Bloomberg: Orbán a romákat is célba vette

2022-01-24 09:17:19
Miután az Európai Unió felismerte, hogy Orbán modellje terjed a blokkban, megpróbálják pénzügyileg kivéreztetni – írja a portál.

A magyar miniszterelnök politikája esettanulmány lett a feltörekvő populisták számára és intő tanmese a demokráciát védelmezőknek – írta a Bloomberg kritikus hangnemben. A lap úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor az elmúlt 12 évben felszámolta hatalma ellenőrzését: átalakította „a korábban független” intézményeket, és szövetségeseit nevezte ki többek között a bíróság, a médiahatóság és a legfőbb ügyészség élére, valamint

a médiát arra használta, hogy elfojtsa az ellenzéki hangokat és elmélyítette kapcsolatait olyan tekintélyelvű rendszerekkel, mint Oroszország, vagy Kína.

„Orbán uralma az eddigi legnagyobb próbatétele előtt áll”

A lap továbbá kiemelte, hogy szerinte Orbán a romákat és az LMBTQ közösség tagjait is célba vette. A portál azzal érvelt, hogy a többség jogai elsőbbséget élveznek – és 2019-ben

Magyarország volt az első uniós ország, amely elvesztette teljes értékű demokrácia minősítését a washingtoni Freedom House szerint.

A cikk szerint Orbán uralma az eddigi legnagyobb próbatétele előtt áll: az áprilisi választásokon az eddigi legerősebb ellenzéki összefogás ellen kell majd harcolnia, továbbá miután az Európai Unió felismerte, hogy Orbán modellje terjed a blokkban, megpróbálják pénzügyileg kivéreztetni.

Nyitókép: Facebook