Niedermüller és a többiek: új fokozatban az egyházellenes gyűlölködés

2021-12-15 12:01:00

Szilvay Gergely
Mandiner
Niedermüller Péter felháborító stílusban politizálja át az egyházak örök álláspontját, az ellenzék céljainak szolgálatába állítva azt. De itt van Von der Leyen, az EU bírósága és a Velencei Bizottság is.

Teljes tudatlanságról tanúbizonyságot tevő posztot tett közzé a 7. kerület polgármestere, a DK-s politikus Niedermüller Péter, híven a DK-s kommunista hagyományokhoz. Ehhez hasonlóan, az ötvenes évek egyházgyűlöletét idéző módon sikerült felháborodnia Urfi Péternek is a 444-en.

Az apropó 14 magyar egyház nyilatkozata, amiben kiállnak a házasság biblikus alapjai mellett, miszerint a házasság egy férfi és egy nő kapcsolataként jöhet létre. 

A dolog azért releváns, mert

von de Leyen kijelentette, hogy ami az egyik tagállamban család, az a másikban is az kell legyen; az Európai Bíróság szerint úgyszintén ami szivárványcsalád ott, azt annak kell elismerni itt is; emellett pedig a Velencei Bizottság, ami az Európa Tanács tanácsadó szerve, kritikával illette a magyar gyermekvédelmi törvényt, mégpedig ideológiai alapon, mondván, hogy  a születéskori nem védelme sérti a transzneműeket. Ez azért ideológiai állásfoglalás, mert ezzel a Velencei Bizottság állást foglalt egy bizonyos (a természettudomány ismereteivel ellentétes) emberkép mellett, ami a gender-ideológiában fejeződik ki

És ott van Márki-Zay Péter, a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje, aki kereszténynek adja el magát, eközben pedig mindennek ellentmond, ami keresztény, például kiállt a melegházasság bevezetése mellett is.

Minderre reagálhattak az egyházak, köztük a katolikusok, az ortodoxok, a protestáns felekezetek és két zsidó közösség.

Semmi mást nem tettek, mint megerősítették mindazt, amit mindig is tanítottak. 

Niedermüller azt kérdezi, hogy ki hatalmazta fel erre az egyházakat. Nos, a válasz elég rövid: Isten. Az pedig szánalmas, hogy a DK-s politikus minden jel szerint mennyire nincs tisztában a hagyományos keresztény és zsidó tanítással. Vagy csak úgy tesz, mintha nem lenne tisztában vele, és a kampány miatt épp ő csinálja azt, amivel az egyházakat vádolja: a pártpropaganda eszközévé süllyeszti őket.

Őszerinte ugyanis az egyházakat nem a Teremtő, hanem a Fidesz propagandaosztálya hatalmazta fel a házasság természetével kapcsolatos nyilatkozattételre. Ez a feltételezés azonban, mondjuk úgy, a baloldali ellenzék propagandájába illik. Ők akarják azt a látszatot kelteni, hogy az egyházak a jobboldali politika eszközévé váltak. Nem az egyházak tehetnek róla amúgy, hogy évszázadok óta a jobboldali-konzervatív politika áll közelebb a tanításukhoz.

Mindig rácsodálkozom, hogy mind az LMBTQ-mozgalom, mind a baloldal milyen teátrális módon képes álmeglepődést produkálni, amikor az egyházak LMBTQ-témában szólalnak meg, a hagyományos felfogást képviselve. Mintha most hallanák először. 

Az egyházak kicsit régebb óta léteznek, mint a Fidesz, a DK, az LMBTQ-mozgalom, az EU és a Velencei Bizottság.

A katolikus Katekizmus latin referenciaszövege például 1997-ben jelent meg, és abban is az előző évszázadok tanítása szerepel, reflektálva új témákra is. (Vonatkozó részek itt. Egyébként az azonos neműek házasságának elképzelését könnyedén lehet kritizálni.)

Niedermüller, Urfi és mindenki más is valószínűleg ezzel tisztában is van, mégis hisztit rendeznek. 

Von der Leyen és az Európai Bíróság pedig úgy látszik, mindig a legliberálisabb országokat tartják követendőnek, hiszen álláspontjuk lényegében ezt jelenti: mindenki köteles követni az épp leghaladóbb államokat. A sokszínűség nem sok színt jelent (ennyit a szivárványos zászlóról), hanem azt, hogy ugyanazt a színt, a progresszív-liberális LMBTQ-álláspontot más árnyalatban képviselhetik a tagállamok, feltéve, hogy igyekeznek mindig minél hamarabb a legliberálisabbra árnyalni magukat. Ez egyértelműen ideológiai nyomás.

S ott van még a Velencei Bizottság, ami elvileg tanácsadó testület. Sergio Bartole olasz jogászprofesszor a kezdetektől, 1992-től tagja volt a testületnek. 2020-ban jelent meg The Internationalisation of Constitutional Law: A View from the Venice Commission című kötete, melynek címe igen árulkodó: „Az alkotmányjog nemzetköziesítése: a Velencei Bizottságból nézve”. Bartole ebben megjegyzi, hogy szerinte létezik egy közös európai alkotmányos hagyomány, de ennek nem voltak részesei a közép-európai országok a maguk többször megszakított, a nyugati liberális demokrata felfogástól különböző hagyományától. Innen már elég könnyű sejteni, hogyan segíti a bizottság a közép-európaiakat az „alkotmányos átmenetben”. Hozzáteszi, hogy a bizottság alapvetően a „mediterrán modell” és a kelseni jogfilozófiai szempontok híve. A bevezetőben leírja azt a mondatot: „Magyarország és Lengyelország olyan alkotmányos és jogi módosításokat fogadott el,

amelyek megszegik a közös európai alkotmányos hagyományokat.”

(Mely hagyományok, mint maga korábban utal rá, nem közösek ilyen módon.)  Emellett pedig „az illiberális demokráciák felemelkedése veszélyezteti az eredmények földrajzi terjedését”. Bartole legalább őszinte és nyílt sisakos módon írja le a Velencei Bizottság szempontrendszerét. 

Urfiból és Niedermüllerből hiányzik az ilyesfajta reflexió. De hiányzik belőlük a minimális tájékozottság is, viszont sugárzik belőlük az egyházgyűlölet. Az is kérdés számomra, hogy az ilyen megszólalások mennyire járulnak hozzá az európai keresztényellenesség növekedéséhez.