Vučić: A NATO-nak huszonnégy órája van, aztán lépnünk kell

2021-09-27 18:44:00
„Nem fogjuk engedni, hogy ugyanaz megtörténjen, mint 1995-ben és 2004-ben” – mondta a szerb elnök.

Szerbia nem lépett Koszovó területére, mert a Kumanovói megállapodás értelmében nincs joga, hogy ezt megtegye – mondta a szerb elnök, majd hozzátette: Szerbia nem fog bevonulni Koszovó területére a hadseregével, mert az a célja, hogy békés úton oldja meg a problémákat – írja a Szabad Magyar Szó.

A szerb elnök vasárnap este a Pink televízión azt mondta, mindezt elmondta a NATO főtitkárának, Stoltenbergnek is, és kiemelte azt is, hogy Szerbia nem fogja engedni a szerbek elleni erőszakot, s hozzátette, hiszi azt, hogy a NATO megértette azt, amiről beszélt és meg fogja védeni a szerb népet.

Huszonnégy órát várunk. Aztán lépnünk kell, ha folytatódik a szerbek pogromja Koszovón. Nem fogjuk engedni, hogy ugyanaz megtörténjen, mint 1995-ben és 2004-ben

– mondta az elnök.

Vučić hozzátette, hogy mindenkire mérges volt, mert a nemzetközi hatalom, az EU hét napon keresztül semmit sem reagált arra, hogy Koszovón nehéz páncélosokkal vonultak be a szerb területekre, de azonnal felemelték a hangjukat, amikor Szerbia a saját területén repült a helikoptereivel, hogy megmutassa, nem hagyja, hogy megalázzák, fogalmazott az elnök.

Kép: MTI/EPA/Koca Sulejmanovic