Városháza-gate: több mint a duplájáért árulták a fővárostól megvett egyik ingatlant

2021-12-01 12:53:04
A Nagy-Verecke Property Kft. bruttó 256,5 és millió forintért vásárolta meg a XII. kerület, Istenhegyi út 62. ingatlant, majd 1,5 millió euróért árulták, írja a Magyar Nemzet.

Az Anonymus által kedden nyilvánosságra hozott újabb felvételen tizenhárom olyan ingatlant nevezett meg, amelyet a főváros feltételezhetően áruba bocsátott, ezek egyikén jó nagyot kaszálhatott a vevő, számol be a Magyar Nemzet. A lap a főváros honlapjára hivatkozva azt írja, hogy a XII. kerület, Istenhegyi út 62. ingatlant – amely egy 844 négyzetméter területű „kivett beépítetlen terület” – a Nagy-Verecke Property Kft. vette meg bruttó 256,5 és millió forintért. Nem sokkal azután, hogy 2020. október 16-án a cég neve került a tulajdoni lapra,

a vételár több mint duplájáért kezdték el árulni az ingatlant.

A Magyar Nemzet azt is leírja, hogy a Magyar Kérfarkú Kutyapárt szúrta ki, hogy idén januárban a telket 1,5 millió euróért akarták továbbértékesíteni, ami akkori árfolyamon mintegy 540 millió forintot tett ki. Hogy végül elkelt-e az ingatlan, illetve, hogy mennyit fizettek érte, azt nem tudni, a magánszereplők közti ingatlaneladások szerződései ugyanis nem nyilvánosak.

A Nagy-Verecke Property Kft.-t 2019 februárjában alapították, s fő tevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele. A cég székhelye jelenleg a II. kerületi Gárdonyi Géza út egyik házának pincéjébe van bejegyezve. A cég nettó árbevétele 2019-ben és 2020-ban is nulla forint volt. A Kft. jegyzett tőkéje a kezdeti 3 millió forintról 2020. 12. 18-án közel 90-szeresére, 259,5 millió forintra ugrott. A tőkeemelés mértéke megegyezett a

fővárosi önkormányzat által eladott ingatlan vételárával.

A cég tulajdonosa a Redimmocorp Ingatlanfejlesztő Zrt., amelynek vezérigazgatója egyben a Nagy-Verecke Kft. ügyvezetője is. A Redimmocorp egyébként Pálos Titusz Zoltán ingatlanmogul érdekeltségébe tartozik, legalábbis a Magyar Nemzet cikke szerint.