Átvette a hatalmat Merz a CDU-ban, de a java még csak most jön

2022-02-03 12:01:00

Írta: Greczula Levente László
Konzervatívabb lesz a CDU, vagy még a kereszténységre utaló C betűt is kidobják a nevéből? Friedrich Merz mostanra átvette a hatalmat a pártban – a kérdés az, milyen irányba viszi tovább egy nagyon megváltozott Németországban, fontos tartományi választások elé nézve.

Képregényfilmek sokadik, nyilvánvaló ötlethiány nyomorgatta folytatásaiban sem gyakran látni akkora visszatérést, amekkorát Friedrich Merz az elmúlt hónapokban bemutatott. A hatvanhat éves kereszténydemokrata politikus a tavalyi Bundestag-választáson ismét mandátumot szerzett a szövetségi parlamentben, majd megszerezte a párt elnöki tisztségét is.

Merz még sosem volt olyan erős, mint most.

Teljes megújulást ígért pártjának, s lassan ideje is teljesítenie: idén három tartományi választás is vár a CDU-ra, amiket majdhogynem kötelező lenne megnyernie Konrad Adenauer megtépázott pártjának.

Friderich Merz: felemelkedés

A kereszténydemokraták újdonsült pártelnökével a Mandiner hasábjain már részletesen is foglalkoztunk. A Merkel-korszak kezdetén kegyvesztetté vált politikus kétszer is megpróbálta elhódítani a CDU pártelnöki székét azzal a nem titkolt céllal, hogy kancellárjelölt legyen, és hogy megbosszulja félreállítását a kétezres évek elején. Merzet előbb Annegret Kramp-Karrenbauer majd Armin Laschet utasította maga mögé ebben a versenyben, csakhogy mindketten hatalmasat buktak pártelnökként.

Merz a 2021-es, csúnyán elveszített Bundestag-választás után lemondott Laschet helyére lépett most, miután a párt tagsága nagy többséggel őt választotta meg a CDU elnökévé.

Aki jobbra kormányozná a CDU-anyahajót – Kicsoda Friedrich Merz?
Tehetséges, befolyásos, gazdag, konzervatív – és sértett: Friedrich Merz a CDU és a német választók jobboldali táborának nagy reménye, akit húsz éve Angela Merkel túrt ki a CDU legbelsőbb köreiből.

A hasonló őrségváltásokat a CDU-ban mindig is nagy tisztogatások kísérték – ezt Friedrich Merz is nagyon jól tudja, hiszen ő maga is egy ilyen „öldöklés” áldozatává vált.

A Merz hatalomátvételét kísérő „gyomlálás” az új pártelnök számára rendkívül kedvező módon, részben magától is megoldódott.

A CDU pártgyűlésén az új elnök kívánságainak megfelelően a küldöttek a legtöbb merkeliánust kiszórták a párt elöljáróságából, a „túlélőket” pedig jellemzően nem túl meggyőző többséggel választották újra. Így járt például Jens Spahn korábbi szövetségi egészségügyi miniszter is, aki két éve még a kancellársággal is kacérkodott – most csak egy igen karcsú, hatvanszázalékos eredménnyel erősítette meg a helyét az elnökségben. Úgy tűnik, Merkel embereinek lassan tényleg reszeltek a CDU-n belül, s ezt Merz legutóbbi pártelnök-választási ellenfelei, Helge Braun és Norbert Röttgen is érzékelték, akik semmilyen tisztségért nem indultak el.

A pártgyűlést az eddigieknél jóval több nőt, s köztük sok fiatalt is beválasztott a párt elöljárói közé, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző. A lapok különösen a huszonhat éves Wiebke Winter megválasztását emelik ki – a brémai származású politikus egyrészt a CDU vezetésének eddigi legifjabb tagja, másrészt a Klima Union nevű belső csoport alapítója,

ami miatt sokan a „fekete Gretának” is nevezik.

Winternek egyelőre ez az első komolyabb politikai sikere, hiszen a Bundestagba nem sikerült bejutnia szeptemberben – bár ez egy ős-SPD-s választókerületben talán nem is olyan meglepő.

A kettős fejedelemség vége

A pártgyűlés támogatásával a háta mögött Merznek igazán csak egy teendője volt még hátra, hogy a hatalomátvételt teljessé tegye. Az újdonsült pártelnök is azon politikusok közé tartozik, akik szerint egy ellenzéki párt elnöke csak akkor erősítheti meg magát politikailag, ha a parlamenti frakció vezetését is átveszi. Ehhez azonban egy régi bútordarabbal, Ralph Brinkhauszal kellett megküzdenie.

Brinkhaus korábban szintén megbízható merkeliánusnak számított, és 2018-ban ért politikai pályafutása csúcsára, amikor letaszította Angela Merkel bizalmasát, Volker Kaudert a frakcióvezetői pulpitusról. Ralph Brinkhaus tavaly az igazán nagy hatalom közelébe is férkőzhetett volna, hiszen a neve a CDU lehetséges kancellárjelöltjei, s később lehetséges pártelnök-jelöltjei között is felmerült. Jelölésre egyik pletykát sem váltotta Brinkhaus, viszont a választási bukás után arra kérte a pártot, hogy idén áprilisig még tartsák meg frakcióvezetőként.

Merz azonban máshogy vélekedett, s

január végén kicsavarta Brinkhaus kezéből a frakció kormányrúdját.

Tegyük hozzá: a pártgyűlés eredményei alapján Ralph Brinkhaus valószínűleg nem is nagyon ellenkezett úgy istenigazából, hiszen ha választásra került volna sor közte és Merz között, a CDU többsége minden bizonnyal az újdonsült pártelnököt támogatta volna.

Mennyire keresztény a CDU?

A hatalmi kérdések rendezésével azonban a CDU-nak végre az égető tartalmi problémákra kell koncentrálnia.

Idén a Saar-vidéken, Schleswig-Holsteinban és Észak-Rajna-Vesztfáliában is választásokat tartanak majd

– jelenleg mindhárom kormányt a kereszténydemokraták vezetik. Két hét múlva választják egyébként Németország szövetségi elnökét is, akinek a jogállása nagyon hasonló a magyar köztársasági elnökéhez. A CDU jelenlegi állapotát jól jellemzi, hogy a párt meg sem próbált saját jelöltet állítani a címre, és így a szociáldemokrata exkülügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier jelölését támogatják.

Friedrich Merznek azonban talán nem is emiatt kell, hogy fájjon a feje. Rövidesen nyilvánosságra hozzák majd a párt által készített elemzést, ami a tavalyi választási vereség okait firtatja. A politikaközeli német lapok a legszaftosabb részleteket természetesen már előre megszellőztették, így a nyilvánosság előtt is nyilvánvalóvá vált, hogy milyen identitásproblémákkal küzd (ismét) a CDU.

Az elemzés egy részét Andreas Rödder professzor jegyzi, akivel tavaly egyébként a Mandiner is interjút készített. Rödder egyenesen azt a kérdést teszi fel, hogy mennyire korszerű még a „C” a CDU-n belül, s azt javasolja a pártnak, hogy egyenesen hagyja el a nevéből a kereszténységre utaló betűt.

A történész szerint az egyre inkább elvallástalanodó német társadalomban ez a „C” egyenesen taszít sok választót.

Rödder javaslata szerint érdemes volna végre rendet tenni a névvitában, amely egyúttal a CDU identitásválságát is rendezhetné.

A „C” Rödder szerint „továbbra is egy tartalmi alapvetést jelképez, amiből egy beazonosítható társadalmi-politikai koncepció következik: a minden ember méltósága irányába történő orientáció [...]”. Azt ugyanakkor a történész sem gondolja, hogy a CDU szerinte egzisztenciális válságát a „C” elhagyása önmagában megoldhatná.

Ne igazodjunk a vörös-zöld mainstreamhez! – Andreas Rödder a Mandinernek
Merkel politikájának sok előnye volt, de a stratégia hiányzott belőle – mondja lapunknak Andreas Rödder.

A professzor felvetése természetesen nem csak a párton belül váltott ki vitát – a Frankfurter Allgemeine Zeitung például hosszú véleménycikket közölt, amiben a szerző megállapította, hogy a németországi egyházak zsugorodása a CDU és a CSU néppárti rangját is veszélybe sodorhatja. A lap megszólaltatta Serap Gülert, a CDU elnökségének hívő muszlim tagját is, aki szerint „a C nem azt jelenti, hogy ez egy keresztény klub, ami csak keresztényeket lát szívesen” – sőt, számára éppen ez a betű jelképezi a párt nyitottságát.

C-vel vagy anélkül, de a CDU előtt komoly kihívások állnak 2022-ben,

amikre gyors választ kell adnia a pártnak és személyesen Friedrich Merznek is. A „névvita”, már ha egyáltalán lesz ilyen, és nem csak a politikai újságírók csámcsognak rajta, bizonnyal nem a legsürgetőbb kérdés – ugyanakkor éppen a CDU az a párt, amelyik hajlamos leragadni ezeknél.

A nyitóképen: Friedrich Merz. Fotó: AFP