„Napot hozott, csillagot” – így tisztelegtek Kóbor János emléke előtt

2021-12-06 19:18:00
Megrendüléssel fogadta a magyar társadalom Kóbor János, legendás zenész, halálhírét. Így tisztelegtek előtte.

Megrendüléssel fogadta Kóbor János halálhírét a magyar zenésztársadalom, tagjai a közösségi oldalakon tisztelegtek az Omega hétfőn elhunyt énekese előtt, akiről politikusok is megemlékeztek.

Isten veled!”

– búcsúzott Orbán Viktor. A miniszterelnök egy fekete-fehér fotót posztolt Kóbor Jánosról, „Napot hozott, csillagot” szöveggel.

Karácsony Gergely főpolgármester azt írta, ma meghalt a magyar rockzene egyik legnagyobb alakja.

Képtelenség lenne felsorolni, mit adott Kóbor és az Omega a kultúránknak,

mekkora hatással voltak a dalai generációk életére és Magyarország egészére, sőt messze a határokon túl is. Benkő László, Mihály Tamás, Laux József és Somló Tamás után Mecky is Gammapolis színpadán zenél tovább” – tette hozzá.

Így búcsúztak a zenészek

Közös fényképpel búcsúzott Kóbor Jánostól egykori omegás társa, Presser Gábor. „Biztos, hogy stúdióban vagyunk, azt sejtem, a Tízezer lépés lemez felvételei idején készülhetett a fotó. Nincs a képen semmi rossz, két ember dolgozik. De ha ránézek, elfog a szomorúság. Melyik dal lehet? Már nem tudjuk meg soha. Jaj, Mecky” – írta.

Bródy János, aki két Omega-lemez (Csillagok útján; Gammapolis) szövegeit jegyezte, az Ezüst eső című szám szövegével búcsúzott.

Demjén Ferenc a két évvel ezelőtti Aréna-koncertjén készült fotót posztolt, azon az esten vendégként lépett színpadra Kóbor János.

Láthatsz, hogyha tengert úszunk át/Felhőkről lábat lógatunk/Ezek mi vagyunk a szabadság vándorai”

– írta.

A Tankcsapda egy Omega-szám címét kölcsönözve egy közös fotó kíséretében annyit írt, hogy „Életfogytig rock and roll...”

„Elment egy LEGENDA” – írta Rúzsa Magdolna.

Koncz Zsuzsa posztjában két fotót tett közzé: az egyik még a hatvanas években készült, amikor az Omega együttes kísérte az énekesnőt. Mint írta, együtt kezdték a pályát a Műegyetem Szentháromság téri hajdani koleszának a színpadán. „Te csodált egyetemista voltál, én kis gimis. A zongoránál Benkő Laci, a dobnál Laux Józsi. Végtelen szomorúság nekem és mindnyájunknak, hogy te is elmentél, hogy az Omega immár az égi mezőkön koncertezhet csak. Mecky, drága, jó utat! Hiányozni fogsz”.

Bodnár Tibor, a Ladánybene 27 vezetője azt írta: Suhanj tovább Mecky a Csillagok útján!

Az Omega egész kis kölyök korom óta jelen volt az életünkben.

Egy mono táska-lemezjátszón hallgattuk az Időrablót, az Élő Omegát vagy a Nem tudom a neved című lemezt. Megrendített Mihály Tamás és Benkő Laci halála és most Kóbor János Mecky távozása. Azt hiszem, nemcsak az Omegát, a zenekar három alapvető és emblematikus tagját vesztettem el, hanem egy kicsit a rock öröklétébe vetett hitemet is”.

Leslie Mandoki videóüzenetében így fogalmazott: tragikus, hogy az énekes nem oltatta be magát. „Annyira fogsz hiányozni, hatalmas űrt hagysz magad mögött. Ti voltatok a nagy generáció, utat törtetek előttünk. Tisztelettel hajlok meg az életműved előtt,

hálás vagyok azért, amit kaptam tőled, most te is beszálltál Jimi Hendrix zenekarába”.

Az Omega együttessel a hetvenes évek óta barátságot ápoló német Scorpions együttes Facebook-oldalán emlékezett meg Kóbor János haláláról.

Kóbor János emlékére a Városligeti Műjégpályán hétfőn délutántól az Omega dalai szólnak. A Kossuth- és Liszt-díjas énekes életének 79. évében hunyt el.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs