Jakab Péter megszólalt Márki-Zay Péter esetleges elmozdításáról

2021-12-28 20:36:00
„Nincs ilyen törekvés” – szögezte le a Jobbik elnöke.

Jakab Péter az Inforádió Aréna című műsorában válaszolt a miniszterelnök-jelölt cserére vonatkozó kérdésre, valamint beszélt a közös kormányprogramról, a hetedik frakcióról és a határon túliak szavazati jogáról is.

Kis híján kész a baloldali kormányprogram

Amikor leült Gyurcsány Ferenccel egyeztetni, Jakab Péter azt kérte, hogy mondják ki: mindenképpen lesz elszámoltatás. Úgy véli sikerült ebben a kérdésben nemzeti minimumot elfogadni. Elmondása szerint az ellenzéki együttműködés azzal kezdődött, hogy az alapkérdésekben megegyeztek, majd ezt követte a szakértőknek a részleteket kidolgozó munkája, és

10 százalék híján már gyakorlatilag összeállt az ellenzék kormányprogramja.

Fajsúlyos viták nincsenek, de amiben még nem tudtak megállapodni, azokban a kérdésekben a színfalak mögött egyeztetnek.

A hetedik frakcióról

Márki-Zay Péter többször is beszélt egy új, jobbközép párt létrehozásáról, ami az ellenzéki összefogás hetedik frakcióját jelenthetné a parlamentben. Jakab Péter ezzel kapcsolatban kifejtette: Márki-Zay Péter arra kapott felhatalmazást, hogy összehangolja a hatpárti sokaságot, az emberek pedig nem még több pártot akarnak, hanem egységes ellenzéket.

Nincs ilyen törekvés

– szögezte le Jakab Péter a Márki-Zay Péter elmozdítására, a miniszterelnök-jelölt cseréjére vonatkozó kérdésre. A Jobbik vezetője még utalás szintjén sem hallott ilyen gondolatot. A nyilvánosságra hozott, belső használatra szánt közvélemény-kutatást Jakab Péter szerint egyik ellenzéki pártelnök sem látta.

A határon túliak szavazati jogáról

Jakab Péter elismerte, hogy a határon túliak jogait illetően még vannak viták, nincs egységes összellenzéki álláspont, de a Jobbik megreformálná a szavazati jogot, mert a határon túliaknak nem az az érdekük, hogy pártlistákra adják le a voksaikat. Helyette egy olyan verziót vázolt, amelyben például a székelyek a saját közösségükből szószólót küldhetnének a magyar parlamentbe, és vitakérdés lehet az is, hogy a szószóló rendelkezzen-e szavazati joggal.

Nyitókép: MTI / Illyés Tibor