A szakbarbárság kora

2021-11-03 13:54:00

Böszörményi Nagy Gergely
Az elmúlt évszázadok nagy természettudósait reneszánsz érdeklődés, kíváncsiság és nyitottság jellemezte – miattuk tudjuk a világegyetemről, amit tudunk. Ma a „hiperspecializáció” dívik, nem csoda, hogy egyetlen géniusz sem vállal felelősséget leleményének kulturális és politikai következményeiért.

Nemrég lehetőségem nyílt hosszan beszélgetni a bolygó egyik legelismertebb tudósával. Szolgálatát és teljesítményét sokra tartom, ezért kilétét nem árulom el. Mert a beszélgetést, bár kifejezetten informatív volt, egyben ijesztőnek is találtam. Partnerem többször és kérlelhetetlenül kijelentette, hogy saját szűkebb tudományterületén kívül semmi sem érdekli, a „nagyképről” nem olvas, a többiek világát (kivált a társadalomtudományokat) alacsonyabb rendűnek találja, tágabb összefüggéseket nem is keres a munkásságához. Azt tapasztalom, hogy ez az attitűd napjaink szakértői osztályára – tisztelet a ritka kivételnek – általánosságban igaz. E heti könyvválasztásommal azt illusztrálom, mennyire nélkülözhetetlen volt egykor a reneszánsz érdeklődés a jelentős felfedezésekhez, s hogy milyen messzire keveredtünk a tudomány iparosodásának eredményeként a szó szoros értelmében vett szellemességtől.

Ugorjunk egy nagyot: a szivárvány, amit eső és fény együttállásakor látunk, nem létezik. Csak akkor érzékeljük, amikor egy adott nézőpontból tekintünk a légköri össze­tevőkre, ráadásul mindkét szemünk más szögből teszi ezt, így valójában két különböző szivárványt látunk, a mellettünk álló pedig egy harmadikat. Egyik változat sem létezik az adott elmén kívül.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés