A tömeges migráció amerikai pokla – a Darién régió

2022-01-21 12:01:00
Zöld pokol vár mindazokra, akik gyalogszerrel indulnak Dél-Amerikából a remélt végcél, az Egyesült Államok felé: a Darién régió tömegek útját állja el – sokan odavesznek a dzsungel mélyén.

Írta: Veres Kristóf György (Migrációkutató Intézet)

 

Joe Biden amerikai demokrata elnök 2021. január 20-i beiktatása óta közel 1,8 millió irreguláris migráns érkezett az Egyesült Államok déli határához, ami abszolút történelmi rekordnak számít. Jóllehet a jelentős részük Mexikó és az Északi-háromszög országainak – Guatemala, Honduras, El Salvador – állampolgára, azonban folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik az USA közvetlen szomszédságán kívülről indulva, Dél-Amerika érintésével próbálnak eljutni az Egyesült Államokba.

A Kolumbián keresztül észak felé tartó embertömegnek csak igen kis hányada látta meg a napvilágot Dél-Amerika egyik országában, a jelentős részük már eleve gazdasági bevándorlóként érkezett a régióba. A migránsok között jelentős arányt képviselnek a kubaiak és a haitik, akik hosszú évekkel, évtizedekkel korábban telepedtek le Brazíliában vagy Chilében egy jobb élet reményében. Amikor viszont megtudták, hogy Biden eltörölte elődjének határvédelmi intézkedéseit, és 11 millió, már az USA-ban tartózkodó illegális bevándorlónak készül amnesztiát adni, keservesen megteremtett egzisztenciájuk hátrahagyták és északnak indultak egy „még jobb” élet reményében. Rajtuk kívül a Kolumbiából induló migrációs útvonalra kényszerülnek azok is, akik egyébként nem kapnának vízumot Közép-Amerikában: közel-keleti, észak- és közép-afrikai országok állampolgárai, akik repülőn jönnek a régióba, majd gyalog vágnak neki a közel 5000 kilométeres útnak az USA déli határhoz.

A Dél-Amerikából induló irreguláris migránsok Kolumbiából Panamába

csak a Darién régión keresztül tudnak átjutni. 

A Darién régió egy hegyekkel és zuhatagos folyókkal sűrűn tagolt, dzsungellal borított, nagyrészt lakatlan térség Kolumbia és Panama határán, amelyen nem vezet keresztül semmilyen műút – ezzel évszázadok óta elvágva egymástól a két Amerikát.

Darién régió: Amerika szűk keresztmetszete

 

A terület angol neve – „Darién hasadék” (Darién Gap) – is az épített infrastruktúra teljes hiányára utal, ugyanis a Jeges-tenger egyik alaszkai öblét a Horn-fokkal összekötő, a teljes amerikai kontinens átszelő pánamerikai autópálya csak ezen a körülbelül 100 kilométer hosszúságú szakaszon nem épült meg. Az észak felé tartó migránsoknak ezt a sokszor „áthatolhatatlanként” jellemzett vadont kell leküzdeniük gyalogszerrel, amely egy jó edzésben lévő, megfelelő túrázó és hegymászó eszközökkel rendelkező embernek is 4-5 napba telik. A Kolumbiából induló, átlagos, vagy annál rosszabb fizikumú migránsok azonban jellemzően hétköznapi ruhákban, professzionális felszerelés nélkül vágnak neki a sűrű dzsungellal benőtt sziklaszirteknek, a nők sokszor csecsemőket cipelve gázolnak át az esőzésekkor örvénylő folyamokká duzzadó patakokon.

Nekik az átkelés 7-10 napot vesz igénybe, amennyiben nem tévednek el. 

A washingtoni székhelyű Center for Immigration Studies (CIS) 2021 decemberében panelbeszélgetést rendezett a Darién régiót átszelő migrációs útvonalról, ahol a panamai dzsungelt megjárt amerikai haditudósító, Michael Yon részletesen beszélt az esőerdő sűrű lombkoronája alatt látott borzalmakról. Elmondása szerint a Darién régió tele van halottakkal és haldoklókkal, a Kolumbiából indulók körülbelül egytizede nem éli túl a veszélyes utat. Egy átlagos évben 7-8 ezer ember kísérli meg az átkelést, azonban becslések szerint 2021-ben több, mint százezren próbáltak a dzsungelen keresztük Panamába jutni, 10%-os halálozási rátával számolva ez tízezer halottat jelentene.

Az észak felé tartó migránsoknak három hegységen kell átkelniük, a harmadik magaslatot Halálhegynek (Montaña de la Muerta) nevezik, Yon szerint a Darién itt szedi a legtöbb áldozatát. Sokan megcsúsznak és halálra zúzzák magukat a sziklákon, sokan eltévednek a kanyargós ösvényeken, és

napokig, hetekig bolyonganak a szirtek között, amíg el nem fogy az élelmük.

Még többen vannak azok, akik a hegy lábánál ragadnak, mert egyszerűen nem bírnak továbbmenni. 

A Halálhegy árnyékában rekedt migránsok közül Yon elmondása szerint sokan egy az első világháború lövészárkaiból is ismert betegség miatt képtelenek folytatni az útjukat. A legtöbben megfelelő csizma nélkül vágnak neki a dzsungelnek, a hétköznapi cipőkben ugyanakkor nem lehet szárazon tartani a lábakat a sokszor bokáig érő sárban és folyók medrén keresztül vezető ösvényeken. A folyamatos nedvességtől felpuhult végtag felhólyagosodik, a fájdalmas, kipukkadt hólyagok alatt lévő érzékeny bőr ezután elfertőződik, majd fekélyesedik, végül pedig üszkösödik. A hétköznapi cipőkbe könnyedén behatoló finomszemcsés homok pedig csak tovább irritálja bőrt, gyorsítva a betegség lefolyását. A lábukat borító fekélyek miatt mozgásképtelenné vált migránsok egyetlen halovány reménye, hogy társaik valahogyan keresztülvonszolják őket az út utolsó szakaszán. Az esőerdő azonban számos más módon is szedi áldozatait. Yon szerint a hirtelen jött esőzéseket kísérő villámárvizek után a folyók rendszeresen sátraikba és hálózsákaikba gabalyodott halottakat mosnak partra.

Migránstábor a dariéni dzsungelben (Yader Guzman / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)

 

A migránsok azonban nincsenek egyedül a dzsungelben, a Darién régió ugyanis nem teljesen lakatlan. A Center for Immigration Studies által szervezett panelbeszélgetésen részt vett Francisco Agapi, a Darién régióban található, hét őslakos törzs által lakott Cémaco körzet elöljárója. Agapi a legnagyobb, Embera nevezetű törzsnek a tagja, a Kolumbiából érkező irreguláris migránsok először az ő 2-300 fős, Bajo Chiquito nevű közösségével találkoznák a dzsungel panamai oldalán.

Agapi közösségében nincs internet, mobiltérerő vagy áram,

Bajo Chiquto lakosai ragaszkodnak hagyományos, őshonos életmódjukhoz. A rájuk zúduló tömeges migráció azonban az utóbbi hónapokban végveszélybe sodorta a kultúrájukat. A közösség fiatalabb tagjai ahelyett, hogy hagyományos mezőgazdasággal foglalkoznának, jelentősebb pénzösszegekért cserébe vezetőnek szegődnek a migránsok mellé az esőerdő hátralévő részére. Az így szerzett pénzből azután elutaznak Panamavárosba, ahol alkoholt és kábítószereket vásárolnak, amit az őshonos törzsek tagjai között terjesztenek. Agapi a fiatalok körében egyre súlyosabb alkoholizmusért és a drogfüggőségért a közösségükbe áramló nagy mennyiségű készpénzt okolja; korábban ugyanis Bajo Chiquito lakosai nem tudták volna miből kifizetni ezeket a szereket. Agapi szerint az alkoholra és a drogokra vezethető vissza, hogy közösségében szinte futótűzként terjed az erőszak: a fiatal férfiak és serdülő fiúk olykor bandákba verődve támadják meg és rabolják ki a migránsokat a rengetegben, a védtelen nőket pedig sokszor megerőszakolják. 

A tömeges migráció nemcsak Bajo Chiquito társadalmi szövetét szaggatta meg, hanem súlyos környezeti problémákat is okozott a közösség tagjainak. Az Embera törzs tagjai szoros szimbiózisban élnek a háborítatlan őserdőt átszelő kristálytiszta folyókkal és patakokkal, ezekben fürdenek nap mint nap. Agapi elmondása alapján azonban az utóbbi hónapokban a dzsungelt átszelő folyóvizek szennyezetté váltak, az emberi ürüléktől bűzlő zavaros víz egyre több szemetet sodor magával. Emellett a villámárvizek által elsodort holttesteket a folyók sokszor Bajo Chiquito mellett mossák partra, a közösségnek azonban nincsenek meg az eszközei az elszállításukra, ami súlyos közegészségügyi problémát jelent.

A folyóvizeken túllépve az a természeti környezet, amely könnyedén el tudja tartani Agapi 2-300 fős, hagyományos életmódot folytató közösségét, lassan összeroppan az áthaladó migránsok ezrei által okozott terhelés alatt.

Bajo Chiquitót szó szerint maga alá temeti a szemét,

a közöséget nemrég meglátogató Tom Tiffany amerikai kongresszusi képviselőnek az első dolog, ami érkezésekor feltűnt, az orrfacsaró bűz volt. Tiffany számára megrázó volt látni, hogy a település közepén lévő aprócska iskola köré a helyieknek kordonokat kellett rögtönözniük. A képviselő végignézte, ahogy a kerítés egyik oldalán a kisgyermekek épp egy iskolai műsort adnak elő, miközben a túloldalon migránsok százai táboroznak és végzik a dolguk ott, ahol éppen éri őket szükség. 

Panamaváros: modern civilizáció a zöld pokol tőszomszédságában

 

Hol vannak a panamai hatóságok ebben a helyzetben? Miért engedte át a panamai határőrség a déli határ feletti kontrollt a migránsoknak és az embercsempészeknek? Panama a leggazdagabb latin-amerikai országok közé tartozik, a Csehország méretű, 4,3 millió lakosú köztársaságban az egy főre jutó GDP 2019-ben körülbelül a mexikói másfélszerese, a guatemalai több mint háromszorosa és a hondurasi hatszorosa volt. Az elmúlt években a panamai kormány migrációs politikájára az elemzők a „szabályozott áramlás” (controlled flow) kifejezést használták. Ennek keretében a hatóságok

a Darién régión keresztül érkező migránsokat az ország déli részén fogadótáborokba gyűjtik össze,

ahol élelmiszert és orvosi ellátást biztosítanak nekik. Ezután buszokkal az ország északi határához szállítják őket, ahol ugyancsak táborokban várják meg, hogy a Costa Rica-i hatóságok beengedjék őket az országba, hogy folytathassák útjukat az USA déli határa felé. Az éveken keresztül olajozottan működő rendszer azonban jelentős nyomás alá került az elmúlt hónapokban. Erika Mouynes, Panama külügyminisztere már 2021 októberében kongatta a vészharangot: szerinte a teljes összeomlás szélére jutott panamai hatóságok már sem elégséges élelmet, sem megfelelő orvosi ellátást nem tudnak biztosítani a délről érkező tömegeknek. A miniszterasszony becslése szerint októberben naponta körülbelül ezer ember érkezhetett az apró közép-amerikai köztársaságba.

Hogyan lehetne megoldani a válságot? Mouynes miniszterasszony a panamai hatóságok tehermentesítésére egy regionális migrációs együttműködés megteremtését sürgeti. Ugyanakkor az USA-ban az ellenzékben lévő republikánus politikusok nem a Darién régión keresztül vezető migráció menedzselésében, hanem felszámolásában érdekeltek. Egyesek szerint

elég lenne egy telefonhívás Biden elnöktől, hogy a panamai hatóságok megpróbálják feltartóztatni a délről érkező migránsokat.

A Darién régióban élő Francisco Agapi szerint azonban a közép-amerikai ország határőrsége akkor sem tudna megálljt parancsolni a korábban soha nem tapasztalt migrációs hullámnak, hogyha amerikai nyomásgyakorlásra a panamai kormány erre utasítaná.

Egy dologban azonban egyetértettek a panelbeszélgetésen résztvevő szakértők: ha az USA déli határán újra bevezetnék a 2021 előtt érvényben lévő drákói határvédelmi intézkedéseket, és Biden elnök nem próbálna mindenáron tartózkodási engedélyt adni az országban élő illegális bevándorlóknak, akkor biztosan kevesebben kísérelnének meg a Darién régión keresztül eljutni az Egyesült Államokba. 

 

Nyitókép: migránsok kelnek át egy dariéni folyón Észak-Amerika felé (YADER GUZMAN / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP)