EB-elnök: Tárgyalni kell a kötelező oltás bevezetéséről az EU-ban

2021-12-01 18:35:00
Több tagállam bejelentette, hogy bevezeti a kötelező oltást .

Az Európai Uniónak tárgyalnia kell a kötelező oltás bevezetéséről a koronavírus-járvány visszaszorítása, valamint az új omikron variáns elleni küzdelem érdekében – jelentette ki  a Portfolio beszámolója szerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen elmondta, hogy véleménye szerint érthető és helyénvaló, hogy a jelenlegi helyzetben vitára bocsátsák a kötelező oltás kérdését az Európai Unióban.

Erről beszélnünk kell és közös álláspontot kell kialakítanunk a kérdésben. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy ezt a vitát lefolytassuk – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a Bloomberg beszámolója szerint, amelyből az is kiderült, hogy

Az Európai Unió nem írhatja elő tagállamainak a kötelező oltás bevezetését.

Ursula von der Leyen megjegyezte, az Európai Unióban a felnőttek 77 százaléka már be van oltva, egyben hangsúlyozta, a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze továbbra is az oltakozás és az emlékeztető oltások széles körű alkalmazása. A Bloomberg beszámolójában azt is felidézte, hogy legutóbb Görögország jelentette be, bevezeti a kötelező oltást a 60 év felettieknek, az új német kancellár pedig ugyanezt tenné a teljes népesség esetében február végével.

 

Borítókép: Philip Reynaers / POOL / AFP