Nem vagyok sztárpap, és nem is szabad annak lenni

2022-01-13 18:54:14
Barsi Balázs
777blog
Az embert vezetni kell, nem kísérgetni. Interjú.

„Hosszú idő után nem Sümegen, hanem Szécsényben ünnepelte az új esztendőt, milyen várakozásokkal tekint 2022-re?
Érdekes az időhöz való viszonyom, alighanem csalódást kell okoznom. Szilveszterkor mindig azt mondják körülöttem, hogy készítsünk egy nagy összesítést, zárjuk le az óesztendőt – de ez nekem sosem sikerül. Még a gyónásra is nehéz felkészülnöm! Ha összegeznem ennyire nagy kihívás, akkor képzelheti, hogy előrefelé milyen nehezen tekintek: a napi feladatokba kell nagyon mélyen benne lennünk és ott kapunk olyan irányokat, amelyek tovább visznek bennünket. Biztos, hogy az életünk egy bizonyos részén következik be, hogy például a könyvek »ránk találnak«. Hogy milyen úton az egy csoda, de mégis mindig akkor, amikor szükségünk van rá. A feladatok is ránk találnak, így bontakozik előttünk az élet. Nem vagyok tele tervekkel, mert tudom, hogy a mai nap feladataiból következik majd a következő lépés.

Milyen érzésekkel tért vissza tavaly Szécsénybe – különösen úgy, hogy immáron nem egy közösség vezetőjeként, hanem annak megbecsült tagjaként van jelen, fiatalabb szerzetesekkel együtt. Tulajdonképpen ez egy új életszakasz Balázs atya életében.
Teljesen új életszakasz, és őszintén megvallva kicsit novíciusnak is éreztem magamat, mert mindent meg kellett tanulnom, hogy mi hol van, alkalmazkodnom kellett. Mégis, valami hatalmas felszabadultságot érzek! Őszintén nem értem – pedig nem vagyok különös lény – hogy miért van az, hogy ha egy püspök vagy plébános nyugdíjba megy, akkor majdnem, hogy összeesik. Nem örül, hogy nyugdíjba kerül? Az élet bontakozódik ki előttem: már nem vagyok felelős semmiért, ezért egy sokkal mélyebb felelősség van bennem. Érzem, hogy itt kell lennem. Nem én vagyok a házfőnök, a novíciusmester, és mégis azt érzem – nem szeretném, ha nagyképűségnek venné – hogy nagyon itt kell lennem.

Ez az érzés, és a vezetői szerep »leadása« szabadságérzetet is jelent?
Óriásit, teljes felszabadulást.

Mit jelent ez a felszabadulás, mi az a teher, ami lekerült a válláról?
Ötven éve vagyok pap, mégis éppen a mostani karácsonykor gondolkodtam el, hogy amit megtapasztalok, az valami hihetetlen: mintha újra gyermek lennék! (Nevet!) Korábban mindig mindennel nekem kellett törődni: az énekekkel, azok kinyomtatásával, a konyhai feladatokkal, hogy a templom hogyan néz majd ki, kinek adunk ajándékot – és most ez mind lekerült rólam. Hihetetlen felszabadultság! Hiányzik a közösségünkből az a korosztály, aki ezeket a feladatokat jól el tudja végezni, mert ha őszinte vagyok, akkor a mi kis szécsényi »családunkban« mint egy nagypapa korú testvér vagyok jelen. De ennek a kornak is gyönyörűen sok szépsége van! A húgom nagymama már, egyre inkább veszem észre és tapasztalom, hogy amit a nagyszülő mond az olyan mélységben hull az emberi lélekbe, ahonnét már csak egy mélység létezik: az Istennel való kapcsolat. Lehet, hogy ezek a nagyszülői gondolatok akkor jutnak az eszünkbe, amikor már 80 évesek vagyunk, de mégis megmenthetnek bennünket. Nem tudom, hogy miért van ez. Lehet, hogy azért, mert a két egymást közvetlenül követő nemzedék között mindig van egy kis súrlódás, egy »hatalomátvétel«. Itt viszont nincsen!”

Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.