Magyar médiajelentés 2021: abszolút egyoldalú források alapján ítélték el hazánkat

2021-12-14 22:11:43

Szilvay Gergely | Nagy Gábor
Baloldali, a kormánnyal szemben szisztematikusan kritikus nemzetközi és magyarországi székhelyű szervezetek, ellenzéki, és a nemzetközi média magyar kormány ellenében állást foglaló orgánumai képezik az alapján a Médiapluralizmus Monitor jelentéseinek, amelyeket 7 évre visszamenőleg átfésültünk. Személyi átfedés is akad: például a jelentést jegyző kutató egyben az Átlátszó nevű baloldali portál munkatársa is.

A Média Pluralizmus Monitor „egy tudományos, holisztikus (teljességre törekvő – a szerk) erőfeszítés a médiaökoszisztémák egészségének dokumentálására, a médiapluralizmusra és médiaszabadságra leselkedő veszélyeket részletezve az Európai Unió tagállamaiban és néhány tagjelölt országban” – olvasható a hazánkkal szemben meglehetősen kritikus jelentés kapcsán. Korábbi cikkeinkben (itt és itt) már felfedtük, hogy a magasztos célok ellenére a 2021-es, Magyarországról szóló jelentés – amire a jogállamisági jelentés is hivatkozik – esetében

hányféle módon merülnek fel kételyek a tudományosság és az objektivitás tekintetében.

Korábban megnéztük, mennyi alátámasztatlan, véleményes kijelentés szerepel benne, amelyek teljes természetességgel kezelik objektív igazságként mindazt, amit a magyar ellenzéki sajtó és a normatív, nyugati kritikák ezzel egybecsengve állítanak a magyar médiahelyzetről, a jelek szerint meg sem kísérelve kiegyensúlyozni az idézett forrásokat. Emellett azt is felfejtettük, hogy a Svájctól Albániáig azonos módon felhasznált kérdéssorok, a nyugati médiamodellek globális normává emelése, a kutatás módszertanának átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége hányféle módon sértheti a tudományosság és az objektivitás kritériumait.

Most egy lépéssel tovább megyünk: egyrészt megnézzük, kik is készítették a legutóbbi országjelentést, valamint azt is, mennyire tekinthető tendenciának az, amit tapasztaltunk, hiszen 2014 óta készülnek ezek az országjelentések, előbb a CEU, majd most az ELTE berkein belül.

Bátorfy Attila a korábbi jelentések egy részénél (2014, 2017, 2020) is szerzőként volt jelen, a 2019-es magyar „különkiadásnál” pedig szakértőként idézik, ahol azt fejtegeti, hogy a 3155 magyar település majdnem mind fideszes, és a legtöbb helyi médiumot az önkormányzat adja ki. A jelentést készítők összetétele az évek során változott: a 2020-as csapat már tisztán ELTÉ-s, köztük a 888-as újságíróval purparléba bonyolódó Hammer Ferenc tanszékvezető és a szintén az Átlátszóval közös projektet vivő Galambosi Eszter. Korábban, a CEU-s időkben is körülbelül fix volt a névsor: Amy Brouillette, Marius Dragomir, Bognár Éva, Dumitrita Holdis is a Média, Adat és Társadalom Központjánál töltött be funkciókat. A 2019-es „magyar különkiadást” készítő csapat kakukktojás, mievl főleg belsősökre bízták a dolgot, így magyar nem is volt a szerzők között: Elda Brogi a Robert Schuman Centre munkatársa, ahogy Mario Viola de Azevedo Cunha és Pier Luigi Parcu, valamint Iva Nenadic – korábbi sportújságíró – is. Az 1984-es születésű Bátorfy alapvetően ELTÉ-s kötődésű, itt végzett kommunikáció és művészettörténet szakon, itt végzi doktori tanulmányait, emellett újságírást és információgrafikát oktat, mint fogalmazott, tudományos publikációi, kutatásai vannak, konferenciákra jár, azaz van tudományos munkássága. Volt a CEU médiakutatója, 2014-ben pedig nyári egyetemen Firenzében is tanult a módszertant éppen tesztelő Robert Schuman Központ keretein belül, s az Egyesült Államokban is tanult egy hónapot 2018-ban az International Visitor Leadership Programnak köszönhetően 2018-ban. Az Átlátszó mellett a Kreatív nevű magazin szakújságírója is volt nyolc évig.

Emellett azonban a média forgatagában is fel-felbukkan a neve, jelesül a baloldali Átlátszónál. Itt rendszeresen foglalkozott a jobboldali média, a sporttámogatások és az uniós források elköltésének kritikájával –, majd az ATLO adatvizualizációs projekt vezetője lett, ahol semleges témák mellett infografikára viszi többek között a kormányhoz köthető repülőgépek mozgását, a magyarországi nők helyzetét, és Magyarország „lecsúszását” a sajtószabadság-rangsorokon.

Az országjelentés másik szerzője a tíz évvel fiatalabb Szabó Krisztián. Ő, úgy tudjuk, mesterképzése során találkozott Bátorfy Attilával, aki gyakornokként hívta meg az Átlátszóhoz. Így lett a portál munkatársa, ahol a koronavírus-járvánnyal és az ellenzéki előválasztással foglalkozik, 2021-ben – főleg adatújságírói munkájáért – pedig Junior Prima díjat kapott.

Az, hogy két, a baloldali, kormányellenes Átlátszóhoz kötődő újságíró készítette a 2021-es országjelentést, persze még jelentené automatikusan azt, hogy elfogultak, de mint azt korábban kimutattuk, a hivatkozási rendszerük és narratívájuk erősen nyugati-progresszív. A jelentés nem említi meg Bátorfy Attila és Szabó Krisztián átlátszós kötődését.

Mint korábban feltártuk, a 2021-es jelentésben erőteljesen felülreprezentáltak voltak a magyar kormánnyal ideológiai alapon ellentétben álló médiumok, a nyugati normatív logikát közvetítő-számonkérő, s e szemszögből kiindulva kritikus intézmények és/vagy jól ismert érdekkonfliktus miatt kritikus szervezetek (például a CEU). De gyakori volt az önidézés (akár korábbi Médiapluralizmus Monitor anyagokból, akár a szerzők máshol publikált írásaiból) is. Ezzel szemben egyetlen alkalommal hivatkoztak kormányközelinek tartott szerv, az NMHH jelentéseire, arra is csak akkor, amikor éppen belső, általános kritikát fogalmazott meg a média kisebbségreprezentációja kapcsán.

Hogy tisztábban lássunk, ugyanezt az elemzést elvégeztük az összes korábbi országjelentésre, amelyik hazánkra vonatkozik – ebből a 2021-esen felül még 5 készült, bár a magyar országjelentések néhol elcsúszva jelentek meg az általános riportokhoz képest. A 2020-as magyar például csak 2019-re vonatkozott, mert a KESMA 2018-as megalapítása miatt a Robert Schuman központ sürgető szükségét érezte egy magyar különkiadásnak 2019-ben is az előző évre vonatkozólag, ráadásul kizárólag külföldi szerzőkkel.

Összesen 169 idézett forrást elemeztünk a hat országjelentés kapcsán. A „torta” szeletei meglehetősen egyenlőtlen méretűre sikeredtek. Persze jókora részt – az összes forrás 43,2 százalékát, 73 esetben – tették ki a puszta tényközlésre szorítkozó szövegek: főként jogszabály-szövegek, vagy értéksemleges statisztikák (KSH, IMF, Magyar Reklám Szövetség).

Az értéktelített források ennél érdekesebb képet mutattak. A kormánnyal szemben szisztematikusan kritikus, baloldali elkötelezettségű források teszik ki ugyanis a források 51,5%-át.

Ezen belül egyértelműen kormányellenes – érdek vagy értékkonfliktus nyomán – külső forrásként 52 volt beidézve: ellenzéki médiumok, kormánykritikus civil és nem civil szervezetek, egyértelműen a magyar kormánnyal kritikus külföldi cikkek (például a Financial Times „Orbán markában szorítja a magyar médiát” című cikke); ez mintegy 31%-a az összesnek. Erre jöttek rá a szerzők saját, Médiapluralizmus Központhoz kapcsolódó korábbi jelentései, közlései – egyszerűsítve: önidézései –, 10 alkalommal (mintegy 6%), valamint a nyugati nézőpontot természetes normaként beállító, hazánkat ezen az alapon bíráló szervezetek – 25 alkalommal (nem egészen 15 százalék). Ezzel szemben

a kormánnyal szemben pozitívnak tekintett forrás összesen mindösszesen 9 alkalommal (5,4%) volt idézve,

ráadásul ebből 3-3 az NMHH egy 2017-es, kritikus hangvételű jelentése a kisebbségek reprezentációjáról a teljes magyar médiában, illetve a top tévécsatornák semleges hangvételű tartalomelemzése, amelyek kizárólag forrásuk miatt kerültek a „kormánybarát” kategóriába, a narratíva bemutatásában, erősítésében aligha lehetett szerepük. Emellett idéznek egy kérdésükre kapott választ az NMHH-tól, Kertész Ágnes nagykövet válaszlevelét egy (CEU-n is oktató) Európa Tanács-funkcionáriusnak, valamint kuriózumként egyetlen, egykori jobboldali médium, az Echo Tv honlapjáról a KESMA megalapításáról szóló közleményt – és ennyi.

Érdemes megjegyezni, hogy a kormánnyal szemben így vagy úgy kritikus források közötti személyi-intézmény összefonódások kimondottan erősek. A 444-es Bede Márton e titulus nélkül, érintettségét ugyancsak elhallgatva, mint az International Press Institute (Nemzetközi Újságírószövetség) tudósítója jelenik meg, cikkének címe „One Hungarian media monster to rule them all” („egy magyar médiaszörny mind felett”) – az utalás értéktelítettségét nehéz lenne vitatni. Külön érdekesség, hogy a 2019-es KESMÁ-s „különkiadás” szerzői között nem is volt magyar (Bátorfyt itt szakértőként jelenik meg, és egyes-egyedül itt tüntetik fel közvetlen Átlátszós kötődését).

Önmagában és elviekben az, hogy valaki egyszerre dolgozik egy ellenzéki orgánumnak (vagy egy ideológiailag erősen átitatott szervezetnek), s emellett egy nemzetközi, magát semlegesnek mutató szakmai szervezetnek is, az még nem kellene automatikusan azt jelentse, hogy szabálytalanul járt el. Hiszen, ha munkahelyei egyike sem zárja ki a másikat munkaszerződésében, akkor emberünk korrekt módon jár el, legalábbis feléjük. Még azt sem kell automatikusan feltételezni, hogy az illető nem tudja kizárni első (két) munkahelyéből adódó – akár reflektálatlan, tudattalan – elfogultságát akkor, amikor szakmai jelentéseket ír, például a médiapluralizmus kapcsán. Már amennyiben nem hallgatja el vagy rejti el szemérmesen magát a tényt. Akkor ugyanis

vagy a szakmainak szánt jelentései, vagy a lapja olvasóit (esetleg: is-is) téveszti meg.

A Médiapluralizmus Monitor esetében pedig (2019 halvány kivételével) ez történt, méghozzá nem csak a szerzők, hanem az idézett források szerzői tekintetében is.

Bátorfy is megszólalt

A történtek kapcsán kerestük Bátorfy Attilát, aki azt mondta, hogy bár csekély számú referencia található a végső jelentésekben, minden egyes kérdésre adott választ alaposan megindokolnak, és a nem látható hivatkozások száma több száz is lehet. (Tegyük hozzá: a nem látható hivatkozások műfaja meglehetősen egyedi.)

Korrektül hozzátette:

„teljességgel elfogadom, ha valamiféle érdekkonfliktust lát abban, hogy az Átlátszónál voltam újságíró”

– a portálnál 2016 óta dolgozott, hol fél, hol teljes állásban, március óta nem a portál munkatársa.

S ha már a személyi összefüggések: mint a kutató-újságíró elmondta, olyan országok is vannak, ahol nincs is érdemi médiakutatás, ilyenkor a végső megoldás, hogy egy helyi NGO vagy újságíró végzi el, úgy, ahogy tudja. Abban is egyetért, hogy szerencsésebb volna, ha olyanok készítenék a magyar jelentést, akik teljesen csak az akadémiai közegben mozognak, bár ő maga „régen szólalt meg közéleti kérdésekben”

Egyébként a Médiatanács – kétharmados többségből fakadólag – megszavazott (mindenkori) kormánypárti tagságát továbbra is összeegyeztethetetlennek tartja a függetlenséggel, a fentebb részletezett összefonódások kapcsán nem fogalmazott meg ilyen kritikát.

Sorozatunk következő részében azt elemezzük, hogy pontosan mire gyakorolhatnak hatást az említett országjelentések, s hogy miként fogadta a magyar sajtó ezeket a kormánykritikus jelentéseket – ígérjük, izgalmas lesz!