Márki-Zay Londonba megy, hogy „Fidesz elől menekülőkkel” találkozzon

2022-01-26 09:50:18
A baloldal miniszterelnök-jelöltje elmondta: közülük „többekkel” is lesz módja találkozni.

Márki-Zay Péter Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében jelentette be, hogy Londonba utazik. A baloldal miniszterelnök-jelöltje közölte: Magyarország hazavárja „mindazokat, akik a Fidesz és a kiváltságosok által uralt viszonyok elől menekülve külföldön kénytelenek keresni boldogulásukat”.

Közülük többekkel lesz módom találkozni ma kezdődő londoni látogatásomon”

– tette hozzá a hódmezővásárhelyi polgármester.

Bejegyzésében arra is kitért, szerinte egyébként „Orbán tudatosan próbálja megnehezíteni a külföldön dolgozó és tanuló magyarok szavazását azzal, hogy bár a kettős állampolgárok tudnak levélben szavazni, a külföldön élő magyarok számára ezt a lehetőséget 12 év alatt sem volt képes biztosítani”.

Márki-Zay ugyanakkor hozzátette: ők majd ezen is változtatnak „a kormányváltás után”.

Nyitókép: Kőhalmi Péter / AFP