Mire lenne jó egy Párizs–Budapest tengely?

2021-12-14 07:11:00

Kohán Mátyás
Mandiner
Érdekszövetségnél többet kár is várni Macrontól. De az érdekszövetséget is van mire használni a jelen európai csatározásaiban.

Háború van. Az Európai Bizottság mindkét konzervatív modellállamnak teljes gőzzel ment neki, hogy elérjen... nos, igazából ők sem tudják, pontosan micsodát is, mert a stratégiai gondolkodás hiányát épp a mi csuklóztatásunkkal próbálják elpótcselekedni a szemük elől.

A lengyelek visszaüzenték a hadat, az uniós befizetések megtagadásával, illetőleg minden megvétózásának belengetésével teljesen egyértelművé tették, hogy a lojális együttműködés elve halott. Vagy tetszhalott. Remélhetőleg minél rövidebb ideig. Ez a lengyel stratégia, amelyhez lengyel gazdasági ágyúk kellenek, meg az a hatalmas pozitív PR, amellyel a mondvacsinált migránsválságot kikotyvasztó Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök volt szíves ősszel megajándékozni a lengyeleket.

Amikor Tölgyessy Péter alkotmányjogász, a hazai politika veterán szakértője a 444-nek adott hosszú interjújában aggodalmát fejezte ki, mert Magyarország – mint ahogy minden nagy 20. századi tragédiája előtt – most is ellentétbe látszik kerülni a nagy angolszász demokráciákkal, félig rávilágított a magyar stratégiára, amely finomabb és talán okosabb is a lengyelnél:

el kell érni, hogy az európai nagyhatalmak hazánk megítélésében ne legyenek egységesek.

S most, amikor a németek egy ideig egyértelműen nem lesznek a barátaink, az olaszok a következő választásig hibernálták magukat külpolitikailag, Nagy-Britannia pedig egyértelműen az USA szekundánsaként fog mostantól mozogni a nemzetközi térben, a francia-német V4-ellenes egység megbontása kulcsfontosságú. A franciák mégiscsak franciák – barátok aligha leszünk.

A fontos nem is ez, hanem hogy elég ügy legyen, amelyben Németországgal nem értenek egyet – velünk pedig igen. Berlin, London, Washington és Párizs egységfrontját meg kell osztani a magyarok elleni küzdelemben. Ez a régi Orbán-doktrína európai kiterjesztése: míg a világpolitikában azt kell elérni, hogy Berlin, Moszkva, Peking és Ankara egyszerre legyen a sikerünkben érdekelt, a jelen feszült politikai helyzetben egyetlen reális célunk, hogy Berlin, London, Washington és Párizs inkább akarjon egymásnak rosszat, mint nekünk. Atom,

mezőgazdaság, katonák, mindegy – csak ne legyen mindenki ellenünk.

Amikor Tölgyessy Péter a történelmi analógiáját meghúzta, nem kalkulálta bele a németeket, akik mindig csalhatatlan pontossággal szagolják ki a történelem rossz oldalát. El is vesztettek két világháborút, az NSZK–NDK-megosztottság terheit pedig évtizedekig cipelni fogják még. Szászország ma is inkább hasonlít egy nyugatlengyel megyére, mint saját anyaországának nyugati felére, s csak egyszer kell valahol nyernie az AfD-nek, hogy ez fájdalmasan világos legyen.

Mi többször is vakon követtük őket a nemzethalálba, s vezetőink még egy Hitler-kaliberű zsarnoknál sem vették észre, hogy gazemberekkel tárgyalnak. Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a minket két tragikus háborúba belekényszerítő németekkel előbb és élesebben fordultunk szembe, mint az angolszász demokráciákkal, melyekből a nagyobbiknak még mindig csak a bajszát húzogatjuk, a kisebbik felé meg kacsintgatunk is. Nem, Magyarország most nem szembefordul a meggyengült, s ráadásul nem is Európára koncentráló angolszászokkal, hanem megtanul valami nagyon hasznosat, ami a történelemben még sohasem ment neki: a németek ideológiájába vetett vakhit és az abból törvényszerűen következő csúfos bukás helyett

egyszer végre száraz, hideg és érzelemmentes dealt kötni a franciákkal.

Dealt, nem szövetséget – legfeljebb érdekszövetséget. Ennél többet az ideológiamentes Macrontól kár is várni. De az érdekszövetség is egyfajta szövetség. A háborúnál pedig még mindig sokkal, de sokkal jobb.

A magyar–francia tengely egyébként is a németek vérében fogant – konkrétabban Manfred Weberében, akit Macronnal vállt vállnak vetve ütöttünk ki a bizottsági elnöki székből. Ez volt a főpróba, most pedig az igazi, nagy dealnek kell jönnie Franciaország és a V4-ek között: atomról, mezőgazdaságról és katonákról. Most nem Németország mögé állunk Franciaországgal szemben, hanem közéjük. És ez nekünk jó lesz.

A lényeg egyszerű: atomra épített stabil, olcsó energiaárakkal nyugatra és keletre is ipart-jólétet szipkázni el a németektől; az EU-s mezőgazdasági támogatások megőrzésével segíteni Franciaországnak megőrizni előnyét az európai élelmiszerpiacon, egyben adni egy esélyt a harminc éve várt, de soha be nem következett, Lázárék által is propagált önellátási agrárreneszánszra; s egy önálló európai hadsereget építeni, mellyel kiránthatjuk Európát végre Amerika egyre bizarrabb külpolitikai projektjeinek elvtelen kiszolgálásából, s a franciáknak újra nemzetközi súlyt, gloire-t, magunknak meg hatékony határvédelmi eszközt szerezhetünk.

Ebben állhat a deal, és nem másban – de ez már pont elég ahhoz, hogy Németország és Franciaország egymásnak ugorjon, helyettünk egymással veszekedjenek, mi pedig

a franciákkal együtt, gazdaságilag megerősödve várhassuk Németország és Észak-Európa előbb-utóbb úgyis esedékes kijózanodását.

Ne tévedjünk: a városi liberális értelmiségiekre, valamint jobb- és balközép, republikánus és szocialista árvákra építő Emmanuel Macron soha nem fog nekünk különösebb gesztusokat tenni. De ez nem jelenti azt, hogy ne kátyúzhatnánk vele együtt porhanyósra az Unióban ellenünk fenekedő északiak és németek útját, s egy új, jó eséllyel jobboldali olasz kormánnyal együtt ne keríthetné be a magyarellenes magországokat egy visegrádi-déli összefogás. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt pár évben igencsak félszívvel visegrádozó csehek és szlovákok szájában a franciák jelenléte valahogy mindig megindítja a pavlovi reflexet egy-egy geopolitikai projekt iránt.

Félreértés ne essék: a budapesti V4-Macron-csúcstalálkozó egyértelműen Orbán Viktor megállapodásra nyújtott keze volt a főétel. A francia nagykövetség sofőrjeinek félszoba méretű, levegőtlen gardróbjában, nyilván teljes szándékossággal az országot jelentő magyar zászló nélkül celebrált, megalázó Karácsony–Macron–Márki-Zay randevú csak súlytalan szívesség volt a nyugati sajtónak meg a francia közvéleménynek. Az esti sajtótájékoztató minden kétséget kizáróan megmutatta, hogy a magyar-francia dealre itt van az esély. Ez nem a késő, de nem múló európai jobboldali egység, nem közös értékeken alapul, hanem önös érdekeken, s tartalmaz franciákat, így nehéz is iránta érzelmileg lelkesedni – de így is

kitűnő esély arra, hogy valamennyi uniós mozgásterünk a következő pár viharos évben is legyen.

S mindez csak petit déjeuner arra az esetre, ha a francia elnökválasztáson a nekünk kevésbé kedvező forgatókönyv szerint Macront választják újra.

Ha Franciaországnak ráadásul még jobbos elnöke is lesz – amire nagyon is megvan az esély –, akkor nyílik majd meg igazán a joggal áhított mozgástér.

Nyitófotó: OV FB