A nácik, akiket a globalista liberálisok ignorálnak

2022-02-15 13:02:00

Sohrab Ahmari
The American Conservative
A transzatlanti liberálisok tagadják, mentegetik vagy elsikálják a neonácik jelenlétét bajnokaik sorai közt olyan helyeken, mint amilyen Ukrajna és Magyarország.

A pártoskodók szerte a világon legszívesebben egyáltalán nem látnák meg a rosszat saját oldalukon. Mégis, még a mai politika igencsak alacsony mércéje szerint is borzasztó látni, ahogy a transzatlanti liberálisok kihátrálnak, mentegetőznek és ködösítenek a neonácik és más ideológiai szörnyetegek jelenléte kapcsán bajnokaik sorai között olyan helyeken, mint Ukrajna és Magyarország.

Kezdjük a csapdában vergődő Ukrajnával! 

Hétfőn az angol nyelvű világ nyomtatott sajtója és televíziói egy 79 éves ukrán dédnagymamát, Valentyina Konsztantyinovszkát mutattak világszerte, ahogy kézifegyver-kiképzésen vesz részt a kelet-ukrajnai Mariopol városában egy esetleges orosz invázió ellen. Az esemény láthatóan elő volt készítve a média számára: az ezüsthajú, ráncos nagymama meg is fogadta: „Megvédem az otthonomat, a városomat és gyerekeimet”.

Nagy-Britanniában a Times és a Daily Telegraph Konstantynovszkát helyezte kiemelt, külön címlapjára, míg a Guardian, az Independent és a Financial Times hasonlóan felkavaró fotókat közölt ugyanerről a polgári hadigyakorlatról. Egy jól ápolt, vonzó nőről is közöltek képeket, aki puskát tart a kezében a Guardian fotósa számára, illetve egy gyereket mutattak, akit lőszerutánpótlás kezelésére tanítottak az Independent sajtósai szeme előtt. Láthattunk még egy álcázott milicistát, aki egy guggoló fiatal nőt tanít lépp lőni.

Az amerikai média sem tudott ellenállni a sztorinak. Az NBC News fő külföldi tudósítója, Richard Engel Konsztantyinovszka szavait idézte: „A te anyád is megtenné.” Az ABC New York-i leányvállalata felvételeket közölt a kiképzésről, ahol ott volt Konsztantyinovszka is, aki acélos pillantást vetett Vlagyimir Putyinra egy Kalasnyikov csöve mögül. Az adófizetők által finanszírozott Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió szintén követte a forgatókönyvet.

Az üzenet: íme ilyenek azok a nagymamák, kisgyerekek és (vonzó) fiatal nők, akik a demokrácia frontvonalát védik az orosz reakcióval és revansizmussal szemben.

Amiről az amerikai és brit riporterek nem számoltak be az volt, hogy a kiképzést a mariopoli bázissal rendelkező Azov zászlóalj tartotta. Az FBI az Azovot „félkatonai szervezetként” írja le, amely „a neonáci ideológiával való kapcsolatáról és náci szimbólumok használatáról ismert”, valamint azt állítja, hogy „részt vettek az Egyesült Államokban székelő fehér felsőbbrendűségi szervezetek kiképzésében és radikalizálásában”. ( Az Azov védelmezői állítják, hogy ez csak egy szokványos egység, amely csupán „egy neonáci csoport vezetői által létrehozott önkéntes zászlóaljban gyökerezik”, mintha ez a verzió egy kicsit is jobb lenne annál, mint amit az FBI-aktában olvashatunk.)

Az ABC szegmensében egy pillanatra az Azov SS-ihlette jelvényét is lehetett látni az egyik egyenruhás karján, aki a nagyit oktatja. Egyébiránt az angol nyelvű média megtartotta a mamit: így az internetes kommentelők feladatává vált, hogy rámutassanak erre az összefüggésre a britek és az amerikaiak számára. Mindez annak ellenére történt így, hogy az európai kontinens hírszolgáltatóinak nem okozott gondot simán kimondani a neonáci kapcsolatot. Az Euronews például a következő címmel közölte a sztorit: „Ukrán szélsőjobboldali csoport kínál kiképzést civileknek”.

A Twitteren történt felháborodás után a Szabad Európa Rádió szó nélkül törölte a nagymama történetét (lásd lent a képernyőképeket); a többi médium pedig egyszerűen továbblépett. 

Minden ukrán, aki hazája védelmére készül neonáci és rasszista reakciós? Természetesen nem. Ugyanakkor amikor az orosz héják hirtelen lázba hozzák Washingtont és Westminstert, tanulságos látni azt, ahogy médiánk eltöröl minden olyan tényt, amely megzavarhatja ezt, a mindazonáltal végtelenül leegyszerűsített, moralista,  „bátor liberális demokraták a Kreml ellenében” narratívát. Ha ragaszkodunk a kellemetlen tényekhez, az egyet jelent az „orosz propaganda felerősítésével”, ahogy azzal a republikánus Hill egyik munkatársa megvádolt engem a közelmúltban.

És akkor meg is érkeztünk Magyarországra,

ahol Orbán miniszterelnök és pártja, a kormányzó Fidesz hamarosan általános választásokon száll szembe a liberálisok, zöldek, szocialisták és neonácik önmagát koalícióként meghatározó tömbjével.

Igen, jól olvastad: a baloldal a Jobbikkal egységes blokkot alakított annak érdekében, hogy a Fidesz ne egy megosztott ellenzékkel álljon szembe. 

Ez az a neonáci „Jobbik Magyarországért Mozgalom”, amelynek vezetői holokauszt-emlékműveket köpködtek le, amelynek honlapja egészen a közelmúltig figyelmeztetett „a cionista Izrael azon törekvésére, hogy uralja Magyarországot és a világot”, és amelynek külpolitikai vezetője felszólította a törvényhozókat, hogy „számolják össze az itt élő zsidó származásúakat, különösen a magyar parlamentben és a magyar kormányban, mert valójában nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek”.

Miután kétszer is interjúztam a Jobbik vezetésével, tanúsíthatom, hogy Európa egyik legfélelmetesebb pártjáról van szó. Épp most a hétvégén jelentek meg felvételek Márki-Zay Péterről, az ellenzéki tömb vezéréről, aki Orbánt a miniszterelnöki poszton leváltani készül, ahogy épp a Jobbik jelöltjéért kampányol, és elismeri a „fasiszták” jelenlétét a koalícióban.

Vajon az Egyesült Államokban (és Nagy-Britanniában) a bal- és jobboldali liberálisok elismerik ezt a tényt? Csak fájdalmasan, nyögvenyelősen ha egyáltalán megteszik. Próbáljatok meg rákeresni a „Jobbik” kifejezésre a New York Times webhelyén! A legutóbbi találat az Ezra Klein podcastjában való szereplésem átirata, amelyben felhoztam ezt az igencsak kellemetlen tényt. A következő cikk 2018-ból való, még az egységes ellenzéki tömb megalakulása előtti időből.

Mondjátok hát ki, libsik: „Lehet, hogy ők nácik, de ők a mi nácijaink”.

Sohrab Ahmari Teheránban született 1985-ben. A The American Conservative című folyóirat közreműködő szerkesztője, a Veritas Közéleti Etikai Központ vendégmunkatársa a Franciscan University-n. Könyvei közé tartozik a „Tűzből, vízen át: Utam a katolikus hithez” (Ignatius, 2019) és „A szakadatlan szál: A hagyomány bölcsességének felfedezése a káosz korában” (Convergent/Random House, 2021). Jelenleg könyvet ír a „privatizált zsarnokságról” Amerikában.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.