánellátásban csak a beavatkozások szűk spektrumával találkozik a személyzet. A motivált, erős önbecsüléssel rendelkező kollegák valószínűleg az állami rendszerben maradnak. 

Megtörtént a történelmi béremelés az orvosoknál, a hálapénzt is kivezették a rendszerből. Mivel küzdenek leginkább a kórházak jelenleg?

Az orvosi béremelésnek nagyon örülünk, régóta időszerű volt. A szakdolgozók esetében is történt ugyan béremelés, azonban annak aránya nem közelítette meg az orvosokét, így tovább nyílt az olló, aminek eredményeként még vonzóbbá vált a szakdolgozók számára a magánellátás. Sajnos életszerű opció számukra a pályaelhagyás is.

Muszáj megoldást találni erre a helyzetre, mert félő, hogy nem lesz, aki ápoljon a közeli és távoli jövőben. 

A műszaki-gazdasági területen dolgozók helyzetét is megnyugtatóan rendezni kellene, hiszen az intézmények egy részében a működést veszélyeztető módon csökken az alkalmazottak száma. Nélkülük sincs működő kórház.

Felmondási tilalom, áthelyezések, elképesztő mennyiségű munka. Hogyan látja, milyen állapotban vannak az egészségügyben dolgozók? 

Ahogy említettem, elfáradtak, a szakdolgozók és a műszaki-gazdasági területen dolgozók ráadásul csalódottak is, ezért nagyon fontos, hogy most kiemelt figyelmet fordítsunk rájuk. Nemcsak jól átgondolt életpályamodellt kell biztosítani számukra, hanem megfelelő munkakörülményeket is, hogy minden reggel örömmel jöjjenek dolgozni. Nyilván sok múlik az anyagiakon, de a valódi figyelem, a megértés, a támogatás, a jó munkahelyi légkör legalább ennyire fontos. Kérdés, észrevesszük-e, hogy milyen állapotban vannak mentálisan. Próbáljuk-e őket akkor is szabadságra küldeni, ha aktuálisan éppen nehezen tudjuk megszervezni az osztályon folyó munkát? Mennyire keresünk valódi megoldást a gondjaikra? Érzik-e, hogy megbecsüljük őket? Keresnünk kell gyógyírt a kiégésre, aminek persze a megelőzés a legjobb eszköze. Nagyon sok kisgyermekes nő dolgozik az egészségügyben, rájuk külön figyelmet kell fordítani. Egyre több a családbarát kórház, számos érdekes, kedves, hasznos megoldással. Nemcsak a dolgozók és családjaik, hanem a betegek számára is segítséget jelenthet az innovatív kapcsolattartások valamelyike, de gyermekmegőrzőre is van példa, amely évek óta jól működik az Uzsokiban. Számos kórházban szerveznek sport- és rekreációs programokat, szakemberek segítségével nyújtunk mentális támogatást a dolgozóinknak, önismereti és kommunikációs tréningeken beszélhetik át az átélt élményeket, érzéseiket, a felgyülemlett feszültségeket.

Mi a helyzet a kórházak finanszírozásával?

Nőtt a kórházak adóssága, de szerencsére nem olyan ütemben, mint amitől tartottunk. Ez annak köszönhető, hogy a kormányzat a pandémia alatt átlagfinanszírozással segítette az intézményeket, amely lehetővé tette, hogy a betegellátásra tudjunk koncentrálni, és a döntéseinkben kizárólag a szakmai szempontok játsszanak szerepet. Nagy mennyiségben kaptunk eszközöket is, ami szintén elengedhetetlen volt a covidos betegek kezeléséhez. 

Felszínen maradtak a kórházak, de nem kérdés, hogy a finanszírozáson változtatni kell,

amelynek a valós költségeken kell alapulnia. Ennek feltétele a már nagyon régóta várt kódrevízió, azaz a beavatkozások valódi értéken történő finanszírozása. Meg kell jelenniük a modern technikák költségeinek is, és szeretnénk, ha a minőséget és az eredményt is figyelembe vennék a támogatás meghatározásakor. 

Van erre kormányzati akarat?

Igen, szerencsére van, így bízhatunk abban, hogy a folyamatosan újratermelődő adósság talán kiiktatható lesz a rendszerből. Jelenleg annak újragondolása zajlik, hogy az egyes betegségek ellátása reálisan mekkora összegből finanszírozható. Nemcsak a gyógyszerek árával, de a dráguló eszközök, javítások, energiaárak, valamint a dolgozói kifizetések költségeivel is kalkulálnunk kell. Ha valóban a valós költségeket finanszírozza a fenntartó, a kórházvezetők gazdálkodásra vonatkozó felelőssége értelemszerűen nőni fog, bár hozzá kell tennünk, hogy a helyi jellemzők – mint az infrastruktúra, személyzet, szakmai összetétel, népegészségügyi és szociális mutatók – azért jelentősen befolyásolják az eredményt. Ennek ellenére mégis azt gondolom, hogy

a menedzsmentnek igenis komoly felelőssége van abban, hogy milyen az adott intézmény gazdálkodása.

Mindig lehet valamit javítani – szakmai, financiális értelemben és hozzáállásban is, de ehhez persze kellő motivációra és alázatra van szükség a menedzsment részéről.

Korábban nyilatkozta, hogy az eredményes betegellátáshoz a kórházak felújításánál jóval fontosabb lenne az elavult orvostechnikai eszközök cseréje. Hogy áll ez most?

Szerencsére sok új eszközt kaptunk, de nyilván vannak olyan területek, ahol lehetne még újítani, mert a beteg túlélése és javulása szempontjából nagyon nem mindegy, hogy milyen műszerekkel gyógyítunk. A járvány idején az egészségügy védelmi rendszerré avanzsált, ezért újra kell gondolnunk, hogy mi legyen a prioritás: a költséghatékonyság, vagy az, hogy az ellátórendszer nehéz helyzetben képes legyen megóvni a lakosságot. A katonaságot is a legjobb eszközökkel próbáljuk ellátni, az egészségüggyel kapcsolatban is hasonló szemléletet kellene követnünk. Ha jók az eszközeink, ha megfizetett és megbecsült szakembereink vannak, a lakosság egészségtudatosan él, valamint a betegek a megfelelő időben kapják meg az ellátást, akkor eredményesebb lesz a lakosság egészségben tartása. Az elmúlt időszakban nőtt a hazai egészségipari gyártók támogatása, ami azért fontos és jó hír az intézményeknek, mert ezáltal csökken a kórházak kitettsége. 

Hogyan vizsgázott az egészségügy a járványkezelésben? Milyen tanulságokat lehet levonni?

Az első hullámot a teljes blokknak köszönhetően könnyen átvészelte az ellátórendszer, ugyanakkor a tervezett beavatkozásokra előjegyzett betegek megsínylették a várakozást. Tanultunk ebből az időszakból, és a következő hullámoknál a fertőzött betegek számához adaptáltuk az elektív ellátásra érkező nem covidos betegek kezelését az intézményekben. Igyekeztünk olyan egyensúlyi állapotot megteremteni, amelyben bőven van tartalék ágy a fertőzött betegek számára, ugyanakkor a többi beteg sem szorul ki teljesen az ellátórendszerből. Akut beteg nem maradt ellátatlanul, és természetesen előnyt élveztek a daganatos betegek is.

A pandémia azt is bebizonyította, hogy az egyik legfontosabb képesség a rugalmasság, a gyors reagálás a változásokra.

Az a menedzsment és intézmény tud hatékonyan működni, aki, vagy amely gyorsan és megfelelően reagál az új helyzetre, és nem a nehézségeken rágódik folyamatosan, hanem ha kell újít, és összeszedetten teszi a dolgát. Talán a legfontosabb tanulság: a járvány rádöbbentette az embereket arra, hogy az egészség valóban óriási kincs, amelynek megőrzéséért nekik maguknak is tenni kell. Úgy tűnik, a lakosság sokkal nyitottabb lett az egészségtudatos gondolkodásra és a betegségmegelőző magatartásra.
Komoly eredménye a járványkezelésnek, hogy az ágazat szereplői megismerhették egymás szempontjait és munkáját, így a helyzet diktálta új kihívásokat is jobban tudták közösen teljesíteni. Egymást segítő közösségek jöttek létre, amelyek azóta is kapcsolatban vannak. 

Az eszközök, ellátási módok mellett számos magánkezdeményezés is indult, ilyen például a Fogjunk Össze Alapítvány, amelynek Ön az elnöke. Mi volt az elsődleges céljuk?

Már a járvány előtt is látszott, hogy az ágazatban dolgozók nagyobb figyelmet érdemelnének, a pandémia csak ráerősített erre. Eleinte a lakosság felől érkező felajánlásokat koordináltuk, majd szervezett módon igyekeztünk rekreációs, illetve családokat segítő programokat szervezni a fáradt dolgozóknak. Kulturális és pszichés támogató programokat indítottunk útjára, amelyekről szerencsére jók a visszajelzések. Március végén például egy vidéki szállodában közel kétszáz egészségügyi dolgozót látunk majd vendégül, ahol kizárólag önmagukra és a feltöltődésre kell koncentrálniuk. Irodalmi kávéházat is szervezünk, első alkalommal Müller Péterrel várjuk az érdeklődőket, akivel a legújabb könyvéről, valamint családról, lélekről szeretnénk kollégáinkkal közösen beszélgetni. Egyre nyilvánvalóbb, hogy mennyire fontos a családdal közösen töltött idő, a valódi pihenés, a megélt traumák feldolgozása. Ha erre nem adunk módot,

félő, hogy sokan fognak kilépni a rendszerből, de ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak.

Mindenki fontos, mindenkire nagy szüksége van. Ha az odafigyelés hiánya miatt egy dolgozót is elvesztünk, csak önmagunkat hibáztathatjuk. Ezúton is szeretném megköszönni  a cégektől és magánszemélyektől érkező támogatásokat!

Szakértők szerint a járványok korát fogjuk élni, hogyan készülnek fel erre a kórházak?

Korábban azt gondoltuk, hogy a gazdaságos működés egyik fontos feltétele a kórházi ágyak közel maximális kihasználása, és emiatt több alkalommal került sor ágyszámleépítésre. Így covid után nem biztos, hogy ez a követendő cél. Érdemes talán a rendszerben tartalékot fenntartani, hogy felkészülten várjuk az esetleges járványokat, nehéz helyzeteket. Fontos, hogy a megelőzésre és az utógondozásra helyezzük a hangsúlyt, és a fekvőbeteg intézményekben csak a súlyos, valóban kórházi ellátást igénylő betegeket kezeljük – az egész világon ez a tendencia. A szociális problémák miatt kórházakban ápolt krónikus betegek számára más megoldást kell találni, például azokat az egészségügyi intézményeket, amelyekben az aktív ellátásra nem adottak a feltételek, ápolási, krónikus ellátást nyújtó, esetleg szocális intézményekké kell alakítani. Azt is a pandémia tanította meg nekünk, hogy az intézmények kialakításakor muszáj arra gondolni, hogy bizonyos területeket szeparálhatóvá kell tenni, meggátolva ezzel az esetleges fertőzés terjedését. A hozzáállásunkon is változtatni kell, nem lehet mindig a megszokásokra hivatkozni. Felgyorsult a világ, egyre több – sajnos sokszor újabb nehézséget jelentő – inger ér minket, amire józanul, összeszedetten kell reagálni. 

Hiányokról sokat beszéltünk, vannak jó elmozdulások is?

A mostani forrásbevonás és elinduló átszervezés egyértelműen sikernek tekinthető. A járvány kikényszerítette, hogy az egészségügy megkapja azt a figyelmet, amit megérdemel. Nagyon fontos, hogy ez a folyamat ne álljon meg. Folytatni kell a fizetésemelést, az új technológiák rutinszerűvé tételét, a kórházi kultúra fejlesztését, a fiatal generáció oktatását és bevonzását a rendszerbe. A fiatalok sokkal erősebben igénylik a megbecsülést, színesebb, változatosabb, kevésbé kötött életre vágynak. Új levegő, új elképzelések érkeznek velük az intézményekbe, de ahhoz, hogy maradjanak is, nekünk is változtatnunk kell. Az elvárásainkon, a hozzáállásunkon, a rájuk fordított figyelmen. 

Képek: Mándi Emese/Mandiner