Tölgyessy Péter: Márki-Zay szövegeiből megítélhetetlen, hogy van-e valóban kormányzati alkalmassága

2021-10-19 09:55:00
„Annál szörnyűbb nincs, mikor valaki győz, és utána nem tudja kormányozni az országot” – utalt a hódmezővásárhelyi polgármesterre az SZDSZ egykori elnöke.

Tölgyessy Péter volt a Partizán értékelő műsorának vendége. Az egykori SZDSZ-elnök elmondta véleményét a feles többségű alkotmányozásról, az ellenzékről és a korrupcióról is.

„A Fidesz megtartotta a szabályokat”

„Azt mondják, amit az ellenzéki szavazók hallani akarnak” – jelentette ki az Alaptörvény egyszerű többséggel történő megváltoztatásának tervére, amelyben gyakorlatilag konszenzus mutatkozik a baloldalon belül az utóbbi időszakban.

Szerinte a baloldali szavazók azt akarják hallani a vezetőiktől, hogy „eltüntetjük a Fideszt örökre” „A baloldalon egyébként mindig ezt gondolták, szegény Antall Józseffel kapcsolatban is, meg Orbán Viktorral kapcsolatban is már néhányszor – de még soha nem jött össze” – mondta Tölgyessy.

Az egykori politikus ezután hosszú fejtegetésbe kezdett, melynek lényege, hogy az új alkotmányokat általában nem a ancien regime, azaz a múlt rendszer utolsó parlamentje fogadja el őket. Ez egy magyar specialitás – utalt itt 1848-ra és 1989-re – amely szerinte egyáltalán nem illik bele a világtrendekbe: Amerikában és Németországban összeomlás után került sor az új közjogi berendezkedés létrehozására.

„Magyarországon harminc éve polarizáció zajlik, azt lehet mondani, hogy egy modern polgárháború” – folytatta, hozzátéve hogy

a XXI. század eszközei a karaktergyilkosságok, ma ugyanis már nem zárnak börtönbe politikai ellenfeleket.

„Ebben a helyzetben, ha az egyik fél egy hajszállal többet szerez és átlép minden szabályon, – a Fidesz megtartotta a szabályokat – az könnyen katasztrófához vezethet” – mondta Tölgyessy, aki elmondta: Ferenc Józsefet temetését követően – aki most is ott fekszik, ahová végső nyugalomra helyezték – 11 rendszerváltás történt az országban, ami egy beteg társadalomra utal szerinte.

Kell az egyensúly

„Ha végignézem az ellenzék mondanivalóját, 80 százaléka nem megvalósítható: vagy nem szabad megcsinálni, vagy nem lehet, mert nincs hozzá forrás” – jegyezte meg. Tölgyessy kitért Márki-Zayra is: szerinte Márki-Zay ügyesen játszott az ellenzékiek vágyaival, de a politika nem csak erről, hanem a kormányzásról is szól.

Annál szörnyűbb nincs, mikor valaki győz, és utána nem tudja kormányozni az országot” – utalt a hódmezővásárhelyi polgármesterre.

Tölgyessy elmondta: Napóleon Szent Ilona szigetén arra jutott, hogy a sikeres politikához egyforma erősnek kell lennie a politikusban az akaratnak, a hitnek, az önbizalomnak, az cselekvőképességnek és az ítélőképességnek. Hogyha a kettő nem egyforma, akkor vagy cselekvésképtelen lesz az illető, – mint Karácsony Gergely –  vagy olyan akciókba fog belekezdeni, hogy beleáll fejjel a falba – fejtegette Tölgyessy, aki szerint aki valóságismeret nélküli lépésekbe kezd bele, nagyon nagy bajt goz magára, és a politikai közösségére is. „Márki-Zayról nem tudjuk, hogy kicsoda. Nincs igazán múltja. Politikai előtörténet nélküli megmentők jöttek most elő: ilyen volt Trump és a Sziriza is” – jelentette ki, hozzátéve, hogy Márki-Zay szövegeiből „megítélhetetlen, hogy van-e valóban kormányzati alkalmassága”. Tölgyessy azt is elmondta Márki-Zayról: szerinte téves az a feltevés, hogy a közös miniszterelnök-jelölt majd hozza a „csalódott fideszeseket” – mert ilyenek nincsenek tömegében.