Amerikai káosz: a Rittenhouse-ügyről

2021-12-01 10:10:00

Leimeiszter Barnabás
Ténytorzításokból, féligazságokból és konkrét hazugságokból szövődött Rittenhouse köré a fehér rasszista gyilkos narratívája: az amerikai nyilvánosságot mélyen megosztó ügy végül felmentésekkel zárult.

Egy alig tizenhét éves korábbi rendőr- és tűzoltókadét, Kyle Rittenhouse 2020. augusztus 24-én a lakóhelyétől húsz mérföldre található, Black Lives Matter-lázongások dúlta városba, Kenoshába utazott, másnap pedig – miután magához vett egy 
elsősegély-felszerelést, illetve egy nagykorú barátja által részére korábban megrendelt AR-15-ös gépkarabélyt – felajánlotta segítségét egy megrongált autókereskedés tulajdonosainak. A kaotikus éjszaka folyamán a tizenhét éves fiút zavargók egy csoportja üldözőbe vette, ő pedig lelőtt két rá támadó, fegyverét elragadni kívánó férfit, egy harmadikat pedig megsebesített. Rittenhouse ellen öt vádpontban – ezek között volt a szándékos emberölés is – emeltek vádat, az önvédelemre hivatkozó fiút azonban teljeskörűen felmentették.

A Donald Trump elnöksége alatt már százszorosan, ezerszeresen lejáratódott amerikai tömegmédia Rittenhouse ügyében sem állt éppen a helyzet magaslatán. Már persze ha feladatának a polgárok korrekt tájékoztatását s nem a konszenzusgyártást tartjuk – úgy nézve persze nagyon is jól teljesített. Ténytorzításokból, féligazságokból és konkrét hazugságokból szövődött Rittenhouse köré a fehér rasszista gyilkos narratívája, a véleményvezéri közeg pedig (celebecskéktől magas rangú demokrata politikusokig bezárólag) a Rittenhouse tetteit kontextusba helyező információkat szándékosan elhallgatva pumpálta a közfelháborodást. A fiatal­ember szép summát tehet majd zsebre, ha pert indít az őt hosszú hónapokon át becsmérlő orgánumok és megmondóemberek ellen. Jellemzően sokan csupán a tárgyalás idején tudták meg, hogy Rittenhouse áldozatai nem színes bőrűek, hanem fehérek voltak, és egyesek – így Sean Patrick Maloney, a Demokrata Kongresszusi Kampánybizottság vezetője – még a verdikt meghozatala után is azt a fake newst terjesztették, hogy a kenoshai zavargásokat kirobbantó eset egy rendőri intézkedés során megölt „fegyvertelen fekete férfiról” szólt, noha a szóban forgó, egyébként felettébb zűrös életű és körözés alatt álló személy, Jacob Blake késsel támadt a rendőrökre, és ugyan lebénult, de nem halt meg.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés