Francia lap: Az eufória helyét átvették a Márki-Zayval szembeni ellenérzések

2021-12-02 12:25:00
A La Croix megjegyzi: Gyurcsány Ferenc nagy veszélyt jelenthet Márki-Zay Péter vállalkozására, hiszen bármikor elárulhatja azt.

Portrécikkben mutatta be Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelöltet a francia La Croix liberális-keresztény lap. A portál felidézi, hogy Márki-Zay mögött hat ellenzéki párt szövetsége áll, akikben nem sok közös vonás van. A La Croix emlékeztet, hogy Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen már legyőzte a Fideszt, és hogy „autodidakta politikai fellépésével” kényelmesen kritizálhatja Orbán Viktort.

Márki-Zay a lapnak azt mondta, hogy Orbán elárulta Magyarország és az EU érdekeit Oroszország és Kína kedvéért. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint Orbánnak „nincs elve és értéke, nem keresztény és soha nem is volt az”.

A La Croix szerint Márki-Zay Péternek atipikus a profilja,

nem olyan, mint a magyar miniszterelnök eddigi ellenfelei. Azt ugyanakkor a La Croix is megjegyzi, hogy túlságosan jobboldali politikát mégsem folytathat az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hiszen baloldali szavazóira is gondolnia kell.

A francia újság kiemeli, hogy az ellenzéki oldalon alábbhagyott az előválasztás utáni eufória, s átvették a helyét a Márki-Zay Péterrel szembeni ellenérzések. De a lap szerint Márki-Zay elítéli a „homoszexuálisokat célzó gyűlöletkampányt”, s szilárdan kitart az európai értékek mellett.

A La Croix is megjegyzi, hogy Gyurcsány Ferenc nagy veszélyt jelenthet Márki-Zay Péter vállalkozására, hiszen bármikor elárulhatja azt. A közös miniszterelnök-jelölt mégis optimista a lap szerint, mivel a választók igénylik az erős ellenzéki együttműködést.

Fotó: JOHN THYS / AFP

***

Ez minden, csak nem ellenzékváltás és jobboldaliság – összeomlóban a Márki-Zay-jelenség

A Mandiner Reakcióval hétről hétre igyekszünk elmagyarázni fontos (itthoni és külföldi) közéleti ügyeket közérthetően és lényegre törően. Célunk, hogy néhány percben vázoljunk a Mandiner felületein egyébként bővebben és alaposan is kifejtett, bemutatott témákat. Az első rész a baloldali előválasztást megnyerő Márki-Zay Péter állítólagos jobboldaliságáról, kereszténységéről, illetve arról szól, hogy bár egyesek azt mondják róla, mégsem váltotta le az ellenzéket.