A Pentagon szerint Putyin fel tudna lépni Ukrajnával szemben

2022-01-28 21:32:00
Bár Putyin tudna támadni, de nem valószínű, hogy meghozta volna erről a végső döntést – jelentette ki pénteki sajtótájokoztatóján Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

„Bár nem hisszük, hogy Putyin elnök végső döntést hozott arról, hogy beveti ezeket a katonai erőket Ukrajna ellen, most egyértelműen rendelkezik ezzel a képességgel” – fogalmazott Austin. A tárcavezető szerint Moszkva városokat és jelentősebb területeket is elfoglalhat, de olyan „provokatív politikai cselekményekhez” is folyamodhat, mint a szakadár területek elismerése.    

A védelmi miniszter kiemelte, hogy Moszkva hónapok óta „következetesen és egyenletes ütemben” vonultatja fel katonai erőit Ukrajna határa mentén, amit az orosz haditengerészet is támogat.    

Austin szerint a konfliktus nem elkerülhetetlen, és hozzátette, hogy még nem késő a helyzetet diplomáciai úton rendezni. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok továbbra is szorosan együttműködik NATO-szövetségeseivel, és „utat kínál Oroszországnak a válság helyett a nagyobb biztonság felé. Ennek a helyzetnek nem kell konfliktussá fajulnia. Ő (Putyin) dönthet úgy, hogy visszavonul, és kiadhatja ezt a parancsot a csapatainak. Választhatja a párbeszédet és a diplomáciát” – fogalmazott a miniszter.

Bárhogy is dönt, az Egyesült Államok kiáll szövetségesei és partnerei mellett”

– tette hozzá Austin. A tárcavezető kiemelte, hogy az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy segítsen Ukrajnának megvédeni magát, egyebek között további páncélelhárító fegyverekkel. A sajtótájékoztatón részt vett Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke is, aki azt mondta, hogy nem áll szándékukban bevetni amerikai csapatokat egy Oroszország elleni offenzíva részeként. „Senkit nem vetettünk be. Senkit nem telepítettünk a helyszínre. Csak növeljük a készültségi szintünket” – fogalmazott. Milley szerint sem az Egyesült Államoknak, sem a NATO-nak nem áll szándékában katonai erőket felvonultatni Oroszország ellen.    

Az Egyesült Államok kormányának irányelve, hogy továbbra is támogassa a független Ukrajnát és céljait. Mi pedig továbbra is arra törekszünk, hogy javítsuk önvédelmi képességüket”

– tette hozzá a tábornok. Milley szintén felhívta a figyelmet, hogy Oroszországnak a diplomáciai megoldásra kellene törekednie. „A fegyveres beavatkozásnak mindig az utolsó eszköznek kell lennie. A siker itt a párbeszéden múlik” – fogalmazott a katonai vezető.

(MTI)

Fotó: Nicholas Kamm / AFP