Iszlamofóbiára hivatkozva lemondták az Iszlám Állam egykori szexrabszolgájának kanadai rendezvényét

2021-11-27 15:50:00
Nadia Murad az Iszlám Állam markában elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt volna, de a rendezvényszervező úgy vélte, történetei könnyedén megsérthetik a muszlim tanulókat.

Nadia Murad a Toronto District School Board tankerületi hivatal szervezésében beszélt volna könyvéről 2022 februárjában. A 2017-ben, magyar nyelven (Az utolsó lány) pedig 2018-ban megjelent könyvben Murad arról ír, miféle megpróbáltatásokat kellett kiállni az Iszlám Állam fogságában. Többek között elmeséli, hogy az Iszlám Állam 2014. szeptember 15-én fogta el őt, majd utána eladták Moszulba rabszolgának. Muradot tizennégy évesen szexrabszolgának használták, többször is megerőszakolták és kínozták az iszlamista szélsőségesek. 

Az esemény előtt azonban a tankerület egyik felügyelője,

Helen Fisher jelezte: visszamondják a rendezvényt, mert meglátása szerint a könyv „iszlamofób nézeteket terjeszt”, és „sértő a muszlim tanulókra nézve”

írja a Telegraph. Murad maga úgy reagált erre, hogy a torontói tankerületnek tisztában kellene lennie azzal, hogy az Iszlám Államnak semmi köze az átlagos muszlimokhoz. 

Több szülő is nemtetszését és felháborodását fejezte ki a tankerület felé a döntés miatt. Fisher bár bocsánatot kért, de a rendezvényt továbbra sem fogják megtartani. 

Nyitókép: Ludovic Marin / AFP